SZTE Info

2018. Február

2018. február 28.

Hat területen került a világ legjobb 500 egyeteme közé a Szegedi Tudományegyetem a Quacquarelli Symonds (QS) 2018-as tudományterületi listáin.

2018. február 28.

A Cambridge-Szeged Society tagjai látták vendégül az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatát. A budapesti Baár-Madas Református Gimnázium diákjai és felkészítő tanáruk négy napot töltöttek Cambridge-ben - abban a városban, ahol a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert is élt és dolgozott. Megnézték az eredeti C-vitamint, és fogadta őket a világhírű egyetemi város polgármestere.

2018. február 28.

A Tempus Közalapítványhoz beérkezett előzetes jelentkezések alapján közel 2000 külföldi fiatal érdeklődött első helyen az SZTE teljes, idegen nyelvű képzései iránt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban. A legnépszerűbb az informatikus képzés, de a jelentkezések szinte az Egyetem teljes idegen nyelvű képzési palettáját lefedik.

2018. február 27.

101. életévében hunyt el Gábor Miklós farmakológus. Az SZTE professor emeritusának végső búcsúztatásán a gyászoló család és az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar munkatársai, Gábor Miklós tisztelői vettek részt. Az emlékező beszédek egy gazdag kutatói életút tudománytörténeti jelentőségét is fölvillantották.

2018. február 27.

Tizenkettedik alkalommal tartottak ösztöndíjátadó ünnepséget az SZTE Gazdaságtudományi Karán. A 2018 első félévében juttatott 102 ösztöndíj az SZTE GTK 31 partnere támogatásának köszönhető. Erre a segítségre most is pályázhattak az itt tanuló külföldi diákok.

2018. február 26.

2018. február 28-ig lehet jelentkezni az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramra. Ezzel a szolgáltatással is támogatja a Szegedi Tudományegyetem a hallgatóit, segíti sikeres pályakezdésüket.

2018. február 26.

A természettudományi szakterülettel foglalkozó pedagógusoknak tartottak szemléletformáló előadásokat és interaktív foglalkozásokat az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetében.

2018. február 26.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny egyik nyereményeként az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Készségfejlesztő Központjába látogattak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai.

2018. február 26.

Először idén tette nyilvánossá a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara a duális képzésben részt vevő hallgatók szakmai feladatairól szóló beszámolóinak csokrát. Az SZTE úttörő szerepet játszik a gyakorlatorientált oktatási forma meghonosításában.

2018. február 22.

A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert egykori kutatóhelyére, a Szegedi Tudományegyetemre látogattak a Janus Pannonius Gimnázium diákjai. Az egyetem egykori rektorának nevét viselő tanulmányi verseny egyik nyereménye, hogy a pécsi gimnazisták szétnézhettek az SZTE Biokémia Intézetében.

2018. február 22.

A tudomány kommunikációja világszerte növekvő elvárás. Idén első alkalommal kapcsolódik be Magyarország is a FameLab nevű tudománykommunikációs versenybe. A természettudományi, informatikai, műszaki, matematikai területet érintő vetélkedőre 2018. március 26-ig lehet jelentkezni.

2018. február 21.

Évek óta nyújt lehetőséget a Szegedi Ítélőtábla ahhoz, hogy a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogi asszisztens képzésen résztvevők elmélyítsék gyakorlati tudásukat a táblabíróságon.

2018. február 19.

Az MTA elnöke is köszöntötte a SZAB közgyűlését. A dél-alföldi régió tudósait tömörítő testület múlt évet értékelő és az új esztendőt indító rendezvényén Jókai Mór helyét kora kulturális térképén Szajbély Mihály, az SZTE irodalomtörténész professzora vázolta, majd átadták a SZAB médiadíjait.

2018. február 19.

Az SZTE Bolyai Intézetében egykor gyűjtött élményeit is beépítette a gráfok és a funkcionálanalízis kapcsolatát bizonyító előadásába Lovász László matematikus, miután átvette a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet. A Bolyai Intézet matematikai folyóiratában publikálókat elismerő díjat 18. alkalommal adták át.

2018. február 19.

Egyetemi együttműködésben fejleszt okosváros és okosfalu technológiákat és szolgáltatásokat a Sagemcom. A 2,481 milliárd forint összköltségű K+F projektben az energiagazdálkodás olyan eszközeit fejlesztik ki, amelyek lehetővé teszik a termelés és fogyasztás precíz előrejelzését, valamint az energiatermelés és -elosztás rugalmas adaptálását. Mindezek segítségével javulni fog a városi infrastruktúrában megjelenő mérési és elosztási hatékonyság és a korlátozott elektromos áramhoz hozzáférő települések energiaellátottsága is.

2018. február 16.

Megkezdték a kísérleteket az első külföldi kutatócsoportok a szegedi lézeres kutatóintézetben – adta hírül a hazai és a nemzetközi sajtó. Az ELI-ALPS lézerközpontban történtek hátterének a megvilágítására három, a szegedi egyetemhez is kötődő fizikust – Osvay Károlyt, Pálinkás Józsefet és Szabó Gábort – kértünk.

2018. február 16.

Kevesen tudjuk, hogy egy átlagos felnőtt ember több mint 40 féle olyan veszteséget él át élete során, amelyet gyász követ. Az érzelmi folyamat feldolgozásakor sokszor állnak elő olyan nehézségek, amelyek megakadályozzák a teljes felépülést. Ezen próbálnak segíteni a Gyógyulás a Gyászból Alapítvány szakemberei, köztük szegedi egyetemi polgárok is.

2018. február 15.

A magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségen, február 14-én tiszteletbeli tagjává fogadta a Magyar Ápolási Egyesület Prof. Dr. Facskó Andreát, a klinikai központ leköszönő elnökét.

2018. február 14.

Újabb alkotó mutatkozik be az SZTE Alma Mater MÁSkép(p) – Köztünk élő alkotók című sorozatában. Hős Nikolett, aki nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon végzett az SZTE-n, akvarelleken és grafikákon mutatja be a legszebb egyetemi nyár emlékeit.

2018. február 14.

Egy épületbe kerülhet 2019 végére a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának gyermek és felnőtt infektológiai ellátása. A fertőző betegekkel foglalkozó, egyetemi tanszékként is működő, a járványügyi intézményekkel együttműködő SZTE Infektológiai Központot a Déli Klinikaparkban alakítják ki. A kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztés hátteréről dr. Fendler Juditot, az SZTE kancellárját kérdeztük.

2018. február 13.

A Gyógyulás a Gyászból Alapítvány javára szervez jótékonysági estet a Kreatív Segítők csoport 2018. február 17-én, szombaton 16 óra 30 perctől a Móra Ferenc Múzeumban. Az Alapítvány munkájában résztvevő szegedi egyetemi polgárok a jótékonysági programon is fellépnek. A jegy SZTE-s hallgatóknak 1500 forint.

2018. február 13.

A matematikai káoszelmélet eredményei – többek között – a vérképzőrendszer, a szív és az érrendszer, az idegrendszer kóros elváltozásainak megértésében és kezelésében segíthetnek. Új megközelítéssel „tesz rendet” a Mackey-Glass egyenlettel leírható „szabálytalanságban”, szelídíti meg a káoszt Kiss Gábor és Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem két matematikusa.

2018. február 13.

Egyetemi Tavasz programsorozat, színházi előadások és egyetemi színházi találkozó, levendula és lótusz napok, gitárfesztivál, zenei flashmobok, könnyű- és komolyzenei koncertek – hogy néhányat említsünk abból a több száz programból, amelyet az SZTE Kulturális Irodája és az egyetem művészeti csoportjai kínálnak 2018-ban az egyetem és a város polgárainak.

2018. február 12.

Az ERASMUS+ és a Makovecz Program keretében idén 183 nemzetközi hallgató kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem 12 karán. A diákok 20 országból érkeztek, beilleszkedésüket orientációs héttel segítette az egyetem.

2018. február 12.

A Clarivate Analytics az MTA Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program szervezésében workshopot tart február 16-án, pénteken 9 órától az egyetemi könyvtárban. A műhelymunka során bemutatják az új fejlesztéseket, a Web of Science kiegészítő adatbázisait (ESCI backfiles, Citation Connection).

2018. február 09.

Elhunyt 101. életévében, 2018. február 5-én Gábor Miklós farmakológus. Az SZTE professor emeritusának végső búcsúztatását a gyászoló család és az SZTE GYTK munkatársai 2018. február 22-én 14 órakor tartják a TIK-ben. Gábor Miklóssal 100. születésnapja előtt beszélgettünk… Ezzel az utolsó interjúval búcsúzunk professzor úrtól, aki 82 éven át kötődött a szegedi egyetemhez.

2018. február 09.

2018. január 30-án, 31-én és február 1-én - a korábban megválasztott munkavédelmi képviselő egyetemi munkaviszonyának megszűnése okán - időközi munkavédelmi képviselő választásra került sor a GTK munkavállalói által alkotott 8. számú választókörzetben.

2018. február 08.

A beiskolázás elősegítése érdekében olyan középiskolai pedagógusok felkeresésébe kezdett az SZTE TTIK, akik munkájukkal támogatják a matematika, informatika, biológia, fizika, kémia és földrajz területén tehetséges diákok fejlődését. A legeredményesebb tanárok munkáját nagyköveti díjjal ismernék el.

2018. február 07.

Hét hónap alatt négy cikk az Amerikai Kémiai Társaság három szaklapjában. Ez a mérlege az MTA–SZTE Lendület Fotoelektrokémiai Kutatócsoport vezetője, Janáky Csaba, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a tanítványának számító doktorjelölt, Samu Gergely és amerikai partnereik együttműködésének. A két szegedi kutatót a kiemelkedő publikációs siker hátteréről kérdeztük.

2018. február 06.

A zöldségtermesztésben különösen nagy károkat okozó baktériumok és gombák ellen találtak új baktériumtörzset a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A Bacillus mojavensis jelentős mennyiségben termel olyan peptid-antibiotikumot, amely a zöldségfélék gyökérzetében előforduló baktériumok és gombák ellen nyújt védelmet, egyben növeli a növény általános ellenálló képességét. A szabadalommal védett törzset az USA egyik legnagyobb biokontroll készítményeket forgalmazó cége, a Certis, egy új termék előállításához hasznosítja.

2018. február 06.

Egyetemi vers- és prózamondó valamint zenei versenyt, fotó-, színikritika-, dráma és verspályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája nappali tagozatos hallgatók számára.

2018. február 05.

A mikroszkópos, a CT- és MRI-képek számítógépes elemzésével foglalkozó szakemberek világtalálkozóját szervezte meg Szegeden az SZTE és az MTA SZBK. A II. NEUBIAS vándorkonferencia 2018. január 27-én az SZTE Irinyi épületében workshoppal indult, az SZBK-ban nemzetközi szimpóziummal folytatódott és 2018. február 2-án zárult.

2018. február 05.

A tavalyi siker nyomán az MNB idén is meghirdeti „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” címmel a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztését célzó hallgatói ötletpályázatát. A kiírás szerint az egyetemi hallgatóknak olyan átgondolt, érdekfeszítő és kreatív koncepciót kell kidolgozniuk, amelynek felhasználásával széleskörűen, költséghatékonyan érhetők el a fogyasztók.

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 19.
    10:00 - 11:00
    Program: 10.00 – Görög Márta: Köszöntő 10.10 – Farkas Csaba: Megnyitó 10.20 – Duxné Velcsov Katalin: A cégformák változásai 10.40 – Czene Klára: Gondolatok a cégjog fejlődéséről a cégbírósági eljárás tükrében 11.00 – Miskolczi Bodnár Péter: Társaság alapítás 1988-2018 11.20 – Nochta Tibor: A magánjogi felelősség újabb útjairól a társasági jogban 11.40 – Pázmándi Kinga: Az üzletrész, mint eszmei dolog 12.00 – Szegedi András: Gondolatok a gazdasági társaságok tőkevédelmének fejlődéséről 13.30 – Bodzási Balázs: A társasági szerződés jogi jellege, különös tekintettel az érvénytelenségre 13.50 – Szabó Gabriella: Társasági jogi változások az ügyvéd szemével 14.10 – Farkas Csaba: Az üzletrész történeti megközelítésben
  • szeptember 19.
    17:00 - 18:00
    Az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Program létrehozásával a Szegedi Tudomány-egyetem elsődleges célja, hogy a vállalkozói szemléletet és a vállalkozói kedvet népszerűsítse az egyetemisták és a kutatók körében. A Program keretein belül szakértői háttértámogatást biztosít az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság a vállalkozó kedvű fiataloknak. A rendezvényen szakmai előadást tart Ville Kairamo a Demola vezetője. Előadása címe: Regional and international dimensions of university-industry collaborations. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    Vajda Tamás történész (SZTE Egyetemi Levéltár) előadása: A szegedi egyetem díszdoktora: Glattfelder Gyula csanádi püspök
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    A kiállítást megnyitja Kecskés László, közreműködik Kosztándi István Liszt-díjas hegedűművész.
  • szeptember 19.
    19:00 - 20:00