SZTE Info

2017. Július

2017. július 28.

Az SZTE tíz kara és Tanárképző Központja hirdet pótfelvételit alap, mester, osztatlan és felsőoktatási szakképzéseken. Azok, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, 2017. augusztus 7-ig jelentkezhetnek az SZTE főként önköltséges képzéseire.

2017. július 31.

„Ha nincs lehetőség, teremts magadnak!” Ez a mottója Vizsolyi Lívia fagottművésznek. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar oktatóját, a Szegedi Fagott Trió alapítóját és a Szeged Classic Trió oszlopos tagját szülinapi koncertje után, a 2017-es nyári fellépéssorozat előtt arról is kérdeztük, mire való a zenehallgatás.

2017. július 31.

A felsőoktatás képzési kapacitásának és infrastruktúrájának javítása, a lemorzsolódás csökkentése és a diplomások arányának növelése, valamint a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése a célja annak a programnak, amely megvalósítására mintegy 3,675 milliárd forint támogatást nyert az SZTE vezette konzorcium.

2017. július 28.

Tizedik alkalommal rendezik meg a Lótusznapokat az SZTE Füvészkertben. Augusztus 5-én és 6-án zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézik a kelet varázsát.

2017. július 27.

Több mint 6500 gólya kezdheti meg tanulmányait 2017 őszén a Szegedi Tudományegyetemen. A korábbi évekhez hasonlóan emelkedik a Szegeden tanuló külföldiek aránya. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar képzéseiről Bari Ferenc dékán tájékoztatott.

2017. július 27.

Első körben több mint 6500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2017 szeptemberétől az SZTE-n. Jelentősen nőtt az informatikai, mérnöki és művészeti területre felvettek, valamint a távoktatásban résztvevők száma. A korábbi évekhez hasonlóan emelkedik a Szegeden tanuló külföldiek aránya. A gólyák beilleszkedését beiratkozási hét és az SZTE Felvettek honlapja is segíti.

2017. július 26.

Negyed százada épült fel, és nyitotta meg kapuit a Szegedi Csillagvizsgáló, amely a 25. évforduló alkalmából július 29-én, szombaton különleges, meghosszabbított nyitva tartással és nyereményjátékkal várja látogatóit.

2017. július 26.

Felújítják a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületét, a 650 millió forintos kormányzati támogatásból megvalósuló rekonstrukció részeként visszaállítják az egykori kupolát és toronyszobát, befedik az udvart és új tantermet alakítanak ki.

2017. július 25.

Az Európai Unió és Magyarország büntetőjogi kérdéseivel ismerkedik több mint húsz kínai egyetemista az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán. A 2017. július 10. és augusztus 1. közötti nyári egyetem hallgatói a délelőtti előadások után – többek között – rendőrségi droglaborba és a Csillag börtönbe is eljutottak – a helyszínelők nyomában járva.

2017. július 25.

Szakkollégiumi nyílt napra várják augusztus 6-án 10 órától azokat a leendő szegedi egyetemistákat, akik szívesen részesei lennének az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium mindennapjainak.

2017. július 24.

2017. július 24-től egy hétig újra középiskolás tábornak ad otthont az SZTE Gazdaságtudományi Kar. A 6. EcoCamp Tehetséggondozó középiskolai táborba ötvennél több, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező középiskolás jelentkezett.

2017. július 21.

Szegedi egyetemi unikum a hungarológia program: a magyar kultúrát, illetve a magyart idegen nyelvként tanító szakembereket képeznek, lektorokat támogatnak, nyári egyetemet szerveznek. A lektorként néhány szemesztert külföldön töltő SZTE-oktatók élménybeszámolóján jártunk, az SZTE Hungarológia programja vezetőjével beszélgettünk.

2017. július 21.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ tájékoztatja minden kedves páciensét, hogy az I. sz. Rendelőintézetben (Tisza Lajos krt. 97.) az Általános Sebészeti Szakrendelés 2017. július 24-től - 2017. szeptember 1-ig a nyári szabadságolások miatt szünetel.

2017. július 20.

Eddig magyarul kiadatlan Szent-Györgyi önéletírást adott közre 2017 júliusában a Magyar Tudomány, köszönhetően Tasiné Csúcs Ildikónak. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársa korábban, a rangos folyóirat 2017. áprilisi számában a humanista Szent-Györgyiről írt tanulmányt. Mert a szegedi tudós 80 éve átvett Nobel-díja jubileumához közeledve sem hagy alább életútjának kutatása.

2017. július 19.

Két projektjével 36 ország 800 pályázata között két kategóriában is a legjobb tíz közé jutott az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport. A Természettudományos vásár – Projektek nagyító alatt jó gyakorlatuk elnyerte a szakmai zsűri által odaítélt Nemzetközi LUMA StarT Oktatási Díjat. A kutatócsoportot vezető Korom Erzsébetet, az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet tanszékvezető docensét a finnországi díjról és módszertani ötleteik hatásáról is kérdeztük.

2017. július 19.

A Szudáni Igazságügyi és Jogtudományi Intézettel (The Judicial and Legal Sciences Institute Sudan), valamint a Szudáni Bírósági Hivatallal (Sudan Judiciary - Republic of Sudan) kötött oktatási és kutatási együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem 2017. július 18-án.

2017. július 18.

Tizenhetedik alkalommal rendez nyári egyetemet a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieknek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológia Központja. Idén is mintegy 40 diák érkezik a világ különböző pontjairól Szegedre. A nyári egyetemről Bata Ágnes, a BTK nemzetközi kapcsolatokért felelős referense beszélt.

2017. július 18.

2580 fiatal diplomát, közülük 431 doktori címet is kapott a Szegedi Tudományegyetemen a 2016-2017. tanévet záró ünnepségeken. Alább az SZTE 2017. június 23-án kezdődött és július 16-án zárult rendezvényeinek néhány emlékezetes pillanatát idézzük fel.

2017. július 12.

Simon Melinda, a Szegedi Tudományegyetem BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének munkatársa 6500 magyar könyvet gyűjtött össze a Tasnádi Általános Iskola, valamint a város könyvtára számára.

2017. július 12.

Szeged is bekerült Európa 168 kulturális és kreatív városa közé. Az Európai Bizottság felmérése külön kiemeli a Szegedi Tudományegyetem őszi és tavaszi fesztiváljait.

2017. július 10.

Átadni – ez a kulcsszava az utazóként a világot és Magyarországot járó szegedi geográfusnak, Szilassi Péternek. „A Magyar Földrajzi Társaság 140. közgyűlése Szilassi Péter Etiópiai utazásának előadásokban, könyvben közreadott eredményeiért, a Magyar Földrajzi Múzeum támogatásáért, földrajzi közéleti tevékenységéért Teleki Sámuel érmet adományozza.” E hír hátterére kíváncsian kérdeztük munkájáról és kedvteléseiről a Teleki-érem legújabb tulajdonosát, Szilassi Péter geográfust, az SZTE docensét.

2017. július 10.

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

2017. július 10.

2017. július 12. és július 21. között, idén negyedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem a „Lasers in Medicine and Life Sciences (LAMELIS)” című másfél hetes nyári iskoláját, amelyen jeles külföldi és hazai előadók ismertetik meg a hallgatókkal a lézerek orvosi és élettudományi célú felhasználási lehetőségeit.

2017. július 07.

Ünnepélyes külsőségek közepette a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor adta át 2017. július 7-én a felsőoktatási intézmény új vezetői számára kinevezésüket, az SZTE arra érdemesnek ítélt polgárainak a kitüntető oklevelet.

2017. július 06.

Meghökkentően érdekes kurzusokat kínál a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. Az SZTE Mérnöki Karán és az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán tanuló fiatalok egyaránt felvehetik tantárgyaik közé a Pneumobil és az Eco Marathon versenyjárművekhez kötődő kurzusokat. A versenyek és a képzés, az egyetem és a partner cégek segítő kapcsolatáról az SZTE Mérnöki Kar oktatóját és dékánját kérdeztük.

2017. július 06.

Alternatív energiaforrással működő járműveket fejlesztenek, folyamatosan javítják teljesítményüket, így a legjobb magyar egyetemi csapatként ünnepelték az SZTE hallgatóit a Shell Eco Marathon franciaországi fordulójában. A járművekről és a versenyekről három szegedi egyetemistát kérdeztük.

2017. július 06.

Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek az SZTE kutatói. A több mint 810 millió forint támogatású projektben okos cserepet, okos karperecet és automatizált okos laboratóriumi eszközöket is kidolgoznak. Az alkalmazásokkal a növénytudományok, a pszichiátriai vizsgálatok, valamint a sejtbiológiai és gyógyszeripari kutatások területén várhatók stratégiai jelentőségű tudományos eredmények.

2017. július 05.

Egyetemi vers- és prózamondó valamint zenei versenyt, fotó- és verspályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája nappali tagozatos hallgatók számára.

2017. július 04.

Két külön szerződést írt alá partnereivel a Szegedi Tudományegyetem vezetése. A Potsdami Egyetem és az SZTE évek óta sikeres együttműködésébe bekapcsolódik az Újvidéki Egyetem. A háromoldalú szerződés bővítéséről is szó esett a 2017. július 4-i aláírási ceremónián.

2017. július 04.

Hét választás Magyarországon címmel könyvsorozat készül a rendszerváltás óta eltelt 27 év választott tisztségviselőiről és az önkormányzati jegyzőkről. A 41 ezer polgármester, alpolgármester, jegyző, megyei, országgyűlési és európai parlamenti képviselő adatait szegedi egyetemisták gyűjtik össze.

2017. július 04.

Eredményes munkát végzett a megalakulása óta eltelt másfél évben a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben létrehozott Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter Szegeden.

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 19. 17:00 - október 15. 18:00
  • szeptember 25.
    08:00 - 18:00
    "A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség 2009-ben határozta el, hogy a szervezet megalakulásának időpontjára is emlékezve, szeptember 25-én minden esztendőben ünnepeljük meg a gyógyszerészek világnapját. 2010-ben tartották az első ilyen rendezvény-sorozatot, amelyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Az ekkorra időzített programokon megmutatjuk, mennyire sokrétű a gyógyszerészek munkája, mennyire fontos hivatást választanak azok, akik elmélyednek a gyógyszerészeti kutatásokban vagy éppen a patikákban dolgozva kapcsolódnak be a betegellátásba" - mondta Prof. Dr. Hohmann Judit, az SZTE GYTK dékánja. További információ: http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2017-szeptember/gyogyszereszek?objectParentFolderId=25589
  • szeptember 25.
    18:00 - 20:00
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is. Előadásának témája borzasztóan aktuális: az internetes zaklatás, megfélemlítés (bullying) egyre többeket érintő probléma. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:30
    Dr. Borechky Anna művészettörténésszel, a Bestiarium Zircense című hasonmás kiadvány szerkesztőjével beszélget Prof. Dr. Vígh Éva és Dr. Újvári Edit. A programot az SZTE Animalia Kutatóközpont, SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság szervezi.