Bezár

Hírarchívum

2014. Augusztus

2014. augusztus 30.
2 perc

567 elsős került pótfelvételivel a Szegedi Tudományegyetemre. Így összesen 6643 gólya kezdheti meg felsőfokú tanulmányait a Tisza-parti universitason.

kiemelt_tanevnyito
2014. augusztus 30.
8 perc

A Szegedi Tudományegyetemen professzorainak díszes menete 2014. augusztus 30-án az SZTE rektori hivatali épületéből indult a TIK-be, ahol – a felsőoktatási államtitkár jelenlétében – országos tanévnyitó ünnepséget tartottak.

Futur

2014. augusztus 30.
1 perc


K+F menedzsment konferenciát és kiállítást rendeznek a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában 2014. szeptember 4-től 11-ig. A rendezvényen nagyszabású, európai uniós támogatású projekt eredményeit mutatják be.

2014. augusztus 29.
3 perc

Bocskor Bíborka is fellépett a 2014-es Szegedi Ifjúsági Napokon, mely programjairól az SZTE Médiacentrum folyamatosan beszámol.

2014. augusztus 29.
1 perc

A 2014/2015. tanév I. félévében több mint 230 külföldi hallgató érkezik és kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Számukra tart orientációs hetet az SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodája 2014. szeptember 1–5. között.

2014. augusztus 28.
7 perc

Csík zenekar lekésve, Kiscsillag, Magna oké, főleg, hogy vágódeszkát kaptam ajándékba – utóbbi mellett a nap legnagyobb meglepetése a végtelenül szemtelen francia sztár-DJ volt. Imádtuk. Beszámoló a SZIN csütörtöki napjáról.

2014. augusztus 28.
3 perc

A megújulás jegyében rendezik meg a Marketing Oktatók Klubja 20. konferenciáját. A tanácskozást az SZTE jubiláló Gazdaságtudományi Kara szervezi.

nng_sajtotajekoztato_kiemelt

2014. augusztus 28.
2 perc

Szegeden terjeszkedik tovább az autónavigációs szofrvereket fejlesztő NNG: ősszel nyíló fejlesztői központjukba kétszáz új, főleg programozói állásra keresnek jelölteket – jelentették be 2014. augusztus 27-én tartott sajtótájékoztatjójukon.

2014. augusztus 28.
2 perc

2014-ben is kihirdették a majd két évtizede alapított Bolyai János kutatási ösztöndíj nyerteseit. A 188 sikeresen pályázó közül 20-an a Szegeden kutatnak.

szin_2014_kiemelt

2014. augusztus 28.
3 perc

A Szegedi Ifjúsági Napokra kilátogatva, az újszegedi Partfürdőn sétálgatva lépten-nyomon a Szegedi Tudományegyetem hallgatóival találkozhatunk.

evnyito_kiemelt04

2014. augusztus 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2014–2015-ös tanévet megnyitó ünnepi ülését 2014. augusztus 30-án (szombaton) délelőtt tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében. A jeles eseményt élőben közvetíti az SZTE Televízió.

2014. augusztus 27.
1 perc

Sportszombattal zárhatnak minden hónapot az SZTE polgárai az új tanévben is. A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja a hónap utolsó szombatján, legközelebb 2014. augusztus 30-án nyitott kapukkal várja a mozogás kedvelőit.

2014. augusztus 27.
1 perc

A nyári szünet után és az őszi időszak beköszöntével egy kis testi-lelki feltöltődésre, egy kellemes sétára invitálják a látogatókat az SZTE Füvészkertbe. A kisebbekre is gondolva az óvodás, iskolás korosztályt őszi foglalkozásokkal várják.

szin_2014_kiemelt

2014. augusztus 27.
5 perc

2014. augusztus 26-án több mint három órás várakozás után tudtak bejutni a SZIN-re az első fesztiválozók: ezzel elstartolt a Szegedi Ifjúsági Napok. Az első napon a sátorállítás és a hangtechnika tesztelése mellett már voltak koncertek is, a Tisza még a másik partra is átfújta az Ocho Macho koncertjének hangjait.

2014. augusztus 27.
3 perc

Harmadik alkalommal rendezi meg a SZTE Általános Orvostudományi Karon a nemzetközi JPEMS programot kísérő nyári iskolát, melynek keretein belül a személyre szabott orvoslásról tudhattak meg többet magyar és külföldi hallgatók.

2014. augusztus 27.
8 perc

Huszadik alkalommal rendezik meg a Marketing Oktatók Klubjának (MOK) éves konferenciáját, melynek idén ismét Szeged, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara ad otthont 2014. augusztus 28-án és 29-én.

zaszlo_adomanyozas_szabo_gabor_kiemelt

2014. augusztus 26.
4 perc

A felsőoktatási intézmények közül elsőként adományozott zászlószalagot a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság részére a Szegedi Tudományegyetem.

2014. augusztus 25.
13 perc

Tájékoztató előadásokkal, az egyetemi egységek bemutatkozásával várják a gólyákat a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2014. augusztus 25–27. között.

tik_kiemelt

2014. augusztus 25.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem ismét jól szerepelt több nemzetközi világrangsorban. A rangsorok összeállítói számos szempontot figyelembe vesznek, például az oktatás minőségét, az oktatói kiválóságot, esetenként a korábbi hallgatók és oktatók által elnyert kiemelkedően rangos szakmai és tudományos elismerések számát is.

2014. augusztus 25.
6 perc

Számos pályázaton és versenyen indulhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói: a művészet szinte minden területén megmutathatják tehetségüket, tudásukat. A következőkben a most aktuális kiírásokat szedtük egy csokorba.

sztetv_kiemelt

2014. augusztus 25.
2 perc

Az SZTEtv munkáit felsorakoztató videó csatorna bővelkedik színesebbnél színesebb műsorokban, melyek közt az egyetem karait bemutató kisfilmek mellett találhatók tudósítások a lézereket felvonultató nyári egyetemről, valamint a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok találkozójáról is.

2014. augusztus 25.
1 perc

Design pályázatot hirdet képző- és iparművészek, művészhallgatók, designerek és minden más érdeklődő számára a vonalkódokkal és 2D kódokkal foglalkozó hazai szabványszervezet, a GS1 Magyarország. A felhíváshoz a vidéki, művészképzéssel foglalkozó közép- és felsőoktatási intézmények is csatlakoztak.

szin_2014_plakat

2014. augusztus 25.
2 perc

Véget ér a visszaszámlálás: 2014. augusztus 26-án a 0. nappal kezdetét veszi Magyarország utolsó nyári zenei fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok. A rendezvényen hagyományosan jelen lesz a Szegedi Tudományegyetem is.

2014. augusztus 25.
7 perc

Több különböző, de egymással összefüggő kísérleti és elméleti kutatási területet céloz meg a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0060 projekt, amelynek célja magas színvonalú, nemzetközi szintű kutatómunka végzése az ultrarövid impulzusú lézerekkel összefüggő kutatás-fejlesztés, valamint a lézerek anyagtudományi, spektroszkópiai és biofotonikai, orvostudományi alkalmazása területén. A kutatási program szervesen illeszkedik a Szegedre tervezett ELI kutatóközpont stratégiai kutatási céljaihoz. A két éves projekt az utolsó szakaszához közeleg, ennek apropóján mutatja be Hopp Béla, az SZTE TTIK Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék vezetője és a projekt szakmai vezetője az elért eredményeket.

programozok_kiemelt

2014. augusztus 25.
3 perc

Egy startup versenyen találkozott, és végül nemzetközi sikert aratott a zsiráfos fitneszalkalmazásával a szegedi egyetemistákból is álló programozócsapat.

2014. augusztus 25.
3 perc

Ismét meghirdeti újságíró gyakornoki programját az SZTE Média Centrum. Az újságírás, televíziózás, rádiózás, szerkesztői munka iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését 2014. szeptember 15-ig várják.

2014. augusztus 24.
1 perc

Márton Anita súlylökésben állhatott a dobogó harmadik fokára.

2014. augusztus 24.
1 perc

2014. augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe alkalmából a Szegedi Tudományegyetem több polgára vehetett át rangos kitüntetést.

beiratkozas_kiemelt05

2014. augusztus 21.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2014. augusztus 25-27. között beiratkozási hetet szervez a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az első éveseknek iránytűt jelentő előadások mellett bemutatkoznak az egyetem szolgáltató egységei is.

evnyito_kiemelt04

2014. augusztus 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2014/2015. tanévét megnyitó ünnepi ülését 2014. augusztus 30-án tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

2014. augusztus 06.
1 perc

A nők által véghezvitt sikeres kutatások és innovációk sokszor rejtve maradnak, pedig ők is éppen úgy megérdemlik a dicsőséget, mint férfitársaik. A Nők a Tudományban Egyesület Kiválósági díjakat hirdet meg az anyagtudomány, a biotechnológia, és az űrkutatás területén a TÁMOP 4.2.3 „Hétköznapi Tudomány” című projekt támogatásával.

2014. augusztus 06.
3 perc

A világ csaknem 270 neves bibliakutatója tanácskozik 2014. augusztus 2. és 9 között Szegeden. A bibliakutatók éves konferenciáját a Studiorum Novi Testamenti Societas / Újszövetség-kutatók Társasága (SNTS), a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével rendezik.

2014. augusztus 06.
3 perc

Szeged, a Szegedi Tudományegyetem több épülete ad otthont 2014. augusztus 2–9. között a Studiorum Novi Testamenti Societas konferenciasorozatnak, melynek keretében bibliatörténeti tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

2014. augusztus 04.
2 perc

Tamagocsiba oltott fitneszalkalmazásával a szegedi egyetemistákat tömörítő csapat több díjat is elnyert a Microsoft Imagine Cup innovációs világversenyén.

2014. augusztus 01.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem kutatói által létrehozott: „Szelektív kromatogén táptalaj” című projekt megvalósítása IPARJOG_12 program keretében

2014. augusztus 01.
2 perc

„Lasers in Medicine and Life Sciences 2014” címmel 2014. július 14-25 között angol nyelvű, az orvoslás és lézerek viszonyát vizsgáló nyári iskola zajlott a Szegedi Tudományegyetemen. A kéthetes programsorozaton külföldi és hazai szaktekintélyek bevonásával a fizika és orvoslás iránt érdeklődő fiatalok ismerkedhettek meg a lézerek felhasználási lehetőségeivel az orvos- és élettudományi területeken.

2014. augusztus 01.
2 perc

A 0. nappal 2014. augusztus 26-án elstartol az ország egyik legnépszerűbb nyárzáró fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok. A hagyományoknak megfelelően a Szegedi Tudományegyetem is képviselteti magát a rendezvényen az úgynevezett civilek utcájában.

2014. július 31.
2 perc

Hagyományait őrizve újult meg a Szegedi Szabadtéri Játékok: a Dóm téren az új „nézőpontú” mobil színpadon augusztusban a Háry János és a Mamma Mia! zárja a nyári színházi évadot.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek