SZTE Info

Élhető jövőről ötleteltek az egyetemisták

Az SZTE TIK-be látogatott a City 2.0! Október 9-én a városi lét kihívásairól, a megoldásokról, élhető és fenntartható jövőről hallhattak újszerű vagy érdekes megközelítésű gondolatokat a rendezvényen résztvevők.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

siemensA Siemes cég szervezésében szeptember 20-án New York adott otthont a TED City 2.0 rendezvénynek, mely a városi lét kihívásairól és a megoldásokról vonultatott fel újszerű vagy érdekes megközelítésű gondolatokat. Világszerte 300 város kapcsolódott az eseményhez, köztük Budapest, illetve Szeged is. A TED City 2.0 projektje keretében „városújítók” osztják meg gondolataikat az élhető jövőről, városi polgárok, egyetemi oktatók és hallgatók, vállalkozók, mérnökök, designerek, társadalomtudósok vázolják fel innovatív elképzeléseiket a fenntartható életről. A szegedi eseményre ellátogatók a Siemens teljes portfóliójával is találkozhattak.

 

– A Szegedi Tudományegyetem az első, amelyik nem műszaki profilú intézményként vesz részt a programban – mondta el a megnyitón Varró András, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, aki az egyetem innovációcentrikusságát hangsúlyozta. Három újító mérföldkövet nevezett meg Szeged tudományos életében: az első Trianon után Klebelsberg Kuno tevékenysége, a második az SZBK idetelepülése a hetvenes években, a harmadik pedig jelenleg is tart: az ELI kutatóközpont kiépítése, mely beláthatatlan tudományos áttörések melegágya lehet a későbbiekben.

 

– A jövőt formálni kell, nem csak várni, hogy megtörténjen – hangsúlyozta Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki ezt elsősorban a fiatalok feladatának tekinti, hiszen ők lesznek azok, akik majd megélik a változásokat. Megtudtuk: a mamutcég 192 országban van jelen, 370 ezer munkavállalót foglalkoztat. Budapestre a Siemens hozta 126 évvel ezelőtt az első villamost és a kisföldalatti építése is a cég nevéhez fűződik.

 

Siemens_galeria
Élhető jövőről ötleteltek az egyetemisták - GALÉRIA


Szeged önkormányzatát Nagy Sándor képviselte a rendezvényen. A városüzemeltetési és fejlesztési bizottság alelnöke elmondta: Szegednek szüksége van a megújulásra. Nyitottak az újdonságokra, az innovatív technológiákra, termékekre, gondolatokra, melyek érkezhetnek akár az egyetemistáktól is.

 

A programon bárki előadhatta újító szellemű ötletét. A legjobbakat ajándékokkal jutalmazták.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 13. 17:00 - december 31. 18:00
    Gyenes Kálmán a Délmagyarország fotósaként hosszú éveken keresztül örökítette meg nemcsak Szeged, hanem Csongrád megye mindennapjait is, emellett számtalan felvételt készített szeretett Erdélyérôl is. A tárlaton a nem régen elhunyt fotómûvész alkotásaiból mutatunk be egy olyan válogatást, melyen megjelennek a sportversenyek izgalmai, a rendszerváltás legendás pillanatai vagy éppen Tarján panelépületeinek szépségei is. A kiállítás megtekinthetô december 31-ig, naponta 10.00–18.00 óráig.