SZTE Info

nyito_SZTE_Tajvan

Tajvani egyetemmel működik együtt az SZTE

A gyógyszertudomány és a gyógyszerkutatás területén kötött együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem és a tajvani Kaohsiung Medical University. A június 24-én aláírt keretmegállapodás lehetőséget teremt közös tudományos programok és kurzusok kidolgozására, az intézmények közötti oktatói és hallgatói mobilitásra, valamint vendégoktatók fogadására.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A tajvani Kaohsiung Medical University delegációja érkezett 2019. június 24-én a Szegedi Tudományegyetemre azzal a céllal, hogy együttműködési megállapodást írjanak alá a szegedi intézménnyel. A vendégeket Dr. habil Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati igazgatója köszöntötte, és kívánt sikeres közös munkát a feleknek.


IMG_9394


– Az együttműködés elsősorban természetes vegyületek, növényi hatóanyagok kutatására irányul. A szegedi egyetemen növényi eredetű vegyületek, gyógyszerhatóanyagok izolálását, szerkezetvizsgálatát és farmakológiai vizsgálatát végezzük. Tajvanon olyan növényekből és természetes vegyületekből tudnak kiindulni, amelyekhez mi Magyarországon kevésbé férünk hozzá. Ezért is óriási lehetőség ez az együttműködési megállapodás. Büszkén mondhatom, hogy amikor a tajvani egyetem hallgatói, munkatársai érkeznek Szegedre, akkor kölcsönösen tudunk egymásnak újdonságokat, új módszereket mutatni, és a szakmai tapasztalatokat átadni – fogalmazott Dr. Zupkó István, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja. Hozzátette: a tajvani egyetemmel való együttműködés előzményei 2008-ig vezethetők vissza. A keretmegállapodás hallgatók és oktatók mobilitási programjaira, közös pályázatokra, közös publikációkra és hasznosítható tudás esetén közös szabadalmakra is lehetőséget teremt.


tajvani_egyetem
Az együttműködési megállapodás aláírásán készült képek itt megtekinthetőek.


– A Kaohsiung Medical University Tajvan egyik meghatározó felsőoktatási intézménye. Az együttműködésnek köszönhetően szeptembertől két Phd hallgatót fogadunk a szegedi egyetemről, így mi is hozzájárulhatunk a jövő gyógyszerészeinek képzéséhez. Bízom benne, hogy a mai megállapodással együttműködésünk a gyógyszerésztudomány mellett más területekre is kiterjedhet, hiszen ahogy a szegedi egyetem, úgy a mi intézményünk is kínál orvosi és egészségügyi képzéseket is – mondta Prof. Yaw-Bin Huang, a tajvani egyetem gyógyszerésztudományi karának dékánja.


IMG_9412


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 18.
    10:00 - 11:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Néprajzi Munkabizottság szervezésében
  • szeptember 18.
    16:00 - 17:00
    A beszélgetőtársak a gazdasági jövőképről: az adatbányászatról, a digitális könyvtártudományról és a bioinformatika szaktudás összeillesztéséről cserélnek eszmét, hogy Szeged mellett Makón és Hódmezővásárhelyen is új TUDÁSKÖZPONT hálózatok formálódjanak ki a semmiből.
    http://csmkik.hu/esemenyek/kommunikacios-es-reklamklub-gondolatok-a-konyvtarszakmaban/
    Felkért előadóink:
    Z. Karvalics László az SZTE TTIK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének egyetemi docense
    Oláh Zoltán bioinformatikus a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézetének egyetemi docense
  • szeptember 18.
    17:00 - 18:30
    Érdekel, hogy mi a szerepe az öltözködésnek a jogászi hivatásban? Szerinted is mindig jól öltözöttek az ügyvédek, bírók, ügyészek? Ennek vajon mi lehet az oka? Számít ez egyáltalán? És mi köze van az egésznek a szellemi tulajdonvédelemhez?
    Megtudhatod 2019. szeptember 18-án, szerdán a "Stílusos jogászok – minden, amit a divatjog világáról tudni akartál" című programunkon, ahol a divatjog rejtelmeibe is beavatunk Prof. Dr. Karsai Krisztina (SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete), Prof. Dr. Takács Albert (SZTE ÁJTK Közigazgatási Jogi Tanszék), valamint Dr. Kiss Dóra (ügyvédjelölt, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest) közreműködésével.
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:00
    Spengler filozófiája
    Előadó: Prof. Dr. Csejtei Dezső egyetemi tanár (SZTE BTK Társadalomelméleti Intézet, Filozófia Tanszék)
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:30
    Napirendi pontok: 1. Tagságmegújítás és új tagok belépése 2. Alapszabály módosítása 3. TDK titkár és titkárhelyettes megválasztása 4. Félévi feladatok és programterv megbeszélése 5. Egyéb