SZTE Info

TÁMOP-projekt keretében korszerűsítik a felsőoktatási sportot

Uniós támogatással fejlesztik az SZTE sporttudományi, sportélettani és sportorvosi képzését, és intézményi sportiroda is létrejön.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

December 3-án (kedden) 13 órai kezdettel kerül sor a „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése a Dél-alföldi Régió felsőoktatásában” című, TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0011 azonosítószámú projekt nyitókonferenciájára a Szegedi Tudományegyetemen.

 

A program Galambos Gábor, az SZTE sportért felelős rektori megbízottjának köszöntőjével indul. Ezt követően Balogh László, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet intézetvezető egyetemi docense, a projekt szakmai vezetője a pályázat keretében megvalósuló sporttudományi képzésfejlesztésről szól. A sportorvosi képzésfejlesztést Török László, az SZTE ÁOK Traumatológiai Klinika egyetemi docense, a sportorvosi képzésfejlesztés szakmai vezetője, a sportélettani képzésfejlesztést Varga Csaba alprojektvezető, az SZTE TTIK Biológus Tanszékcsoport Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék tanszékvezető-helyettes egyetemi docense mutatja be. A következő előadást Trényiné Rákóczi Zsuzsanna, az SZTE Sportközpont vezetője tartja, aki a projekt keretében létrejövő intézményi sportirodáról, valamint a sportirodához kapcsolódó fejlesztésekről nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség a projekthez kapcsolódó fejlesztés stratégiáját Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke vázolja. Az eseményt 14.30-kor szendvicsebéd zárja.

 

A nyitókonferencia helyszíne az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástára (SZTE JGYPK főépület, Szeged, Boldogasszony sgt. 6., II. emelet) lesz. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 13. 17:00 - december 31. 18:00
    Gyenes Kálmán a Délmagyarország fotósaként hosszú éveken keresztül örökítette meg nemcsak Szeged, hanem Csongrád megye mindennapjait is, emellett számtalan felvételt készített szeretett Erdélyérôl is. A tárlaton a nem régen elhunyt fotómûvész alkotásaiból mutatunk be egy olyan válogatást, melyen megjelennek a sportversenyek izgalmai, a rendszerváltás legendás pillanatai vagy éppen Tarján panelépületeinek szépségei is. A kiállítás megtekinthetô december 31-ig, naponta 10.00–18.00 óráig.
  • október 17. 16:00 - november 17. 20:00
    Az 1956-ra, a szegedi egyetemen megalakult MEFESZ-re emlékező kiállítást az SZTE Klebelsberg Könyvtár szervezi.