SZTE Info

2016. Március

2016. március 30.

A Szegedi Tudományegyetemen rendezik meg 2016. március 30. és április 1. között a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát. A környezettudomány-környezetvédelemi felsőoktatás legrangosabb országos rendezvényén közel 130 előadás hangzik el 12 szekcióban.

2016. március 30.

Országszerte több egyetemi városban, így Szegeden is megrendezik április 2-án, szombaton a Véradók Fesztiválját. A véradókat meg is ajándékozzák: mozijegyet, kedvezményes belépőket kapnak, például a Paraparkba is. Az SZTE arra kéri polgárait, hogy csatlakozzanak, minél többen adjanak vért, hogy az egészségügyi vérellátás az egész országban zökkenőmentes lehessen.


2016. március 29.

A Szegedi Tudományegyetem Környezettudományi és Műszaki Intézet szervezésében 2016. március 30. és április 1. között Szegeden rendezik meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát. A tanácskozás fővédnökei Dr. Áder János köztársasági elnök és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

2016. március 25.

Egyetem – civilek – önkéntesség. E hívó szavakkal a Szegedi Tudományegyetem hat karának oktatói kezdeményeztek fórumot. A kezdeményezés sikeréről és jövőjéről az egyik ötletgazdát, Újvári Editet, az SZTE JGYPK oktatóját kérdeztük.

2016. március 25.

Farkas Eszter, a Szegedi Tudományegyetem agyi keringést kutató orvosa személyében magyar pályázó is átvehette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díja fiatal tehetségeknek szóló elismerését.

2016. március 25.

Fontos a szépség és a tudás harmóniája? A külső mellett a belső értékeknek is hangot szeretnél adni? Akkor ne hagyd ki a lehetőséget, hogy az egyetem kimagasló tehetségeként tündökölj!

2016. március 24.

„A Szegedi Egyetemi Napok 2016. április 14-16. között kerülnek megrendezésre. Erre figyelemmel az SZTE rektora rektori (oktatási) szünetet engedélyez 2016. április 15-re (péntekre), a nappali tagozatos hallgatók számára.”


Az Egyetem arra kéri a rendezvényre látogatókat, hogy a Szegedi Tudományegyetem hírnevéhez és rangjához méltó módon, kulturáltan szórakozzanak, és tartsák be a fesztivál szabályait, előírásait. Ezzel kapcsolatos tájékoztatásunkat a csatolt mellékletben olvashatják.

2016. március 23.

A brüsszeli terrortámadás áldozatairól 2016. március 24-én, csütörtökön 18 órai kezdettel megemlékezést tart a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központja az intézmény épületénél.

2016. március 23.

Mesekönyv adományozással máris be lehet kapcsolódni az egyetemi bibliotéka hagyományos élményszerző programjába. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár 2016. április 6-án este éjfélig nyitva tartva várja az olvasókat. A X. Könyvtári Éjszakáról a bibiliotéka főigazgató-helyettesét, Kokas Károlyt kérdeztük. Válaszainak lényege: „A mese rólad szól…”

2016. március 23.

A 21. SZTE Tavaszi Állásbörze megnyitóján adták át a presztízsdíjat, amelyet az SZTE öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely kimagasló létszámban foglalkoztat SZTE-n végzett hallgatókat, szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel és támogatja céljainak megvalósítását.

2016. március 23.

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ismét meghirdeti ösztöndíjait. A 2017-2018-as tanévre szóló programról - amelyre május 23-ig lehet jelentkezni - a Szegedi Tudományegyetemen is tartanak tájékoztatót.

2016. március 22.

42 közül 7 tudományágban került a világ elit egyetemi közé a Szegedi Tudományegyetem a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb tudományterületi listáin.

2016. március 22.

Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete látogatott március 21-én a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karára. A látogatás célja a magyar-japán kapcsolatok elmélyítése volt.

2016. március 21.

Öt szegedi egyetemistát is beválasztottak a 315 Junior Templeton Fellow közé. A kivételes kognitív tehetségeket támogató Magyar Templeton Program támogatói közé tartozik az SZTE rektora is. A 10-29 éves korosztályt érintő program célja az, hogy létrehozzák a kivételes magyar tehetségek kreatív közösségét.

2016. március 18.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak beszédtechnikáját, stílusát, a prezentációhoz használt vizuális eszközöket és a hatékony időbeosztást értékelte a zsűri az SZTE szokatlan versenyén. A Prezentációs Technikák Tanulmányi Verseny döntőjében Seylan Musayeva, a Gazdaságtudományi Kar hallgatója bizonyult a legjobbnak.

2016. március 17.

Kokárdás nemzeti ünnepünk alkalmából 2016. március 15-én a Szegedi Tudományegyetem munkatársai közül egy professor emeritus Széchenyi-díjat vehetett át, két akadémikus, három professzor és egy igazgató Magyar Érdemrend elismerésben részesült.

2016. március 16.

Három, a Szegedi Tudományegyetemhez kapcsolódó kiválóság hozta el a Szegedért Alapítvány idei kitüntetéseinek többségét. A tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Balázs Mihály irodalomtörténész, a művészeti kuratórium Gregor József-díját Dusha Béla fotóművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Tajti Gabriella, kulturális menedzser kapta. A fődíjat Kondorosi Éva biokémikusnak ítélték.

2016. március 16.

Március 8-12. között zajlott az SZTE Általános Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar és Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciája. A 4 napos tanácskozáson 11 tagozatban, több mint 180 magyar és angol nyelvű előadás hangzott el.

2016. március 16.

Ügyvédként és ügyészként tehették próbára tudásukat a hallgatók az SZTE ÁJTK-n, március 10-én rendezett perbeszédversenyen. A megmérettetésen Fülöp Ágnes Kata, negyedéves jogászhallgató és Sztoján Krisztina harmadéves hallgató bizonyult a legjobbnak, ők képviselheti egyetemünket május elején a debreceni országos versenyen.

2016. március 11.

Robert-Jan Smits, az Európai Bizottság Kutatási-Innovációs Főigazgatóságának vezetője és Dr. Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke Dr. Szabó Gáborral a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorával és kutatókkal tanácskozott a városban futó tudományos programokról és fejlesztési tervekről.

2016. március 10.

Rekorddal indítja a tavaszt az SZTE Karrier Iroda Állásbörzéje március 23-án: a régió legnagyobb álláskeresési fórumán közel 60 kiállító várja az egyetem hallgatóit, diplomásait és minden érdeklődőt, aki személyesen szeretne találkozni az Egyetem nyitott pozíciókat kínáló partnereivel.

2016. március 10.

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezi meg a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót a Szegedi Egyetemi Színház március 11-15. között. A fesztiválon – amelyen minden előadás és kapcsolódó program ingyenes – a veszprémi, pécsi, debreceni társulatok lépnek fel, több játszóhelyen.

2016. március 09.

51 mentorálttal indult el az Alma Mater Alumni Mentorprogramjának új szakasza, melynek nyitórendezvényét március 8-án tartották az SZTE ÁJTK Társalgójában.

2016. március 04.

Kulisszatitkokat is elárult és anekdotázott is Balogh Elemér és Sulyok Tamás, a volt és a jelenlegi alkotmánybíró a Pro Jure – Közösség a Szegedi Joghallgatókért szervezet kerekasztal-beszélgetésén. A jogásznak tanuló szegedi egyetemisták e programjukon is a szakmára kíváncsian kérdeztek juristákat mindarról, ami nem szerepel a szakkönyvekben, illetve az egyetemi előadásokon, szemináriumokon sem hallható.

2016. március 04.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és a Konformitás Kft. minőségirányítási rendszer belső auditor képzést hirdet. A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az ISO 9001 szabvány követelményeinek megfelelő minőségirányítási rendszer (MIR) működtetésének, felülvizsgálatának és fejlesztésének módszereit.

2016. március 03.

Március 8-án, kedden, a Nemzetközi Nőnap alkalmából az SZTE TIK Green Team csapata és a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete közös programmal készül a hölgyeknek.

2016. március 02.

A Szegedi Tudományegyetemhez kötődő 37 alapítvány számít a személyi jövedelemadó 1%-ából származó bevételre. E nonprofit szervezetek segítséget nyújtanak az SZTE oktatást, kutatást és gyógyítást célzó programjaihoz, az egyetemisták támogatásához.

2016. március 02.

A hidegháború – Egy megosztott világ története címmel nyílt tárlat március 1-jén az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában. A március 12-ig látogatható kiállítás több mint 100 tablón mutatja be az 1945 és 1991 közötti időszakot.

2016. március 01.

Az SZTE Zeneművészeti Kar és az SZTE Alma Mater közös szervezésű koncertsorozata március 3-án folytatódik. Az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay termében a Bach sorozat II. koncertjét hallhatják az érdeklődők.

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.
  • február 28.
    17:55 - 19:30
    Szalai Anikó, az SZTE ÁJTK adjunktusa Hétköznapi nemzetközi jog című előadásában kifejti: általában az emberek úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog egy elvont szelete a jognak, amely a külföldiekre, másokra vonatkozik, de a mi hétköznapjainkat biztosan nem érinti. A nemzetközi jog azóta létezik, amióta államok vannak. Ez a jogterület eredetileg az államok közötti kapcsolatok rendezését szolgálta, azonban a technikai és társadalmi fejlődés elvezetett a nemzetközi jog kiszélesedéséhez. Kibővült a nemzetközi jog alanyainak köre, így az államok és nemzetközi szervezetek mellett ide soroljuk az embereket, sőt mostanában már a gazdasági társaságokat is. A nemzetközi jog áthatja a mindennapi életünket, onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk reggel a telefonunkat, megesszük a banánunkat és munkába megyünk, odáig, hogy este megnézzük a híreket.