SZTE Info

2011. Szeptember

2011. október 14.

A Tanulmányi és Információs Központ hamarosan 7 éves lesz. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy ismét számot vessünk szolgáltatásaink színvonalával, Látogatóink visszajelzéseivel kapcsolatban, ezért arra kérjük Önt, töltse ki kérdőívünket!

2011. szeptember 28.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Informatikai Tanszékcsoportja és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2010. áprilisában közös projektet indított, melynek célja komplex megközelítésű tananyagfejlesztés az informatikai oktatásban.

2011. szeptember 27.

Uniós projekt keretében mintegy 100 millió forintos ráfordítással 43 – digitális tartalmakat is felölelő – egyetemi jegyzetet és példatárat készítettek el a szegedi és a veszprémi universitas szakemberei.

2011. szeptember 27.

Kutatóegyetemet csak kiváló hallgatókra lehet építeni, az út hozzájuk pedig a tehetséggondozáson keresztül vezet, melyek az új évezredben új kihívások elé állítják a felsősoktatási intézményeket, így a Szegedi Tudományegyetemet is – erről is beszél majd Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, valamint Szendrő Péter, az OTDT elnöke az október 7-én, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) alagsori előadótermében tartandó konferencián.

 

2011. szeptember 27.

Szeptember 23-án délutántól egészen másnap hajnalig több mint hetven program várta Szegeden a Kutatók Éjszakáján az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem jóvoltából. A látványos bemutatókkal, érdekes kísérletekkel színesített tudományos ismeretterjesztő fesztivál egy rádiószonda útjára bocsátásával ért véget.

2011. szeptember 27.

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája idén októberben tizenhatodik alkalommal rendezi meg az Egyetem összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált.

2011. szeptember 26.

2011. szeptember 28. szerda 18 óra

Cimkék: HírekSzabadegyetem
2011. szeptember 26.
Cimkék: Hírek
2011. szeptember 23.

Példaértékű együttműködést kötött az SZTE és a megváltozott munkaképességű emberek egyik legnagyobb hazai foglalkoztatója, a Szegedi SZEFO Zrt.

2011. szeptember 23.

Boszorkánysziget - Maros Torkolat

Cimkék: HírekSport
2011. szeptember 23.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának elnöksége együttműködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megye Kereskedelmi és Iparkamarái) és a Dél alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Khe. -vel idén is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

Cimkék: HírekKutatás
2011. szeptember 22.

2011. szeptember 16-án és 17-én, Kecskemét főterén zajlott le a sűrített levegővel hajtott járművek első gálafutama. Az egyetemi hallgatókból álló 22 csapat két versenyszámban mérhette össze tudását. A gyorsulási versenyszámot a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának MK Laren csapata, a gyorsaságit a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Kecskeméti Fütyülős csapata nyerte. Mindkét versenyben kieséses rendszerrel alakult ki a végső sorrend, így a győzteseknek 3-3 alkalommal kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak.

Cimkék: Hírek
2011. szeptember 19.

2011. szeptember 21. szerda 18 óra: Dr. Pintér Zsolt: „Életpálya-tervezés, karriermenedzsment, álláskeresés”

Cimkék: HírekSzabadegyetem
2011. szeptember 16.

Magyarország helye és szerepe az EU-elnökséget követően címmel rendez Integrációs Klubot a Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központ EUROPE DIRECT információs irodája 2011. szeptember 22-én, 16 órai kezdettel, az SZTE ÁJTK Kari Társalgójában (Szeged, Tisza Lajos krt. 54. III. emelet). Az előadó Győri Enikő, EU-ügyekért felelős államtitkár.

Cimkék: HírekÁJTK
2011. szeptember 16.

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Zöld Intézménye versenyt hirdetett a beiratkozás időtartamára az egyetemi polgárok és hallgatók részére.

2011. szeptember 13.

2011. szeptember 19-én a SZAB Székházban kerül megrendezésre „The 17th International Symposium on Analytical and Environmental Problems” címmel egy nemzetközi konferencia, melyen magyar és külföldi résztvevőkre számítanak.

2011. szeptember 13.

A Kutatók Éjszakája elsősorban a 10-18 éves diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várjuk, hiszen a tudományos munka eredménye igen erősen befolyásolja mindannyiunk életét.

2011. szeptember 12.

A Szegedi Tudományegyetem pótfelvételt hirdet a 2011-2012-es tanévre a Magyar Akkreditációs Bizottság határozataival jóváhagyott néhány Doktori Iskolájába, a doktori (Ph.D.) tudományos fokozat megszerzésére felkészítő 3 éves posztgraduális képzésre.

2011. szeptember 12.

2011. szeptember 15-én 15 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában megrendezésre kerül az "EURÓPAI ÉS MAGYAR - LISZT FERENC 1811-1886" poszter-kiállítás megnyitója. A kiállítást a Liszt Ferenc Emlékmúzeum igazgatója, Eckhardt Mária készítette.

2011. szeptember 09.

Rendhagyó konferenciát rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen. A legutóbbi, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) győztesei, a legkiválóbb szegedi – orvos-, vegyész-, jogász-, közgazdász-, pszichológus- hallgatói tartanak előadásokat szeptember 16-án, 10 órától az SZTE Rektori Hivatalának aulájában.

2011. szeptember 09.

A hallgatói és oktatói mobilitási programokra a jelentkezési határidő szeptember 30.

2011. szeptember 08.


A beiratkozás időtartama alatt zajló „Zöldülj velünk a beiratkozás alatt is” zöld verseny keretében újra indul a kazántúra.

A kazántúra az SZTE TIK igazgatóságának szervezésében már régóta nagyon népszerű, és folyamatosan megrendezett program.

2011. szeptember 08.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2011. szeptember 10-én 12.00 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendkívüli ülés keretében, Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, rektor elnökletével orvosdoktorokat avat.

2011. szeptember 06.

Az egyetemi szemeszter első két hetében több mint húszezer hallgató fordul meg a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában, hogy felvegye a diákigazolvány matricát és az ingyenes utazásra jogosító bérletet.

2011. szeptember 02.
Cimkék: SZTETIK
2011. szeptember 06.

Második alkalommal kerül megrendezésre a szegedi jogi karon az ÁJTK Kari Tanévnyitó fesztivál. A rendezvény elsődleges célja a Kar új elsőéveseinek köszöntése, valamint minden kari polgár számára egy olyan közös rendezvény megtartása, ami lezárja a nyarat és erőt önt mindenkibe az új tanév kezdete előtt.

Cimkék: HírekSZTEÁJTK
2011. szeptember 06.

Egyetemi tanári kinevezését vehette át a Szegedi Tudományegyetem több oktatója, 2011. szeptember 5-én Schmitt Pál köztársasági elnöktől.

2011. szeptember 04.

Meginvitálunk egy „Zöld Versenyre” és egyéb más programokra a környezettudatosság, környezetvédelem, lokális és globális problémák jegyében a hosszas beiratkozás időtartama alatt.

2011. szeptember 03.

Az elsőéves hallgatók egy része online tv-közvetítés segítségével, a sziksósfürdői egyetemi gólyatáborban kísérte figyelemmel a Szegedi Tudományegyetem 2011-2012-es tanévének ünnepélyes megnyitóját, melyet 2011. szeptember 3-án 10.00 órától tartottak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében.

2011. szeptember 01.
Számos új képzés került meghirdetésre a Szegedi Tudományegyetemen, melynek célja, hogy a jövőben vállalkozás indítását tervező, ambiciózus egyetemi hallgatók minél több információt szerezhessenek az üzleti élet különböző területeiről, a sikeres vállalatvezetés és szervezés gyakorlatáról, valamint az Európai Unió segítségével megvalósítható pályázatok elkészítéséről. Az egyetemi hallgatók számára meghirdetett nyolc új kurzus a vállalatalapítás-és fejlesztés különböző területeibe nyújt betekintést.

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézernyaláb tulajdonságait mérő szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • *
    november 11. 12:00 - december 10. 19:00
    Nyilvánosan eddig még be nem mutatott Szent-Györgyi relikviákat is láthat a közönség az SZTE Rektori Épületben rendezett emlékkiállításon, amely hétköznapokon 9-19 óra között látogatható. A „80 éves szegedi Nobel-díj” és az SZTE világhíres kutatója előtt tisztelgő tárlat az SZTE és a Szeged – Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös projektje. További Információ: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/szent-gyorgyi-albert?objectParentFolderId=19396
  • november 18. 18:00 - december 3. 18:00
  • november 25.
    09:00 - 12:20
    A XXIV. Szent-Györgyi Napok programja az SZTE SZAKK-ETSZK rendezvénye. Köszöntőt mond Balogh Dénes (SZTE SZAKK). Előadás témák és előadók: Multiprofesszionális team szerepe a kardiológiai rehabilitációban - Bánfi Andrea (SZTE ETSZK ápoló hallgató); Újdonságok az elektrofiziológiai labor életében - Egervári Mária, Havasiné Magyar Ildikó, Schuck Nikolett, Rozgonyi Orsolya, Bajusz Éva, Szőkéné Szakáll Zita, Dr. Sághy László, Dr. Makai Attila, Prof. Dr. Forster Tamás (SZTE SZAKK II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ); A korai mobilizáció hatása a lélegeztetett betegekre - Őze Erzsébet (SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intéze); Intubálás nélküli videothoracoscopos tüdőműtétek - Igaz Márta (SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet); Felmaródás vagy nyomási fekély? - Kószó Lilla (SZTE ETSZK ápoló hallgató); Infekciókontroll a filmvásznon - Szél Borbála (SZTE SZAKK Kórházhigiénés Osztály); Ápolói tanácsadás napjainkban, avagy Gondolatok a hozzátartozók ápolásban való részvételéről - Blanárné Terjéki Ilona (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza KórházRendelőintézet); Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban? - Boros Edit, Dr. Balogh Zoltán (SZTE ETSZK Ápolási Tanszék – SE-ETK Ápolástudományi Tanszék); Izületvédelem szakdolgozóknak- Hogy ne mi legyünk a páciensek? - Sunyál Anna (SZTE SZAKK Ortopédiai Klinika Központi Fizioterápiás Oktatási Csoport); Koraszülöttek szüleinek véleménye a hazaadással kapcsolatos információkról és lelki támogatásról - Adamik Ágnes (SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ); A dietetikus munkája a diabéteszes gyerekek táboroztatása során - Zsilák Katalin (SZTE SZAKK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatás Dietetikai Szolgálat); Érzelmi, lelki valamint egzisztenciális tényezők és a stroke kialakulása közötti kapcsolat vizsgálata - Dr. Molnárné Kertész Mária (SZTE SZAKK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatás Szociális Munkás Szolgálat); Ambuláns művészetterápiás csoport tapasztalatai képekben - Higyisánné Magyar Anikó (SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika); Hangulatfokozók ünnepi köntösben Halmainé Kiss Ilona, SZTE SZAKK Laboratóriumi Medicina Intézet; Minden perc és kéz számít - Buresch Györgyi (SZTE SZAKK Sürgősségi betegellátó Önálló Osztály).
  • november 25.
    09:00 - 12:30
    A SzeReTeD és partnerintézményei által szervezett program legfőbb célja, hogy a gyermekek és szüleik minél sokszínűbb formában átélhessék a kísérletezés és a felfedezés élményét. A rendezvényen diákok vezetésével kísérletezhetnek a résztvevők. Ezen a délelőttön az érdeklődők bepillanthatnak a diáklabor életébe, ezzel hozzájárulva a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítéséhez.
  • november 25.
    15:00 - 20:00
    A Borok tudósai - tudósok borai című programsorozatot - az SZTE és az MTA SZAB védnökségével - hetedik alkalommal rendezi meg a Válogatás borszaküzlet, 22 borászat részvételével. A belépő díjas borkóstolós programra a szervezőnél lehet jelentkezni.