Bezár

Hírarchívum

nyito_TIK_kiallitas

Nemzetközi hallgatók festményeiből nyílt kiállítás

Nemzetközi hallgatók festményeiből nyílt kiállítás

2023. június 29.
2 perc

Kiállítás nyílt június 26-án „Creator Smyphony” címmel az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol a Szegedi Tudományegyetem két nemzetközi hallgatója – Farinaz Ajili és Elika Valehi – festményei tekinthetők meg. A diákok tanulmányaik mellett a művészeti tevékenységeiket is folytatták Szegeden.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nemzetközi hallgatók a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának és Gyógyszerésztudományi Karának hallgatói, akik egyetemi életük helyszínén sem hagytak fel az alkotással. Farinaz akrilfestékkel és pasztellszínekkel dolgozik, míg Elika akvarell, olaj, akril, szén és ceruza segítségével eleveníti meg érzelmeit festményein keresztül.

Kulfoldi_hallgatok_kiallitasa_a_TIK-ben_KJA
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Farinaz Ajili művészi hitvallásáról így szólt: „Elsősorban a minimalista és pop art festményeket kedvelem. Úgy gondolom, hogy a fényképészet, mint művészet megjelenésével a festészetnek már nem csupán a pillanat rögzítése és a realista ábrázolás a célja, hanem a kreativitás és belső érzelmek kifejezése maradandó módon.” Ez a hozzáállás megelevenedik művészetében is, festményei különböző színekkel, alakzatokkal és anyagokkal dolgoznak. Elika Vaheli festményei bátran dolgoznak a tradícióval, perzsa gyökerei is megjelennek az alkotásokon kalligráfia segítségével. „Nagy erőt tulajdonítok a vizualizációnak. Hiszek abban, hogy gyógyító hatása lehet az elképzelt minták papírra vetésének.” – szól Elika arról, hogy mit ad neki a festés.

A megnyitón a két művész kitért a képzőművészetek közös nyelvként való funkciójára, s kérték a látogatókat, hogy engedjék magukat a festmények hatásában elmerülni. Megosztották, hogy mennyire hálásak, hogy lehetőségük van kiállítani képeiket a TIK földszintjén és bíznak benne, hogy a látogatók magukhoz engedik a szépséget, hiszen a kiállítás célja számukra a gondolatébresztés és a művészet közös ünneplése.

Fülöp Kata

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek