Bezár

Hírarchívum

KJA-Number-7093

Sikeres volt az első Báthory történelem tanulmányi verseny

Sikeres volt az első Báthory történelem tanulmányi verseny

2024. április 24.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola közösen szervezte meg a Báthory István Középiskolai Történelem Tanulmányi Versenyt. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora is méltatta a kezdeményezést.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Idén első ízben hirdette meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2023 őszén a Báthory István Középiskolai Történelem Tanulmányi Versenyt 9-10. évfolyamos diákok számára. Az első fordulóra a középiskolai tankönyveken kívül két tanulmány feldolgozásával is kellett készülni. Az online írásbeli fordulón több mint 300 diák vett részt, közülük a legjobb 21 került az országos döntőbe.

dijak

A döntőre április 12-13-án került sor. A kétnapos verseny során először középiskolai tanárokból álló bizottságok előtt kellett a versenyzőknek számot adniuk egyetemes és magyar történelmi tudásukról. Az emelt szintű érettségik stílusát idéző feladatok komoly kihívás elé állították a diákokat, de a kérdező tanárok és a szervezők segítőkészsége, kedvessége nagyon nagy segítség volt a diákok számára. A verseny ezen részére a gimnáziumban került sor. A második forduló szombaton az SZTE BTK történelmi hangulatú épületében, a nagy előadójában (az Auditorium Maximumban) volt. Ennek során minden résztvevőnek 10 perc állt rendelkezésre, hogy a tetszőlegesen szűkített témájában bemutassa prezentációját és rövid előadását a formabontó Báthory Istvánról.

A Báthory István középiskolai történelem verseny hagyományteremtő szándékkal jött létre. Célja kettős:

- a Szegedi Tudományegyetem vonzóvá tétele az ország legtehetségesebb versenyzői számára, hiszen 222 9-10. évfolyamos diák írta meg Magyarország minden vármegyéjében az I. fordulót, amelyből a legjobb 21 diákot köszönthették a döntőben, akik kiemelkedő tudásról tettek tanúbizonyságot;

- az egyetem és a gyakorlógimnázium kapcsolatának szorosabbá fűzése, amely oktatási, szakmai szempontból is előnyös mindkét fél számára;

aud

A verseny a diákok sokoldalú kompetenciafejlődéséhez járul hozzá. Nemcsak a klasszikus történelmi ismeretekben kell a versenyzőknek jártasságot mutatniuk, hanem például digitális ismeretek alkalmazására is szükség volt. A versenyen résztvevők mélyebb tudást szereztek az adott tananyagban, valamint képessé váltak az önálló ismeretszerzésre, a megfelelő szakirodalmak felkutatására, illetve az áttekintett források szintetizálására, az ismeretek gyakorlati alkalmazására. A jövőbeni cél a verseny nemzetközivé tétele, a határon túli magyar gimnáziumok megszólítása.

Az SZTE Gyakorló Gimnázium tanárai évek óta eredményesen készítenek fel tanulókat országos történelmi tanulmányi versenyekre, ahol szép eredményeket érnek el. Ezek közül is kiemelkedik a legrangosabb OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny), mely döntőjének rendszeres résztvevői az iskola tanulói. Ugyanez elmondható filozófia tantárgyból is. A tehetséggondozás egy régi, nagy hagyományokkal bíró folyamat az iskolában és a munkaközösségben, erre a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek. Az idei tanévben is minden évfolyamból jutottak már tovább tanulók, mind az OKTV, mind más országos történelem versenyeken. Ennek tükrében logikus, hogy egy középiskolásoknak szóló, történelmi tanulmányi versenyt szervezett az SZTE egyik tanszéke és a gyakorló gimnáziuma.

A névválasztás egyértelmű, hiszen Báthory Istvánt szokás „egyetemalapítóként” is említeni. Elsősorban a középiskolai történelemi témák szerepelnek a versenyfelhívásban, a verseny segíti az emelt szintű érettségire történő felkészülést a tanulók számára.

rl

A zsűri elnöke, Prof. Dr. Papp Sándor a két nap teljesítménye alapján hirdetett eredményt. Az ünnepélyes záráson a döntő minden résztvevője oklevelet és könyvjutalmat vehetett át Prof. Dr Rovó Lászlótól, az egyetem rektorától. Az első helyezett Smohay Erzsébet, aki az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója egy külföldi tanulmányutat nyert Németországba és Dániába, amit a Zsákbamacska Diák Utak ajánlott fel.

Nagy segítséget jelentett a szervezésben a Junior Akadémia, így az SZTE partneriskolái is részt vettek a versenyen. Báthory István neve nagyon jó hívó szó az erdélyi magyar fiatalok számára, ez a verseny a híd szerepét is betöltheti a tágabb régióban az egyetem és a határon túli magyar diákok között.

A verseny előkészületeiről, küldetéséről többek között Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora, Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese és az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános iskola igazgatója, Dr. Dobi János is beszél az alábbi videóban.


Eredmények

 

Helyezés

Diák neve

Intézmény

Település

Felkészítő tanár

1.

Smohay Erzsébet

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pusztai Ágnes Mária

Budapest

Pusztai Ágnes Mária

2.

Balázs Fanni

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Szeged

Várhidi Gyula

3.

István Ajsa

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

Kaposvár

Dr. Molnárné dr. Kovács

4.

Forgács Dániel

Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

Budapest

Csortos Csaba Ádám

5.

Ihnáth Marcell

Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Kalocsa

Hermann Ildikó

6.

Király Kata Magdolna

Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium

Budapest

Seres Zoltán

7.

Márton Balázs

Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

Budapest

Csortos Csaba Ádám

8.

Nemeshegyi Napsugár

Ócsai Bolyai János Gimnázium

Ócsa

Csizmazia Luca

9.

Kovács Zsombor

Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Szeged

Vidu Pál – Blazovich Péter

10.

Keller Márton

Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

Budapest

Csortos Csaba

11.

Uram Veronika

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Debrecen

Tóth Áron

12.

Szeles Fruzsina

Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium

Nyírbátor

Hauserné Csonka Éva

13.

Szabó Márk Illés

Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium

Budapest

Seres Zoltán

14.

Kapitány Réka

Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Technikum

Kecskemét

Dobák Dénes

15.

Ambrus Csenge

Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum Szeged Krizsán Bálint

Szeged

Krizsán Bálint

16.

Agócs Dóra

Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Mezőhegyes

Zalai Csaba

 

 

csop

A verseny döntőjéről készült összeállítás az alábbi videóra kattintva megtekinthető.



SZTEinfo

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek