SZTE Info

2017. Május

2017. május 31.

„Személyes tér – közös világ.” Ez a mottója a Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Tudományos Nagygyűlésének. A 2017. június 1-3. közötti program házigazdája a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai Intézete.

2017. május 31.

Az SZTE Sportközpont és a DÉMÁSZ Szeged Vízisport Egyesület nyárindító kerékpár és vízitúrát szervez egyetemi dolgozóknak 2017. június 24-én, szombaton.

2017. május 31.

Közel 200 tehetséges hallgató részesült több millió forint értékű ösztöndíjban a Szegedi Tudományegyetem hagyományos díjkiosztó ünnepségén. Az Év Tehetsége és az SZTE Talent díjak mellett átadták a Sófi-ösztöndíjakat valamint az esélyegyenlőségi és a vállalati elismeréseket is.

2017. május 30.

A kortárs frankofón irodalom az egyik specialitása a Limoges-i Egyetemnek. Az intézmény keresi azokat a partner intézményeket, amelyekkel a francia kultúra terjesztése érdekében összefoghat – tudtuk meg Jean-Michel Devésától. A francia irodalomtudós 2017 májusának végén tizedik alkalommal járt a Szegedi Tudományegyetemen. Most elsődleges célja a két intézmény közti kapcsolat kiépítése volt.

2017. május 30.

A Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola együttműködésével megvalósuló EFOP-3.6.1-16 - Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve című projekt nyitó rendezvényét 2017. június 6-án 11 órától rendezik meg az SZTE Rektori Hivatalban.

2017. május 30.

Oktatási és kutatási együttműködésről kötött stratégiai megállapodást az Audi Hungária Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem a felsőoktatási intézmény innovációs napján 2017. május 30-án.

2017. május 30.

Négy kategóriában adták át a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Díjait 2017. május 30-án. A díjazott pályamunkák - többek között - mesterséges intelligencia kutatással, a sertéstenyésztés aktuális problémáival és a sebkezelés új lehetőségeivel foglalkoznak.

2017. május 29.

A híres egykori tanszékvezető egyetemi tanár, sebész, akadémikus, orvostudományi rektor Petri Gábor nevét vette fel szombaton a szegedi egyetem legújabb klinikai tömbje.

2017. május 26.

Borovics Tamás és Kárász Zénó színművészek érdemelték ki a Szegedi Tudományegyetem közönségdíját a 2016-2017-es évadban.

2017. május 26.

A rendkívül gyors kémiai, biológiai és fizikai folyamatok megfigyelésére ad lehetőséget az ELI-ALPS, az attoszekundumos fényimpulzus forrás. A szegedi egyetemhez is ezernyi szállal kapcsolódó kutatóközpont épületének átadó ünnepségén a speciális fény, a lézer alkalmazásának lehetőségeit, köztük a tumoros betegségek korai felismerésére és kezelésére esélyt adó innovatív módszerekhez vezető utat is bemutatta Krausz Ferenc fizikus, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója.

2017. május 26.

A szegedi egyetem angol fordító- és tolmácsképzését alapító tanárra emlékezve Göncz Árpádról, az íróról és műfordítóról, az 1956-os forradalmárról és Magyarország 1990-2000. közötti köztársasági elnökéről nevezték el az SZTE két egyetemi épülete közötti sétányt.

2017. május 26.

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából ünnepségen köszöntötte és ismerte el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja kiváló dolgozóit és nyugdíjba vonuló munkatársait.

2017. május 25.

A tájökológia hazai helyzetéről, a tájkutatás aktuális kihívásairól és a nemzetközi kutatási trendekről tanácskoznak 2017. május 25-27. között a VII. Magyar Tájökológiai Konferencián. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet és az U-GEO Alapítvánnyal közös tanácskozásán közel 200 résztvevő több mint 150 prezentációban mutatja be legújabb eredményeit Szegeden.

2017. május 24.

Szép hagyományú kapcsolathálóját bővíti a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romaisztika Intézethez tartozó Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék. Legutóbb Gyimesi Timea a Balaton 2017 projekten belül egy hetet töltött a Limogues-i Egyetemen, ahol az alábbi interjúban mutatta be anyaintézményét.

2017. május 24.

Több sportágban is sikeresen szerepeltek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a tavaszi szemeszterben. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon például asztalitenisz, squash és súlyemelés ágban teljesítettek eredményesen, de megméretették magukat a 2017-es Dunai Regattán is.

2017. május 24.

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának Földrajzi és Földtudományi Intézete az U-GEO Alapítvánnyal közösen 2017. május 25-27. között rendezi a VII. Magyar Tájökológiai Konferenciát Interdiszciplináris tájkutatás a XXI. században címmel.

2017. május 24.

Jó gyakorlat kategóriában elnyerte a Nemzetközi LUMA StarT Oktatási Díjat a MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport.

2017. május 23.

A régészprofesszor Buday Árpád és képzőművész fia, Buday György személye összeköti Kolozsvárt és Szegedet. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar két tanszéke Buday-emlékévet tart: kiállításokkal, konferenciával emlékeztet a 80 éve elhunyt alapító oktatóra és a 110 éve született „királyi fametszőre”. A jubileumok alkalmából kiemeljük a két Buday életművének máig szóló üzeneteit.

2017. május 23.

„A szegedi lézerközpont Magyarország modern kori történetének legnagyobb tudományos beruházása” – jelentette ki Orbán Viktor a kutatóközpont épületkomplexumának átadásán, 2017. május 23-án. A miniszterelnök azt mondta: a kutatóközpont nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz.

2017. május 23.

Fiatalok vándorlása - kihívások és lehetőségek Szeged számára címmel nyilvános fórumot és zenés beszélgetést szerveznek 2017. május 25-én 14 órától az IH Rendezvényközpontban.

2017. május 22.

A Kossuth Zsuzsanna Emlékév keretében szakmai napot tartottak az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikán. A szakmai előadások előtt intézménybemutatáson ismerkedhettek meg az érdeklődők a klinika mindennapi életével.

2017. május 22.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara Információbiztonság Irányítási Rendszer belső auditor képzést hirdet. Jelentkezési határidő: 2017. május 24.

2017. május 20.

25 éve Magyarországon elsőként a szegedi egyetem jogi kara indított munkaügyi kapcsolatok, illetve társadalombiztosítás szakot. A jubileumi emlékülésen egykori oktatók és hallgatók ismertették dióhéjban életpályájukat, a képzéssel kapcsolatos tapasztalataikat a jövőbe mutatóan összegezték.

2017. május 19.

Két csapattal képviseltette magát az SZTE Mérnöki Kara a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Az egri rajtvonalhoz 25 egyetem 46 járművel állt. A szegedi mérnökhallgatóké lett a legszebb léghajtány, de a gyorsulási és az ügyességi versenyben is helytálltak. A jubileumi eredmény az SZTE MK tíz éves pneumobilos teljesítményére is utal.

2017. május 18.

Sikeres vállalkozók ösztönzik és mentorálják a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit ötleteik megvalósításában 2017 szeptemberétől. Az SZTE Gazdaságtudományi Karán induló új kurzus célja a vállalkozói lét ösztönzése és a hallgatói ötletek megvalósításának elősegítése.

2017. május 18.

Milyen új molekulák, reakciók, szemléletek jelentek meg a gyógyszertervezésben és a rákkutatásban? Többek között erre a kérdésre is választ keresnek az MTA legújabb Szegeden dolgozó Lendület kutatócsoportjai. A nyertesek közül összesen hatan kötődnek Szegedhez, a Szegedi Tudományegyetemen Maléth József kutatóorvos és Szilágyi István vegyész folytatja a munkáját a Lendülettel.

2017. május 18.

Az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport hat projekttel vett részt a finn LUMA Center StarT pályázatán. A projektalapú tanulást népszerűsítő pályázaton két SZTE-s projekt is a legjobb 10 közé került. Május 21-ig a közönség szavazataival támogathatja a két pályamunkát.

2017. május 17.

Jubileumi programokkal emlékezik a Szegedi Tudományegyetem arra, hogy egykori rektora nyolcvan éve vehette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezéseiért. Az egyetemen a megemlékezések mellett kiállításokkal, tudományos, kulturális és sporteseményekkel, tanulmányi versennyel idézik meg a tudós alakját.

2017. május 15.

Az „excellence kultúra” terjesztése a célja a Magyarországon szerveződő „Kiválóság Nagykövetek Klubja” hálózatnak. A szegedi szekció első műhelybeszélgetésének a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri épülete adott otthont.

2017. május 15.

A La Femme magazin harmadik alkalommal hirdette meg az „50 tehetséges magyar fiatal” felhívást a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A sokszínű szakmai zsűri a legígéretesebbek közé választotta 1034 pályázó közül a Szegedi Tudományegyetem három hallgatóját: Bálint Karolát, Görbe Tamás Ferencet és Nyerki Emilt.

2017. május 14.

Közel 700 résztvevővel zajlott 2017. május 12-13. között az ország legrangosabb fogászati konferenciája az SZTE Tanulmányi és Információs Központban. A világhírű szakemberek előadásai mellett, szekcióülések és fogászati cégek kiállításai várták a résztvevőket.

2017. május 12.

1581, az alapítás éve egyaránt szerepel a Szegedi Tudományegyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem címerében. Az SZTE és a BBTE azonos „születési évfordulóján”, 2017. május 12-én a két intézmény vezetői együtt koszorúzták meg az egyetemalapító Báthory István szegedi mellszobrát, majd a közös múlt kutatásáról és a hallgatói-oktatói együttműködés bővítéséről írtak alá megállapodást.

2017. május 12.

Egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek nyújt keresztény értékeket hordozó, mentálhigiénés segítséget a Forráspont Lelkigondozó Szolgálat, melyet az Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség irodájában érhetnek el az érdeklődők.

2017. május 12.

Az SZTE Alma Mater Máskép(p) Köztünk élő alkotók sorozatában Farkas Hajnalka, az SZTEöregdiákja mutatkozik be. A „SzemFényVillanás” fotókiállítás megnyitóját 2017. május 17-én, szerdán 17 órakor a TIK Caféban tartják.

2017. május 11.

Az SZTE Tanulmányi és Információs Központ ad helyet 2017. május 12-13. között a hagyományos Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban Konferenciának. A világhírű szakemberek előadásai mellett, szekcióülések és fogászati cégek kiállítása is várja a résztvevőket.

2017. május 11.

A napfényt használja olyan kémiai reakcióra, amellyel a szén-dioxidot alakítja át tüzelőanyaggá Janáky Csaba. Az SZTE kutatója, munkatársaival együtt, a folyamatban döntő szerepet játszó foto-elektródok működésének optimalizálásához talált új módszert. Az eredményeiket bemutató cikk a napokban jelent meg a rangos Journal of the American Chemical Society folyóiratban.

2017. május 10.

Géczi János színdarabja, A Bunkerrajzoló is szerepel a Szegedi Nemzeti Színház hagyományos évad végi Finálé Fesztiválján, 2017. május 23-án. A Vad Fruttik zenekar frontemberéről, Likó Marcellről szóló előadásra az SZTE Alma Mater tagkártyával rendelkezők 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet.

2017. május 10.

Az SZTE Mérnöki Kara minőségirányítási rendszer belső auditor képzést hirdet. Jelentkezési határidő: 2017. május 14. vasárnap.

2017. május 09.

Tizenöt kutató, köztük Kiss Tamás József, az SZTE professzora részesült kiemelkedő tudományos munkássága elismeréséül Akadémiai Díjban a Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésének 2017. május 8-i nyilvános ünnepi ülésén. Az MTA elnökének ismét Lovász Lászlót választották.

2017. május 09.

Gyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban.

2017. május 08.

Újragondolták a trójai falovat és a hazugság felismeréséről is előadtak érthető és trendi módon az SZTE Tehetségpont megmérettetésén. A prezentációs technikák verseny döntőjét május 4-én tartották a szegedi IH Rendezvényközpontban, ahol a közönség is választhatott egy nyertest.

2017. május 08.

Május 10-én 12 órától stresszmentes napra invitálja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjába az SZTE TIK és az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ közös rendezvénye az egyetemi polgárokat, amelynek központjában a lazítás és az aktív pihenés áll.

2017. május 08.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan - alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő - hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

2017. május 05.

Az Arany János Emlékév alkalmából "Arany János - 200" címmel hirdetett képzőművészeti pályázatot az SZTE Kulturális Iroda. A beérkező munkákból nyílt kiállítás május 3-án a Tiszatáj Szalonban, ahol a pályázat díjazottjait is kihirdették.

2017. május 05.

Tudományos fokozattal nem rendelkező kutatóknak, egyetemistáknak és a dél-alföldi régióban születő tudományos eredmények bemutatására vállalkozó médiamunkásoknak hirdet pályázatot az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság.

2017. május 05.

Több zenei versenyen is remekeltek a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai 2017 tavaszán.

2017. május 05.

Az SZTE Kulturális Iroda az egyetemi polgárok szavazatai alapján minden színi évad végén Egyetemi Közönségdíjat ad át egy arra érdemes színművésznek, aki a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozatának tagja. A művészekre szavazni 2017. május 19-ig lehet.

2017. május 03.

Írd meg 6 szóban egyetemi életed „regényét”! Ezzel a felhívással indítja a 88. Ünnepi Könyvhétre hangolódást a szegedi programokat koordináló Somogyi-könyvtár. A „Hatszavas hangolódás” Facebookon is terjedő akciója mellett az SZTE és a bölcsész hallgatókból szerveződő Kreatív Könyvtárosok Társasága is ügyének tartja az „olvasás gyönyörűségének” népszerűsítését.

2017. május 03.

2017. májusától az SZTE-n is elérhetővé vált a SciVal adatbázis, mellyel a szegedi kutatók eredményei nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, újabb nemzetközi tudományos együttműködések alakulhatnak. Az adatbázisról 2017. május 10-én, szerdán 10:00 és 12:00 között előadást tartanak a Rektori Hivatal dísztermében.

2017. május 02.

A 2017/18-as tanévben az Erasmus+ felsőoktatási mobilitásban résztvevő hallgatóknak ismét lehetőségük van pályázni Erasmus+ szociális kiegészítő támogatásra. A kiegészítő támogatás célja egyenlőbb esélyt nyújtani a felsőoktatási mobilitás területén is a kiutazók számára az Erasmus+ programban.

2017. május 02.

Az év elején új műtéti módszert vezettek be az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán Dr. Furák József egyetemi docens vezetésével és Prof. Dr. Molnár Zsolt, valamint Dr. Szabó Zsolt az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet orvosainak szoros együttműködésével.

SZTEmagazin

2018. április 04.

IMG_7581

Gergely Árpád László, az SZTE TTIK Fizikai Intézetének egyetemi tanára kétszer is találkozott Stephen Hawkinggal, akinek a munkásságáról összefoglaló cikket írt egy csillagászati lapban. A közelmúltban elhunyt világhírű brit elméleti fizikus által kidolgozott feketelyuk-termodinamikát a szegedi kutató is felhasználja vizsgálataiban.

SZTEtelevízió

2018. május 02.

honlapra

„Bibó István, Szűcs Jenő és mások megközelítéseit tovább gondolva újszerű elméletet sikerült kidolgozonom a kelet-közép-európai térség társadalmi identitásának értelmezésére. Eszerint a régió elsődleges markere a sebzett kollektív identitás, ez mozgatja a döntéshozókat, ennek mentén értelmezhetőek a társadalmi reakciók, választási eredmények. Sőt a kortárs szépirodalom legjelesebb képviselői is e sebek fájdalmát és a gyógyulás lehetőségeit tematizálják.”

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • május 23.
    17:00 - 18:30
    Módra Szilvia Sófi-díjas gyógyszerészhallgató utazási élménybeszámolójának témája: Toledo (USA, Ohio állam). Szó lesz arról, hogy milyen az élet egy amerikai "kisvárosban", Toledoban, Szeged testvérvárosában... De egy kitérővel eljutunk a New York állambeli Niagara-vízeséshez is.
  • május 24. 10:00 - 25. 13:35
    KeMoMo–QSAR 2018 szimpózium programjában az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Paragi Gábor, Kemometriai szekció üléselnöke: Rajkó Róbert, az Elméleti kémiai szekció üléselnöke: Viskolcz Béla, a Fehérjemodellezési szekció üléselnöke: Bogár Ferenc. További információ: a program szervezőitől - az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Kémiai Szakbizottságának Kemometria és Molekulamodellezés Munkabizottsága; az MKE Szerves- és Gyógyszerkémiai Szakosztályának QSAR és Modellezési Szakcsoportja – kérhető.
  • május 24.
    17:00 - 18:30
    Dr. Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő 21. század élettér háborúi a vízért, a földért, az élelemért, a … létezésért! címmel tart előadást, amelyen szó lesz a a részeiben zajló "III. világháborúról", a megváltozott katonai hadviselésről, a jelen válsággócairól, a 21. századi terrormigrációról és a tervszerű területfoglalásról.
  • május 24.
    18:00 - 19:00
    Buhály József festőművész Fények-Árnyak című kiállítását megnyitja: Váraljai Anna művészettörténész. A tárlatnyitón csellón közreműködik: Burovincz Laura (SZTE JGYPK, Ének Minor szakos hallgató). A tárlat megtekinthető 2018. június 17-ig, a hét minden napján 9-17 óra között.
  • május 26.
    10:00 - 14:00
    Az SZTE BTK Régészeti Tanszéke is csatlakozik a Régészet Napja programsorozathoz. A rendezvényen - többek között - végig kísérhetjük egy őskori ember, egy népvándorlás kori harcos, egy honfoglalás kori nő, egy kun nő, illetve a két világháború között az intézetben dolgozó két kutató, Buday Árpád és Széll Márta különleges életútját. A "kisrégészeket" játszóház várja. További információ: http://regeszetnapja.hu/program/emberi-sorsok-evezredeken-at-interaktiv-regeszti-kalandjatek-a-szegedi-bolcseszkar-epuleteben/