SZTE Info

Rímbe szedett természet az SZTE Füvészkertben

Az Őszi Kulturális Fesztivál keretében szavalóversenyt hirdetett a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje. Október 18-án 62 kisdiák mondta el rímben a természettel kapcsolatos kedvenc versét.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Október 18-án zajlott a hagyományosan az Őszi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett „Rímbe szedett természet” szavalóversenyünk. Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei évben is nagyon aktívak és lelkesek voltak a felkészítő pedagógusok és a szülők, így a meghirdetett három korcsoportban összesen 62 ifjú versenyző szavalta el a természettel kapcsolatos kedvenc versét – mondta el Németh Anikó. Az SZTE Füvészkert igazgatójától megtudtuk: a résztvevők köre is gyarapodott, idén számos vidéki iskola is képviseltette magát. A Weöres Sándor-emlékév alkalmából a költő számos ismerős és kevésbé ismert költeményét is meghallgathatták az érdeklődők. A zsűri tagjai Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Iroda vezetője, Janik László színművész és Czene Zoltán drámapedagógus voltak. A versenyzőknek ajándékkal kedveskedtek a szervezők, a helyezettek pedig füvészkerti ajándékcsomagot nyertek. A következő eredmények születtek.

 

1-2. osztályosok:

 

1. helyezett: Rédai Balázs (2. oszt.)

Kálvin téri református Általános Iskola, Makó, felkészítő tanár: Bedő Krisztina Katalin

2. helyezett: Tóth Sára (2. oszt.)

Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde, felkészítő tanár: Molnárné Czékus Anikó

3. helyezett: Pljesovszki Pálma (1. oszt.)

Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde, felkészítő tanár: Koppányiné Langó Zsuzsanna

 

3-4-5. osztályosok:

 

1. helyezett: Tóth Eszter (5. oszt.)

Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde felkészítő tanár: Krátky Anita

2. helyezett: Kovács Vivien Ramóna (3. oszt.)

Jerney János Általános Iskola, felkészítő tanár: Dobó Imréné

3. helyezett: Pusztai Botond (3. oszt.)

Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde, felkészítő tanár: Blaskó Péterné


6-7-8. osztályosok:

 

1. helyezett: Kádár Kyra (6. oszt.)

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, felkészítő tanár: Bácsi János

2. helyezett: Béni Dóra (6. oszt.)

Béke utcai Általános Iskola, felkészítő tanár: Vidács Tünde

3.helyezett: Szabó Csenge (6. oszt.)

Gedói Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Aranyi Ildikó

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 2. 08:00 - 31. 19:00
    Az SZTE Klebelsberg Könyvtár rendezvénye a Prof. Dr. Németh András (SZTE ÁOK) emlékére rendezett tárlat. További információ az SZTE Hírportálján: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/kiallitas-dr-nemeth
  • január 17.
    13:00 - 16:30
    Az új évben is folytatódik a Mentor(h)áló Klub – ismét vadonatúj programmal várják az érdeklődőket! A klubfoglalkozás alkalmával a vendégek részt vehetnek a Lehet egy lappal több? c. játékos matematikai program bemutatásán – a foglalkozás szervezője a Mentor(h)áló egyik legaktívabb köznevelési partnerintézménye, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola! A foglalkozáson való részvétel továbbra is ingyenes. További információ:http://www.jgypk.hu/mentorhalo/lehet-egy-lappal-tobb/
  • január 17.
    17:00 - 18:30
    Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségeket bemutató sorozat főszereplője: Paluch-Kujáni Yvett. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar régészhallgatójának érdeklődése igen szerteágazó: az ásatásokon és a kutatómunkában az ókori barbár népek hitvilágát és gazdálkodását kutatja a Kárpát-medencében és a keleti területeken egyaránt. A Sófi-ösztöndíjas fiatallal Szalay István matematikus (SZTE JGYPK), a Közéleti Kávéház Egyesület kuratóriumi elnöke beszélget.
  • január 18. 10:00 - 20. 17:00
  • január 18. 10:00 - 19. 18:00
    A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát. A konferencia a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. Fõ célja az elvégzett vagy folyamatban lévõ kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetõség nyílik hallgatói projektek, ill. a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is. További információ: http://rgai.inf.u-szeged.hu/index.php?lang=hu&page=mszny2018