Bezár

Hírarchívum

2017. November

1 2 

Kiemelt_Fekete

2017. november 30.
3 perc

A Fekete István hagyományai című posztumusz kötetének bemutatójával emlékezett az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet 2016-ban elhunyt munkatársára, Sánta Gáborra. A cikkeit egybefogó kötet is igazolja: az irodalomtörténész a Fekete István-kutatás jelentős központjává tette a szegedi egyetemet azzal, hogy az ifjúsági író skatulyájába zárt szerző életművét oktatta és kritikusan elemezte.

kiemelt_OGYEI_SZTE

2017. november 30.
3 perc

Szegeden is bemutatkozott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Innovációs Irodája. Az idén megalakult Iroda célja, hogy az akadémiai szférában a nem szponzorált klinikai vizsgálatok megvalósítását elősegítse, melyhez díjmentes, szakmai tanácsadást nyújtanak az SZTE kutatóinak is.

2017. november 30.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézet
és a Szegedi Törvényszék büntetőjogi perszimulációs versenyt rendez 2017. december 1-jén. A joghallgatók 9 órakor kezdődő vetélkedésére minden érdeklődőt várnak.

2017. november 30.
2 perc

Új folyóirattal gyarapodott a Szegedi Tudományegyetem amúgy is gazdag saját publikációs kiadványainak listája. A Docere, az SZTE JGYPK Tanító és Óvóképző Intézet tudományos folyóiratának bemutatására a főszerkesztőt, Tóth Sándor Attilát kértük.

2017. november 29.
1 perc

Két napon keresztül több mint 80 hallgató mutatkozik be tudományos előadásával az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban. A december 1-2. közötti konferenciára magyarországi szakkollégiumokból és határon túli intézményekből érkeznek a résztvevők.

2017. november 29.
1 perc

2017. december 2-án 10 órától az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában tartja tudományos ülését a Petri Tanítványok Baráti Köre.

TP

2017. november 29.
2 perc

Három jeles zeneművész Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, valamint Gyöngyösi Levente és Balatoni Sándor kapta meg kiemelkedő szakmai teljesítményéért az emberi erőforrások miniszterének elismerő oklevelét.

Kiemelt_Emancipacio_konf

2017. november 28.
5 perc

A nemzetiségi viszonyok jogi rendezése hazánkban 1848-49-ben című előadással kezdődött, Zsidó tudósok hozzájárulása a magyar jogtudomány fejlődéséhez című összefoglalóval zárult az Emancipáció: integráció vagy asszimilációs című nemzetközi konferencia. A jogászok és történészek előadás-sorozata végén felszólaló Trócsányi Lászlót, az SZTE ÁJTK professzorát, igazságügyi minisztert arról is kérdeztük, miért tartja fontosnak a szimpózium témáját.

Pro_Scientia_Mestertanar__MTA

2017. november 28.
2 perc

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) az MTA székházában adta át a Pro Scientia Aranyérmeket az OTDK-n kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak, valamint a Mestertanár Aranyérmeket, a kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkát végző oktatóknak. A díjazottak között több szegedi egyetemi polgárt is köszöntöttek.

2017. november 28.
1 perc

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 23-án rendezte az “Év Egyetemi Sportolója” díjátadó ünnepséget, ahol a Szegedi Tudományegyetem két oktatója is elismerésben részesült.

KIR_MIR

2017. november 28.
1 perc

Az SZTE Mérnöki Kara és a Konformitás Kft. környezetirányítási rendszer belső auditor képzést indít az MSZ ISO/IEC 14001:2015 szabvány szerint. A kurzust az MK és a TTIK hallgatóinak, a környezetvédelem és a környzetirányítás iránt érdeklődőknek ajánlják.

Kiemelt_SzGy_Napok

2017. november 24.
5 perc

Nobel-díjas egykori rektorára így is emlékezik az SZTE, a magyar tudomány ünnepi hónapjában együtt értékeli múltbeli teljesítményét és néz előre az SZTE négy egészségtudomány kara és klinikai központja. A XXIV. Szent-Györgyi Napok gazdag programjának keresztmetszetét is adták a 2017. november 23-i sajtótájékoztatón.

MFB-_Junior_Prima

2017. november 24.
2 perc

Tíz fiatal tudóst tüntettek ki Junior Prima díjjal, az elismerést elnyerők közül hárman a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatói, és ketten jelenleg is a felsőoktatási intézményben dolgoznak kutatóként.

Kiemelt_SZITB_konferencia_6

2017. november 24.
2 perc

Tudományos konferencián mutatták be a Szegedi Ítélőtábla elődjének, a Szegedi Királyi Ítélőtáblának a történetét feldolgozó könyvsorozat 3. kötetét az SZTE Állam- és Jogtudományi karán. A 2017. november 24-i tanácskozáson részt vett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is.

2017. november 24.
2 perc

Rajzold le nekünk, te hogyan várod a Mikulást! Az SZTE Alma Mater rajzpályázat határideje: 2017. november 29. Az Alma Mater Mikulás 2017. december 5-én 16-19 óra között várja a TIK-be a gyerekeket.

Kiemelt_SZTE171124001a

2017. november 24.
2 perc

Megkezdődött a szegedi tudományos park fejlesztése az ELI-ALPS kutatóközpont szomszédságában. A tereprendezésre, az előkészítésre, valamint a tervezési munkák egy részére 2019-ig összesen 1,7 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a Szegedi Tudományegyetemnek.

DSC_0229

2017. november 24.
4 perc

A közbeszerzés aktuális problémáiról, jogi hátteréről, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekhez kapcsolódó közbeszerzési eljárásokról tanácskoztak november 23-24-én az ELI-ben.

23905306_1842857035755923_75745226405967399_n

2017. november 23.
1 perc

November 25-én szombaton, reggel 10 órától élőben figyelhetjük és szurkolhatunk a 2017. évi Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Úszó Bajnokság versenyzőinek.

Kiemelt_Trocsanyi_j

2017. november 23.
2 perc

Nyitott kérdések vannak az unió előtt, és ezekre a válaszok még nem egyértelműek - jelentette ki az igazságügyi miniszter 2017. november 23-án a Szegedi Tudományegyetemen tartott konferencián.

SZTE_HVG

2017. november 22.
3 perc

A legjobb vidéki egyetem a Szegedi Tudományegyetem, és a felmérésekben vizsgált szempontok alapján országosan is csupán az ELTE előzi meg - ezt támasztja alá a Figyelő és a HVG legújabb felsőoktatási rangsora is. A szegedi egyetem mind az intézményi, mind a képzési területi rangsorokban dobogós helyeken szerepel.

2017. november 22.
2 perc

A Creative Accelerátor és a Szegedi Tudományegyetem által 2017. december 7-én közösen megrendezendő esemény e célja, hogy az SZTE aktív kutatói mélyebb betekintést nyerjenek a startupok világába. A kutatói Pitching Day lehetőséget biztosít az ötletgazdáknak a projektjük bemutatására és potenciális befektetés szerzésére is.

2017. november 22.
1 perc

A SzeReTeD (Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium) természettudományos családi napot rendez 2017. november 25-én 9 órától a Szent-Györgyi Albert Agórában.

kiemelt_Amin

2017. november 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Biológia Doktori Iskolájának hallgatója, a libanoni származású Amin Al-awar vehette át a legjobb kutatói absztraktért járó díjat a III. Cardiovascular Trial Summit konferencián.

Ricter_Klub_Tudos_Klub_

2017. november 21.
1 perc

A Szent-Györgyi Napok keretében az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezik a Richter Tudós Klubot. A 2017. november 23-i program témája a személyre szabott orvoslás és a 3D nyomtatás az egészségügyben.

Kiemelt_Pinokkio_Dozsa

2017. november 20.
6 perc

Mintegy 300 diák számára szervezett programot az SZTE BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke 2017. november 17-én. Az Olasz nyelv szegedi napján a résztvevők az itáliai filmművészet világában kalandoztak, versengtek és közösen pizzáztak.

_MG_9264

2017. november 20.
2 perc

Folytatja és bővíti 2012-ben indult oktatási és kutatási együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghaji Politika- és Jogtudományi Egyetem, az erről szóló megállapodást 2017. november 17-én írta alá Szabó Gábor rektor és Yin'e Zhou hallgatói ügyekért felelős rektorhelyettes.

_MG_9170

2017. november 20.
1 perc

A koraszülöttek nemzetközi napja alkalmából fényfestést szervezett a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány november 16-án az SZTE Rektori Épületnél.

2017. november 17.
2 perc

Hároméves, a koraszülötteket és családjukat segítő programot indított 1,2 milliárd forintos uniós támogatással a Korábban Érkeztem Alapítvány. A projekt szakmai hátterének kidolgozásában a Szegedi Tudományegyetem három kara, az ÁOK, az ETSZK és a JGYPK is részt vesz.

2017. november 17.
1 perc

Az OGYÉI idei évben életre hívott Innovációs Irodájának célja, hogy az akadémiai szférában a nem szponzorált klinikai vizsgálatok megvalósítását elősegítse, melyhez az Intézet díjmentes, szakmai tanácsadást nyújt. Az Iroda 2017. november 28-án, kedden 9 óra 30 perctől bemutatkozó előadást tart az SZTE Rektori Épület földszint 5-ös teremben.

aranyanyu_MarazAniko_SZTE_2017

2017. november 17.
2 perc

Orvos kategóriában Dr. Maráz Anikó szegedi onkológusnak ítélte idén a Richter Aranyanyu Díjat a zsűri. Ajánlói az orvosnőt szakmaisága mellett emberségéért és őszinteségéért jelölték az elismerésre.

kiemelt_nyilt_nap_2017

2017. november 16.
2 perc

Több ezer középiskolást vár nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem 2017. november 30-án, 8 óra 30 perctől a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a képzési kiállításon a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg részletesebben az SZTE képzési kínálatát.

2017. november 16.
1 perc

Hallgatag évtized – az 1970-es évek címmel rendez konferenciát a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalmi Tanszéke és a Szépírók Társasága 2017. november 16-17-én.

Kiemelt_MG_8883

2017. november 15.
6 perc

458 millió forintot nyert el a Szegedi Tudományegyetem az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatain. Az ÚNKP 225 ösztöndíjasát a 2017. november 15-i ünnepségen köszöntötte az SZTE.

2017. november 15.
1 perc

Az Nftv. 112. § alapján azok a hallgatók, akik tanulmányaikat 2006. szeptember 1. előtt kezdték meg és abszolutóriummal rendelkeznek, oklevelüket legkésőbb 2018. szeptember 1-ig szerezhetik meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legkésőbb a 2017/18. tanév során teljesíteniük kell a záróvizsgát a kar által meghirdetett időpontban.

2017. november 15.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemmel és másik öt hazai felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodást a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2017. november 14-én, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

2017. november 15.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán november 7-én tartották meg az őszi Tudományos Diákköri Konferenciát. Hat szekcióban közel 50 hallgató mérte össze tudását élelmiszertechnológia, élelmiszertudomány, műszaki tudomány és ökonómia tárgykörben.

2017. november 15.
1 perc

A szegedi Sportcsarnokban 2017. november 8-án zajlott a „Mi a pálya?” országos rendezvénysorozat helyi fesztiválja, ahol a műszaki vállalatok mellett az SZTE Mérnöki Kara és a Természettudományi és Informatikai Kara is bemutatkozott.

A műszaki pályaválasztó fesztiválon nagy sikere volt az Eco Maraton és az Airarri autóknak is.

2017. november 14.
1 perc

Dr. Németh András urológus-sebész professzor emlékére nyílik kiállítás november 16-án, 14 órakor a TIK átriumában. A szegedi egyetem Urológiai Osztályának vezetője az ötvenes évek első felében munkatársaival művese készüléket tervezett, 1962-ben pedig végrehajtotta az első sikeres humán vesetranszplantációt Magyarországon.

jatik

2017. november 14.
1 perc

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ december 6-ig felhasználói elégedettségmérést végez. Egy kérdőív kitöltésével véleményt mondhat az összes itt működő egyetemi egységről, így például a Klebelsberg Kunó könyvtárról és a Hallgatói Szolgáltató Irodáról.

Kondor_Vilmos_nyito

2017. november 14.
8 perc

November 2-án mutatták be a magyar mozikban a Budapest Noir című filmet, ami a magyar alkotások közül elsőként képviseli a hard-boiled krimi műfaját. A film alapjául szolgáló könyvsorozat első része – ugyanezen a címen – nemzetközi sikereket ért el.

2017. november 14.
2 perc

Az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. a Contireg Mérnökiroda Kft. és a Szegedi Tudományegyetem kutatóival együttműködve új fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológia fejlesztésébe kezdett. A LAser BOx Rapid emission measurement technology című GINOP-2.2.1-15-2017-00036 azonosító számú pályázaton elnyert, 713,2 millió forint támogatással megvalósuló projekt célja olyan gépjárművekbe beszerelhető tesztberendezés fejlesztése, amely közel valós időben, szelektív módon képes a kipufogógáz-összetételt mérni, elemezni.

_MG_8549

2017. november 13.
2 perc

Nyilvánosan eddig még be nem mutatott Szent-Györgyi relikviákat is láthat a közönség az SZTE Rektori Épületben rendezett emlékkiállításon, amely hétköznapokon 9-19 óra között látogatható. A „80 éves szegedi Nobel-díj” és az SZTE világhíres kutatója előtt tisztelgő tárlat az SZTE és a Szeged – Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös projektje.

_MG_8379

2017. november 13.
9 perc

November 11-én, a Szegedi Tudományegyetem Napján tiszteletbeli doktori címeket, elismeréseket és kitüntetéseket adtak át. Az ünnepi szenátusülésen a Nobel-díjas Bert Sakmann is elismerésben részesült.

kiemelt_ELI_tudomanyos_megnyito

2017. november 10.
2 perc

A szegedi ELI-ALPS nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és az egyik esetében a helyszíni tesztüzem is sikeresen lezajlott. Az intézmény tudományos megnyitóját november 9-én tartották a csongrádi megyeszékhelyen.

2017. november 10.
2 perc

A Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete és az SZTE TIK Green Team közösen hívja fel a figyelmet november 13-án a cukorbetegség jelenlétére és veszélyeire a nemzetközi diabétesz világnap alkalmából.

2017. november 10.
1 perc

Izgalmas tudományos felfedező utazásra invitálnak minden érdeklődőt a Mentor(h)áló szervezésében november 13-án, hétfőn este 6 órától. Egy alig 10 éves tudományág rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket Prof. dr. Duda Ernő biológus, immunológus, genetikus, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet nemzetközi színtéren is ismert és elismert egyetemi tanára, a téma kiváló szakembere.

IMG_3915

2017. november 10.
1 perc

Nyilvánosságra hozta orvos- és egészségtudományi világrangsorát a Times Higher Education. A tematikus felsőoktatási listán a 401-500. helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem.

2017. november 10.
1 perc

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának Természettudományi-matematikai-informatikai oktatás munkacsoportja 2017. november 14-15-én 10 órától tartja beszámoló konferenciáját Szegeden az MTA SZAB székházban "A tanulóközpontú természettudományi-matematikai-informatikai oktatás a szakiskolától a kiemelkedő tehetségek gondozásáig" címmel.

2017. november 09.
3 perc

Felsőoktatási hallgatók számára hirdet Campus Mundi ösztöndíjakat a Tempus Közalapítvány a 2018/19-es tanévben megvalósuló külföldi részképzésre, szakmai gyakorlatra és rövid tanulmányútra.

kiemelt_SZTE_Senghor

2017. november 09.
2 perc

Hároméves a Senghor Egyetem (Université Senghor) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) együttműködése, a két intézmény keresi a lehetőségeket a kapcsolatok bővítésére, a közös képzések fejlesztésére.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek