Bezár

Hírarchívum

SZTE Nyílt Nap 2023

Több ezer fiatal a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján

Több ezer fiatal a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján

2023. november 30.
3 perc

Idén is több ezer fiatal volt kíváncsi a Szegedi Tudományegyetem Nyílt napjára – az eseményen, melynek 2023. november 30-án az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont, az Oktatási Hivatal munkatársai ismertették a felvételi eljárás menetét, bemutatkozott az egyetem 12 kara, Tanárképző Központja és az intézmény legkülönbözőbb egységei is. Az egésznapos rendezvényt Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese nyitotta meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Szeretettel köszöntöm a középiskolásokat Magyarország legjobb egyetemén! Ezt nem csak én állítom, hanem egy elismert vállalat is, a Quacquarelli Symonds (QS) amely azzal foglalkozik, hogy különböző szempontok alapján vizsgálja és rangsorolja a világ összes egyetemét. Ebben a rangsorban az egyetem egykori és jelenlegi kutatóinak tudományos sikerei is számítanak, így büszkék lehetünk rá, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek, Szent-Györgyi Albert után, van egy újabb Nobel-díjasa, Karikó Katalin, aki jövő héten veszi át a Nobel-díjat Svédországban. A példa tehát adott, nálunk el lehet jutni a tudományos csúcsteljesítményig. Ám azokat is várjuk, akik hasznos tagjai szeretnének lenni a társadalmunknak, kiemelkedőt akarnak nyújtani a saját területükön. Nálunk megtalálják hozzá a megfelelő kurzusokat, szakokat, oktatókat. Hogy egyetlen példát kiemeljek szemléltetésképpen: ha valakit az informatika és a földrajz is érdekel, akkor nálunk országos szinten is az egyik legmagasabb szintű geoinformatikai képzésben részesülhet. Modern intézmény vagyunk, alkalmazkodunk a 21. század változásaihoz, igényeihez, így biztosak lehetnek benne, hogy a nálunk megszerzett tudás és diploma értéket képvisel majd a munkaerőpiacon is – összegezte Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese.

nyílt nap, szte 2023

Prof. Dr. Széll Márta


Ezt követően Bukta Péter, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Felvételi Főosztály osztályvezetője és Fodor Andrea, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Felvételi Főosztály hivatali főtanácsadója ismertette a felvételi eljárás menetét a határon innen és túlról érkező magyar diákoknak. Majd szó esett a lakhatási lehetőségekről, érintve a Szegedi Tudományegyetem kollégiumait és az albérletpiacot egyaránt. Bemutatkozott a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémiája és az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Mobilitási Irodája, akik többek között a hazai és nemzetközi ösztöndíjakról osztották meg a legfontosabb tudnivalókat. Az Oktatási Igazgatóság munkatársa a EUGLOH-ról és a Courseráról tájékoztatta a résztvevőket. Végül a hallgatói életről az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat képviselője és a SZTEsók meséltek. Zárásképp a Mathias Corvinus Collegium ismertette lehetőségeit.


A felállított standoknál az érdeklődő fiatalok, szüleik és tanáraik az egyetem 12 karáról, az általuk kínált a több mint 550 szakról, azon belül a nappali, levelező és távoktatás tagozati, magyar vagy idegen nyelvű, alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésekről, felsőoktatási szakképzésekről és szakirányú továbbképzésekről tájékozódhattak.

nyílt nap, szte 2023

Megtelt a TIK.

– A nővérem is a Szegedi Tudományegyetemre jár, tőle értesültem arról, hogy ma nyílt nap lesz. Mivel én is az SZTE-n szeretném folytatni tanulmányaimat, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar óvodapedagógusképző szakán, úgy gondoltam, érdemes eljönnöm és tájékozódnom a legfontosabb tudnivalókról, emellett pedig szerettem volna a többi képzésről is információt gyűjteni. Bár a nővérem az elmúlt években sok érdekes dolgot osztott meg az egyetemről, a képzésekről és a hallgatói életről, amit az ismerőseim ugyancsak megerősítettek, mégis jó volt ma mindebbe belekóstolni – mondta a kiskunmajsai Fekete Dorina, aki a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum kisgyermekgondozó, nevelő szakos diákja.

nyílt nap, szte 2023

Fekete Dorina

Az egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetségkutatásra, a sportra, a művészetekre és a kikapcsolódásra. A nyílt nap idén is kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a továbbtanulás előtt állók tájékozódjanak a felvételi folyamatról, a Szegedi Tudományegyetem képzéseiről, ösztöndíjakról, lakhatási lehetőségekről, valamint a hallgatói élet mindennapjairól és a kikapcsolódási lehetőségekről.

Pósa Tamara

Borítókép: Több ezer fiatal a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek