SZTE Info

Karrier Napot és Partnertalálkozót tartottak az ÁJTK-n

Az immáron hagyománynak számító Jogi Kari Karrier Napot és Partnertalálkozót 2014. április 3-án délután tartották a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon. A szakmai program specifikus támogatást nyújtott a jogászhallgatók munkaerőpiacon való eligazodásához, későbbi elhelyezkedésükhöz.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A találkozón a Szegedi Tudományegyetemen végzett szakemberek – Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke, Kopcsányi Katalin, a Szegedi Közjegyzői Kamara elnökhelyettese, Gyurcsy Franciska, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat munkatársa, Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke és Kopasz Zsolt, a Szegedi Járási Ügyészség vezetője – tartottak előadást a jogi szakma előnyeiről és nehézségeiről, a bírói és ügyészi hivatásrendről, valamint a frissen végzett jogászhallgatók jövőbeni elhelyezkedési lehetőségeiről. Az előadásokat követően a részt vevő hallgatók Kósa Évától, a Provident Pénzügyi Zrt. regionális HR-menedzserétől kaptak hasznos tanácsokat az állásinterjúra való felkészüléshez és ahhoz, hogyan legyenek meggyőzőek, hogyan menedzseljék magukat egy elbeszélgetésen. Majd Nádudvari Gabriella, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar adjunktusa, stíluskommunikációs szakembere adott tippeket a gyakornoki helyen és a munkahelyen pozitívan értékelt stílusos megjelenés és viselkedéskultúra elsajátításához.

 

A rendezvény az SZTE Karrier Iroda szervezésében, a TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 pályázat keretében valósult meg.

 

SZTEinfo

Fotók hamarosan

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • július 16.
    09:00 - 19:00
    Tizennyolcadik alkalommal rendez nyári egyetemet a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieknek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológia Központja 2018. július 16-tól augusztus 10-ig.
  • augusztus 26. 08:00 - 30. 16:00
  • augusztus 27.
    11:00 - 19:00
    A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány 2018. augusztus 27-29. között rendezi meg „Az Újszövetség hellén és júdaista háttere” című konferenciáját, mely az újszövetségi szerzők szövegeiben fellelhető különböző ókori témák és műfajok a Biblia szövegére gyakorolt hatását vizsgálja. Ebben a tárgyban átfogó konferenciát eddig nem rendeztek Magyarországon úgy, hogy arra egyszerre hívtak volna meg biblikusokat és hellenizmus szakértőket. Az előadások célja a keresztény és a nem keresztény szövegek viszonyának elemzése, nyelve pedig magyar, német és angol.
  • szeptember 10.
    18:00 - 20:00
    A folyamat: a nyolcezresek csúcsára vezető út - Klein Dávid előadása
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:00
    Velünk élő robotok - a technológia hatása mindennapjainkra