Egy szakértő szemével a Kárpát-medence éghajlati jövőjéről

– Kevesek által ismert fogalom a környezettörténet. Meg tudná fogalmazni, hogy mit jelent pontosan a fogalom és mire vezethető vissza a tudományág kibontakozása?

– Minden tudománynak vannak korszakai, amikor van egy nagy meghatározó kérdés, ami a sok kis kérdés mellett van jelen. A történettudomány létrejöttekor a kérdés az, hogy hogyan alakul ki a nemzet. És ebből születik meg a hadtörténet, a politikatörténet, a jogtörténet, ez az első réteg. Utána jön a kialakuló globális gazdaság, ekkor születik a gazdaságtörténet, majd a tömegtársadalommal megjelenik a társadalomtörténet. Utána fontossá válik az emberi viselkedés, s jön a pszichológiai történelem. Ezek után tulajdonképpen az utolsó nagy korszak, ami az 1970-es években indult, ez a környezettörténet. Amikor egyrészt arra csodálkoztak rá, hogy a természeti környezet változik, ezek a változások hatással vannak a történelemre, részint pedig, hogy van az embernek egy kettős természete. Hiszen az ember biológiai lény, vannak primer igényei, amik nélkül nem képes létezni. És hogy ezt is fontos elmondani.

Fotó: Zentai Péter

– Említette az előadásban, hogy Amerikából származik ez a tudományág. Mit gondol, ennek milyen oka lehet?

– Nem véletlenül az Egyesült Államokban jelenik meg ez a gondolat, hiszen mi itt, Európában hatezer éve mesterséges környezetben élünk. A tengeren túl viszont az első telepesek kis túlzással faltól falig erdőt találtak. A western filmekben látjuk a prémvadászokat, ott vannak a kisvárosok, ott vannak a farmerek, és így haladt előre a civilizáció. Erre is visszavezethető mondjuk az, hogy a fegyverviseléshez így ragaszkodnak, mert az állam csak később követte őket. Ebből következően viszont az amerikai gondolkodásban a természeti környezet átalakítása egy generációs emlékezet által megőrzött tevékenység. Tehát emlékeznek arra, hogy milyen volt az, amikor a maci volt a legközelebbi szomszéd, mondjuk Illinois-ban. Ezért voltak az amerikaiak erre a kérdésre sokkal-sokkal fogékonyabbak. Az első nagyobb társaság, az Amerikai Környezetvédelmi Társaság 1976-ban jött létre, melyet az európai - melynek alapító tagja vagyok - csak 2001-ben követett, azaz láthatunk egy generációs szakadékot a kettő között.

Fotó: Zentai Péter

– Beszéltünk Amerikáról, de Ön hosszabb időn keresztül ösztöndíjasként különböző európai országokban dolgozott. Ahogy ezekben az országokban járt, mit tapasztalt, létezik-e egybefüggő európai gondolkodásmód?

– Portugálián kívül mindenhol jártam. Még Izlandon is. De én körülbelül az ott töltött idő 90 százalékában egy 5x6-os irodában dolgoztam. Annak idején Enyedi György mondta nekünk, hogy a korlátoltság nagyon fontos. Tehát, hogy az ember ül a számítógép előtt 12 órán keresztül, és azt gondolja, hogy ő az élet császára. Ez normális pszichével nem megy. Hát nekem az Úristen megadta ezt. Két-három dolog érdekel. Úgyhogy ami érdekel, azt csinálom. Ösztöndíjas voltam hosszabb időn keresztül Párizsban, Hollandia több városában, Münchenben, Bernben, Csehországban. Az volt a döbbenetes, hogy akkor néztem rá először kívülről Magyarországra. A mi dolgaink, amik miatt itt egymást nyomasztjuk, ezek sokszor idióta dolgok. Ott tudatosult először bennem, hogy Magyarország mennyire marginalizált. Nekem meghatározó jelentőségű az, hogy nyugaton szocializálódtam. Igazából máig nem tudtam visszailleszkedni a magyar tudományba. És talán nem is baj, mert ha visszailleszkednék, akkor pont azt az élő kapcsolatomat veszíteném el a tudománnyal. Krausz Ferenccel beszélgettek az M5-ön és megkérdezték tőle, hogy mi a véleménye a magyar tudományról? Mondta, hogy ilyen nincs. Van egy egyetemes tudomány, azt lehet jól, közepesen és rosszul művelni, és én is ezt gondolom, a történettudományokkal ugyanez a helyzet.

Fotó: Zentai Péter

– És akkor visszakanyarodva kicsit a környezettörténethez és Magyarországhoz. Hazánkra tekintve milyen éghajlatváltozásokra számíthatunk a jövőben?

– A legfőbb az, hogy csökken a csapadék mennyisége. Tavaly vagy tavalyelőtt hallottam én is egy előadásban, hogy Szegeden a csapadék mennyisége 250 mm volt. Ez kategóriáját tekintve félsivatag. Átmenetileg mediterrán klímában vagyunk. Ami azt jelenti, hogy nem négy évszak van, hanem kettő, azaz van egy téli meg egy nyári félév, ahol a váltópont az október, illetve április. Nincsen igazi tavasz és igazi ősz. Ráadásul a csapadék a szűk keresztmetszet a Kárpát-medencében. Érdekes módon regionálisan ez másképpen működik, például az Alföld rendkívül sebezhető ökológiai szempontból, viszont a Dunántúl nagyon jól teljesít. Bár a tudományban állításokat fogalmazunk meg, amikről idővel kiderül, hogy igazak-e, nincs végső megismerés. Éppen ezért azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a pleisztocén jégkorszak nem ért véget, hanem visszajön. Hiszen ez nem úgy nézett ki, hogy mindig hideg volt, hanem időszakosan. A leghosszabb enyhe időszak 16 000 évig tartott. Tehát nem zárhatjuk ki, hogy most is egy interglaciális időszakban vagyunk, ugyanis léptékét tekintve a mostani enyhébb 11 700 év belefér. Most annyit lehet mondani, hogy melegszik az idő és itt, a Kárpát-medencében a legnagyobb kihívás az évszakszerkezet és a csapadék csökkenése.

Fülöp Kata

Borítókép: Egy szakértő szemével a Kárpát-medence éghajlati jövőjéről.

Fotó: Zentai Péter