SZTE Info

2012. Augusztus

2012. szeptember 01.

A felsőoktatás nagyszabású átalakulása közepette indul az új tanév – fogalmazott Szabó Gábor akadémikus. A Szegedi Tudományegyetem rektora úgy véli: a felhalmozott tudás és az évről-évre tanulmányait itt elkezdő és folytató hallgatói kör jelenti azt az erőforrást, ami immár 800 éve folyamatosan megújítja az egyetemeket.

 

2012. szeptember 01.

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán tanuló Kecsenovity Egon képviselte Magyarországot a brit fővárosban a fiatal kutatók nemzetközi fórumán. Kutatási témáját, a hőlégmotoros napkollektorrendszert mutatta be.

 

2012. augusztus 30.

A Szegedi Tudományegyetemre az első körben 6584, a pótfelvételis fordulóban 651 diák jutott be. A gólyák száma a múlt évhez képest 16 százalékkal csökkent. Az országos trend: a jelentkezők száma 19 százalékkal marad alatta a tavalyinak.

2012. augusztus 30.

240 és 350 között húzták meg vonalat az idei pótfelvételi eljárás során országosan. A Szegedi Tudományegyetemre 787 fiatal pótfelvételizett, az itteni alapszakokon 244 és 442 között mozog a ponthatár. A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben értesít.

2012. augusztus 29.

Félidejéhez érkezett a Szegedi Tudományegyetemen Erasmus-ösztöndíjjal tanuló külföldi hallgatók számára rendezett orientációs hét. Augusztus 29-én az intézmény rektorával is találkozhattak a fiatalok.

 

2012. augusztus 29.

2011 márciusában indult, és 2012 augusztus végén zárul az a HURO-projekt, melyben az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék, valamint a Román Tudományos Akadémia Temesvári Kémiai Intézet szakemberei dolgoztak együtt.

 

2012. augusztus 28.

15 ország 65 városa 78 egyetemének 164 hallgatója végzi tanulmányait Erasmus-ösztöndíjjal a 2012/13-as tanév első szemeszterében a Szegedi Tudományegyetemen. Az egyre növekvő külföldi érdeklődés is bizonyítja az SZTE oktató- és kutatómunkájának magas színvonalát. Az SZTE rektora, Szabó Gábor augusztus 29-én köszönti az itt tanuló Erasmus-ösztöndíjasokat.

 

2012. augusztus 27.

Augusztus második felében az SZTEtv eddig elkészült filmjei közül válogat Telin Televízió.

 

2012. augusztus 27.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar kommunikáció BA szakán végzett Szabados Gabriella, akinek MegMentők című szakdolgozati filmje lett a Diákfilmszemle fiatal filmes kategóriájában a legjobb dokumentumfilm.

 

2012. augusztus 27.

A közelmúltban tartották meg a temesvári és szegedi egyetem levegőminőségi szakemberei által folytatott, TRANSAIRCULTUR nevet viselő, az Európai Unió által támogatott projekt nyitórendezvényét. Az első mérési sorozatot a temesvári fél által biztosított laborkocsival végeztek el a Szegeden, a Rerrich Béla téren.

 

2012. augusztus 26.

A 17. Élőnyelvi Konferenciához kapcsolódva mutatták be A vizuális kisebbségi nyelvhasználat története Dél-Szlovákiában (1918–2011) címmel megnyílt tárlatot augusztus 30-án az SZTE Rektori Hivatal átriumában. A kiállítás szeptember 7-ig tekinthető meg.

2012. augusztus 24.

A Szegedi Tudományegyetem 2012-2013-as tanévét megnyitó ünnepi szenátusi ülést 2012. szeptember 1-jén szombaton 10 órakor tartják az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében. A jeles eseményt élőben közvetíti a SZTEtelevízió, az SZTE honlapján lesz megtekinthető. Az SZTE 12 kara közül 9 tart saját ünnepséget is.

 

2012. augusztus 24.
2012. augusztus 23.
2012. augusztus 23.

A Szegedi Tudományegyetem leglelkesebb elsőévesei a kari gólyatáborok után, augusztus 17. és 20. között, a Szegedhez közeli Sziksósfürdőn folytatták a szórakozást. Vetélkedők, tájékoztatók és fesztiválhangulat várta a második Összegyetemi Gólyatábor vendégeit.

 

2012. augusztus 23.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesített a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatói részére. Az ösztöndíj célja, hogy az alap- illetve mesterképzéses hallgatók szakdolgozatukhoz kapcsolódóan vizsgálják az általuk kutatott téma iparjogvédelmi, illetve szerzői jogi vonatkozásait. 2012 augusztusában az SZTE öt hallgatója részesült a fejenként 100.000 forintos ösztöndíjban. Az őszi félévben szeptember 28-ig van lehetőségük pályázni a hallgatóknak.

 

2012. augusztus 23.

Augusztus 21. és 23. között immár huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola nemzetközi biblikus konferenciáját. A háromnapos seregszemle központi témája a történeti Jézus-kutatás. 23 előadó érkezett egyebek között Csehországból, Romániából, Németországból, Horvátországból, Kanadából és Japánból.

 

2012. augusztus 22.

A SZIN programjait nemcsak a Szegedi Tudományegyetem intézményeinek bemutatói, akciói színesítik, hanem olyan civil szervezetek projektjei is, amelyeknek a munkájában a Tisza-parti universitas hallgatói nagy szerepet játszanak. A Média Kommandó például instant újságot készít - a SZIN-en a SZIN-eseknek.

 

2012. augusztus 22.

Sikeres pótfelvételi eljárást zár a Szegedi Tudományegyetem: 787 új első éves hallgató csatlakozhat az első körben felvett 6643 gólyához.

 

2012. augusztus 21.

Folyamatos az érdeklődés a fesztiválozók körében az SZTE sátrai körül a Partfürdőn, a Szegedi Ifjúsági Napok Civil Utcájában. A látogatók nemcsak a színes programok, az ajándéktárgyak miatt tömörülnek az egyetemi sátrak köré – vonzóak az ottani feladatok, játékok is. A fesztiválozók között számos egyetemistával találkoztunk.

2012. augusztus 21.

A VOLTfólió Kulturális Médiadíj szakmai elismerését a „legjobb vidéki szórakozóhely” kategóriájában már magának tudhatja a szegedi JATE Klub. Csaba Levente, a klub vezetője szerint kulturális rendezvényeik sokat nyomtak a latban az elismert médiaszakemberek döntésében.

 

2012. augusztus 21.

Az Országgyűlés elnöke és a külügyminiszter „Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel hirdetett pályázatot a 30 évnél fiatalabb hallgatók számára.

 

2012. augusztus 21.

A jogász-, mérnök-, orvos- és gyógyszerész-közgazdász szakirányú továbbképzésekre augusztus 27-éig lehet jelentkezni.

 

2012. augusztus 19.

Augusztus 20-a alkalmából a Szegedi Tudományegyetem több oktatója, kutatója részesült rangos állami elismerésben.

 

2012. augusztus 17.

Augusztus 17–18-i szegedi látogatása alkalmával az SZTE-n is megbeszéléseket folytatott Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete, aki Szabó Gábor rektorral is találkozott.

 

2012. augusztus 17.

A XXX. Nyári Olimpiai Játékokra a magyar csapat tagjaként a Szegedi Tudományegyetem nyolc jelenlegi vagy korábbi hallgatója utazhatott ki.

 

2012. augusztus 17.

Augusztus második felében az SZTEtv eddig elkészült filmjei közül válogat Telin Televízió.

 

2012. augusztus 16.

Ingyenes tehetséggondozó tábort szervez a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara 2012. augusztus 21-25. között a kiemelkedő képességű hallgatói számára.

 

2012. augusztus 16.

Az Olasz Csillagrend lovagi fokozatát vehette át nemrégiben Bényiné Farkas Mária hazánk olaszországi nagykövetétől. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi magántanárának életművét ismerték el a rangos kitüntetéssel Budapesten.

 

2012. augusztus 16.

Közelegnek határidők, de az SZTE önköltséges gólyái, hallgatói még időben léphetnek. Az első és a további két részletről szóló csekket a 33. héten postán kapják meg, a Diákhitel 2 igénylésére pedig augusztus 15-től nyílik lehetőség.

 

2012. augusztus 15.

Igazodva ahhoz, hogy szeptembertől már az új diákigazolvány lesz forgalomban, és megszűnik a chipes rendszer, az SZTE Klebelsberg Könyvtár számítógép-használatában is változások történnek.

 

2012. augusztus 15.

Augusztus 27-én (hétfőn) a Magyar Tudományos Akadémia székházába várják azokat, akik érdekelnek ezek a lehetőségek.

 

2012. augusztus 15.

A Szegedi Tudományegyetem címzetes docense életének 80. esztendejében tragikus hirtelenséggel hunyt el 2012. augusztus 4-én.

 

2012. augusztus 15.

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Növénybiológiai Tanszék oktatója 85 évet élt.

 

2012. augusztus 13.

Csaknem egy teljes emelet kap új funkciót a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Tisza Lajos körúti kari épületben. A tervek szerint szeptemberben már igénybe is vehetik a fogorvostan-hallgatók képzésében a 9 székes oktatótermet.

 

2012. augusztus 12.
2012. augusztus 10.

Minden ötödik epilepsziás betegnek segíthet a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézete tanársegédje, Berényi Antal által kifejlesztett és állatkísérletekkel igazolt, a Science legújabb számában leírt eljárása.

 

2012. augusztus 10.

A Szegedi Tudományegyetem mind a jelentkezők, mind a felvettek tekintetében megelőzi a debreceni és a pécsi universitast.

 

2012. augusztus 09.

A világ legjelentősebb sporteseményén, a nyári ötkarikás játékokon a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója is részt vett, s mindketten remekül helytálltak a versengésben.

 

2012. augusztus 08.

Az elmúlt tanév legizgalmasabb bejátszásait köti csokorba az SZTEtv SzemeSZTEr című magazinja. A VTV Szeged augusztus 21-én, a Hálózat TV szeptember 3-án mutatja be a szegedi egyetemi életről szóló műsort.

 

2012. augusztus 07.
2012. augusztus 03.

Vidék-Magyarország első Konfuciusz Intézete a Szegedi Tudományegyetemen működik. Többek között erről írt alá együttműködési megállapodást Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora és Zhang Feng, a Sanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (SISU) rektorhelyettese 2012. augusztus 3-án a Parlament Vadász-termében. A ceremónián népes magyar és kínai küldöttség vett részt.

2012. augusztus 01.

A változatos hegyvidék és a cseppkőbarlangok világába pillanthatott be az SZTE Környezettudományi Doktori Iskola, amely Aggtelekre szervezett nyári iskolát. Az Aggteleki Nemzeti Park egyik barlangja némi szegedi kötődést is mutat: a szegedi egyetem későbbi professzora, Jakucs László itt fedezte fel elméletét bizonyítva a Béke-barlangot 1952-ben.

 

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 19. 17:00 - október 15. 18:00
  • szeptember 22.
    10:00 - 15:00
    A program szervezője: Gazdasági Versenyhivatal, SZAB Jogtudományi Szakbizottság, SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék.
  • *
    szeptember 22. 12:00 - 23. 12:00
    Hivatásos, art brut és amatőr alkotók közös térben, képekkel fogalmazzák meg érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot.
  • szeptember 22.
    14:00 - 15:00
    Az újraélesztés alapvető technikája elsajátításának fontosságára rekordkísérlettel hívják föl a figyelmet az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztály munkatársai. Az SZTE SBO szakemberei az EU által is támogatott közlekedésmentes napon, 2017. szeptember 22-én 200 gyakorló babán tanítják a laikusoknak az újraélesztés alapszintű módszerét.