SZTE Info

dualis_kooperativ

Duális és kooperatív börze a Mérnöki Karon

A Mérnöki Kar 2018. október 3-án 9 órától első alkalommal rendezi meg a Duális és Kooperatív Börzét, melyen a Kar partnereinek képviselői mutatják be az egyes vállalatokat és az elérhető duális illetve kooperatív képzéseiket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Mérnöki Karon több éve sikeres a duális képzés. Jelzi ezt a duális hallgatók és a duális partnervállalatok számának dinamikus emelkedése. A duális hallgatók ipari partnervállalatoknál töltik el a képzésben meghatározott számú munkanapot – általában kb. 90 napot évente. Ezzel jelentős gyakorlati szakmai tapasztalatra tesznek szert, még a diploma megszerzése előtt. A partnervállalatok számára a képzés fő előnye az, hogy tervezhetővé válik a munkaerő utánpótlás, így jó eséllyel a duális képzésben résztvevő vállalat lehet a végzett mérnök első munkahelye. A képzés iránt hallgatói és ipari oldalról is nagy az érdeklődés.


Jelenleg a Karon több, mint ötven hallgató vesz részt a képzésben, a partnervállalatok száma meghaladja a harmincat. A hallgatók a nem kevés helyi vállalat mellett Körösladánytól Mohácsig terjedő térségből is válaszhatnak a Kar duális partnerei közül lakhelyükhöz és szakmai érdeklődésükhöz közel álló vállalatot.


Újdonságot jelent a duális képzésben az, hogy az elsőéves hallgatók beiratkozásukat követően is, első félévük végéig szerződhetnek duális partnervállalattal. A Mérnöki Karon működő Mérnöki Duális Képzési Központ ennek megfelelően új rendezvényt szervez, a képzés és a vállalatok megismertetésére. A Kar partnerei közel egyharmadával találkozhatnak személyesen az elsőévesek 2018. október 3-án a Mérnöki Kar Mars téri épületében.


Az esemény nem csak az elsőévesek számára érdekes, hiszen a duális képzés mellett a Mérnöki Kar elindítja kooperatív képzéseit is. Ezen képzésben résztvevő hallgatók az utolsó 1-3 félévükben teljesítenek 70 munkanapot a partnervállalatnál.


A duális és kooperatív képzés mellett az eseményen a Kar partnervállalatai által hirdetett egyéb együttműködési lehetőségeket, például a nyári szünet idejére gyakornoki álláshelyeket is megismerhetnek a hallgatók.


A börzén résztvevő cégek , és további információ az alábbi letölthető felhíváson található:


plakat_2018.10.03_500x707

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2019. január 09.

SZEM_2018_dekanok_nyito

Mi a szegedi egyetem küldetése? A 2000-ben született 12 karú szegedi universitas kari vezetőinek válaszai az SZTE honlapján a Pillanatfölvétel a dékánoktól interjúsorozatban olvashatóak. Ezekre épül a Szegedi Egyetem Magazin alábbi összeállítása, amely az SZTE 12 karának hasonlóságait, az összetartó és előre vivő erőket villantja föl.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 20.
    16:00 - 17:00
  • február 20.
    16:30 - 17:30
    2019-től a Somogyi-könyvtár programot indít Könyv és kutatója címmel. A 3. emeleten a Gyűjteményi és Helyismereti Osztály régi és ritka könyveivel, helyismereti dokumentumaival (levelezések, kéziratok stb.) találkozhatnak az érdeklődők, így megismerhetik állományunk kincseit. Az egyes dokumentumokról pedig egyetemi oktatók, professzorok tartanak előadást. A program egy órás, a kutatási eredmények megismerése mellett a látogatóink megnézhetik a szóban forgó irodalomtörténeti ritkaságokat is. Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadókat hallgathatják meg: Bíró-Balogh Tamás, Nagyillés János, Sándor Klára, Szilágyi Zsófia, Hansági Ágnes és Szörényi László. Bővebben: https://www.facebook.com/events/2433539956660730/, vagy a Somogyi Könyvtár honlapján.
  • február 20.
    18:00 - 19:00
  • február 21.
    14:00 - 16:00
  • február 21.
    16:00 - 18:00
    Az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet és a Mentor(h)áló közös szervezésében tartalmas műhelyfoglalkozást kínálunk az érdeklődő pedagógusok, egyetemi oktatók és hallgatók számára. A programot vezetik: Köböl Erika és Mucsiné Erdei Mónika "Az előadás és műhelymunka során célunk, hogy bemutassuk, összegezzünk minél több olyan egyéni tanítási-tanulási és értékelési utat, mely segítségével a sajátos nevelési igényű gyermekekben rejlő tudás felszínre hozható. Ezek egyszerre járulhatnak hozzá a kompetenciaélmény átéléséhez a gyermek számára, elősegíthetik a pedagógiai munka eredményességének fokozását, a pedagógus sikerességét."