SZTE Info

Versenyek és pályázatok egyetemi hallgatóknak

Számos pályázaton és versenyen indulhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói: a művészet szinte minden területén megmutathatják tehetségüket, tudásukat. A következőkben a most aktuális kiírásokat szedtük egy csokorba.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Madách-pályázat

 

Madách Imre halálának 150. évfordulójára alkalmából írt ki műalkotásokra pályázatot az SZTE JGYPK Művészeti, Művészetpedagógia és Művészetközvetítő Szakkollégiuma. A pályázóktól Madách Imre: Az ember tragédiája című művének vonzáskörében várnak műalkotásokat. A pályamunkákat az egyetemi hallgatók két kategóriában nyújthatják be, az alábbiak szerint:

1. Kategória

Az ember tragédiája illusztrációja

 

Pályázni lehet egyéni alkotással: művészeti igényű, maximum három illusztráció elkészítésével Az ember tragédiájáról, szabadon választott technikával, méretben, kiállítható állapotban.

Az alkotások leadása: személyesen 2014. október 7-én (kedden) 9 órától 15 óráig.

 Az alkotások leadásának helyszíne: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténet Tanszék, Szeged, Brüsszeli krt. 37. II. emelet, Iroda.

A beérkezett illusztrációkat a Rajz-Művészettörténet Tanszék Fischer-Galériájában állítják ki.

 

2. Kategória: Műalkotás(ok) Madách Az ember tragédiája művének vonzáskörében témájú tanulmánykészítése, bármely szabadon választott, Az ember tragédiája hatására született képzőművészeti (illusztráció-sorozat), vagy zenei vagy szépirodalmi vagy színház-, illetve filmművészeti műalkotás(ok) - művészetelméleti illetve esztétikai, vagy irodalomelméleti, vagy alkalmazott szempontú vizsgálatáról.

A tanulmány terjedelme: minimum 15 ezer karakter.

A tanulmányok leadása: 2014. október 7-én (kedden) 9 órától 15 óráig nyomtatott formában, személyesen és elektronikusan is, a rajztanszek@jgypk.u-szeged.hu e-mail címre.

 A tanulmányok leadásának helyszíne: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténet Tanszék, Szeged, Brüsszeli krt. 37. II. emelet, Iroda.

 

A Szakkollégium Műhely-Védnökei és Műhely-Titkárai döntése alapján a legjobb tanulmányok szakmai díja: az SZTE Tudományos és Információs Központjában a Klebelsberg Könyvtár és a Madách Irodalmi Társaság által, 2014. október 15-én rendezett Madách-konferencián való előadói részvétel és írásának megjelentetése konferenciakötetben.

 

A Szakkollégium Műhely-Védnökei és Műhely-Titkárai döntése alapján a legjobb illusztrációk szakmai díja: az SZTE Tudományos és Információs Központjában, 2014. október 15-én megnyitott, a Madách-konferenciát kísérő csoportos kiállításon való részvétel és ezen legjobb alkotásokról műismertetés megjelentetése a konferenciakötetben.

 

 

Az SZTE Kulturális Iroda pályázatai

 

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája hagyományaihoz híven, mint minden évben, idén is meghirdeti művészeti versenyeit. 2014. któber 17-e a beadási határideje a képzőművészeti pályázatnak, amelynek témája az 1989-es osztrák–magyar határnyitás 25. évfordulója. A pályázaton az egyetem nappali tagozatos hallgatói vehetnek részt.

A pályázaton olyan, különböző technikákkal (festmény, grafika, fotó, montázs, kisplasztika, stb.) készített képzőművészeti munkákkal lehet indulni, amelyek a határnyitásra vagy annak bármilyen (személyes/családi/érzelmi, történelmi, kulturális, politikai, gazdasági) következményére reflektálnak.

Szerzőnként maximum 5 db alkotás adható be. Amennyiben a pályázatra papírképpel neveznek, annak kiállításra kész, paszpartuzott (paszpartu mérete 50 x 70 cm vagy 30 x 40 cm) képnek kell lennie.

Minden mű hátulján fel kell tüntetni a kép címét, a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, értesítési cím, telefonszám, e-mail-cím). A beküldött anyagot szakmai zsűri értékeli.

A beérkezett pályaművekből kiállítást rendezünk 2014 novemberében az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 10.000 Ft

III. díj: 7.000 Ft

 

A pályázat leadási határideje: 2014. október 17.

Helyszíne: SZTE Kulturális Iroda (Szeged, Dugonics tér 13.)

 

 

 

A Kulturális Iroda zenei versenyén több kategóriában indulhatnak a muzsikát kedvelő és művelő nappali tagozatos hallgatók.

A versenyen a komolyzene, a népzene, valamint a jazz, musical, sanzon körébe tartozó, összesen 5-10 perc műsoridejű hangszeres vagy vokális szólódarabok és kamaraművek, ill. eredeti (nem zeneszerzői feldolgozású) népzenei anyag énekes vagy autentikus hangszeres előadásával lehet részt venni.

Szólistaként az SZTE nappali tagozatos hallgatói indulhatnak, kivéve a ZMK hallgatóit, illetve a JGYPK ének-zene szakos hallgatóit.

Kamaracsoportok esetén az előadók maximális létszáma hat fő, és a tagok legalább felének az SZTE hallgatójának kell lenni. A szólisták esetleges zongora- vagy egyéb hangszeres kísérője bárki lehet.

A nyilvános hangversenyen szakmai zsűri ítéli oda a díjakat, pénzjutalmakat.

 

Az Egyetemi Zenei Verseny kategóriái:

I. Komolyzene

I. A Vokális komolyzene (szólisták és együttesek)

I. B Hangszeres komolyzene (szólisták és együttesek)

II. Népzene

II. A Népdaléneklés (szólisták és együttesek)

II. B Hangszeres népzene (szólisták és együttesek)

III. Jazz, musical, sanzon

III. A Vokális könnyűzene (szólisták és együttesek)

III. B Jazz együttesek

 

Az Egyetemi Zenei Verseny 120.000 Ft összdíjazású.

A versenyekre november második felében kerül sor.

 

A versenyre az SZTE Kulturális Irodában (Szeged, Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon lehet jelentkezni 2014. november 7-ig.

 

 

 

 

A Kulturális Iroda vers- és prózamondó versenyt is hirdet, szintén a nappali tagozatos hallgatók jelentkezését várják.

 

A versenyzőknek kettő, általuk szabadon választott verssel vagy prózával kell pályázniuk, melyből az egyik mű lehetőleg kortárs szerző műve legyen.

Egy-egy vers műsorideje nem haladhatja meg a 7 percet.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 10.000 Ft

III. díj: 7.000 Ft

A versenyre november végén kerül sor.

 

A versenyre az SZTE Kulturális Irodában (Szeged, Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon lehet jelentkezni 2014. november 7-ig.

 

 

 

 

A Kulturális Iroda idei novellapályázatának témája a hazatérés. Az egyetem nappali tagozatos hallgatói egyéb műfaji megkötés nélkül olyan novellákat, kisprózai munkákat várunk, amelyek tartalmukban bárminemű hazatéréssel foglalkoznak: a családhoz, az otthonukba, a barátaikhoz, a városukba, a szerelmükhöz, a hazájukba.

Egy pályázó egy novellával jelentkezhet, melynek terjedelme maximum 2 gépelt oldal (12-es betűméret, 1-es sorköz). A 2 oldalnál hosszabb szövegeket a bírálók automatikusan kizárják a versengésből.

A pályaműveket zárt, jeligével ellátott borítékban kell leadni, amelyben egy újabb zárt boríték a jelige feloldását (név, kar, szak, évfolyam, értesítési és email- cím) tartalmazza.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 10.000 Ft

III. díj: 7.000 Ft

 

A leadás helye, határideje:

SZTE Kulturális Iroda (Szeged, Dugonics tér 13.), 2014. november 14.

 

 

Mint minden évben, idén is meghirdeti esszépályázatát a Kulturális Iroda, amelynek témája az 1989-es osztrák–magyar határnyitás 25. évfordulójához kapcsolódik.

 

2014-ben ünnepeljük az osztrák–magyar határnyitás 25. évfordulóját, mely fordulópontot jelentett Magyarország történelmében. 1989. május 2-án elkezdődött az osztrák–magyar határon a „vasfüggöny” lebontása, melynek jelentősége és hatása rendkívüli volt nemcsak az országra, hanem Európára nézve is. A nyugat felé megnyílt határokon átengedett NDK-s németek tömegeinek köszönhetően szimbolikusan is „leomlott” a berlini fal.

 

Az esszépályázatra olyan szövegeket várunk, melyek a határnyitásra vagy annak bármilyen (személyes/családi/érzelmi, történelmi, kulturális, politikai, gazdasági) következményére reflektálnak.

Egy pályázó egy esszével jelentkezhet, melynek terjedelme maximum 2 gépelt oldal (12-es betűméret, 1-es sorköz). A 2 oldalnál hosszabb esszéket a bírálók automatikusan kizárják a versengésből.

A pályaműveket zárt, jeligével ellátott borítékban kell leadni, melyben egy újabb zárt boríték a jelige feloldását (név, kar, szak, évfolyam, értesítési és e-mail cím) tartalmazza.

A nyertes pályaművek megjelennek az egyetem honlapján.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 10.000 Ft

III. díj: 7.000 Ft

A pályázat leadási határideje: 2014. október 1, helyszíne: SZTE Kulturális Iroda (Szeged, Dugonics tér 13.)

 

A Médiacentrum pályázata

 

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Kiadó és Médiacentrum idén év elején írt ki első alkalommal verspályázatot, amellyel a 5 éve született költő, piarista tanár és tartományfőnök Sík Sándor emléke előtt tisztelgett. A pályamunkákat szakmai zsűri bírálta el, az eredményhirdetést az SZTE Egyetemi Tavasz ünnepélyes megnyitó ünnepségén tartották.

A verspályázat legjobbnak ítélt alkotások megjelentek a Szegedi Tudományegyetem Médiacentrum Hírportálján, illetve a Tiszatajonline.hu által közösen gondozott SZTEkult internetes felületen, valamint a Tiszatajonline.hu-n is.

A Médiacentrum hamarosan ismét meghirdeti pályázatát hasonló feltételekkel, a pályázatot, itt, a hírek között is publikálják majd.

 

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézernyaláb tulajdonságait mérő szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • *
    november 11. 12:00 - december 10. 19:00
    Nyilvánosan eddig még be nem mutatott Szent-Györgyi relikviákat is láthat a közönség az SZTE Rektori Épületben rendezett emlékkiállításon, amely hétköznapokon 9-19 óra között látogatható. A „80 éves szegedi Nobel-díj” és az SZTE világhíres kutatója előtt tisztelgő tárlat az SZTE és a Szeged – Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös projektje. További Információ: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/szent-gyorgyi-albert?objectParentFolderId=19396
  • november 18. 18:00 - december 3. 18:00
  • november 25.
    09:00 - 12:20
    A XXIV. Szent-Györgyi Napok programja az SZTE SZAKK-ETSZK rendezvénye. Köszöntőt mond Balogh Dénes (SZTE SZAKK). Előadás témák és előadók: Multiprofesszionális team szerepe a kardiológiai rehabilitációban - Bánfi Andrea (SZTE ETSZK ápoló hallgató); Újdonságok az elektrofiziológiai labor életében - Egervári Mária, Havasiné Magyar Ildikó, Schuck Nikolett, Rozgonyi Orsolya, Bajusz Éva, Szőkéné Szakáll Zita, Dr. Sághy László, Dr. Makai Attila, Prof. Dr. Forster Tamás (SZTE SZAKK II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ); A korai mobilizáció hatása a lélegeztetett betegekre - Őze Erzsébet (SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intéze); Intubálás nélküli videothoracoscopos tüdőműtétek - Igaz Márta (SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet); Felmaródás vagy nyomási fekély? - Kószó Lilla (SZTE ETSZK ápoló hallgató); Infekciókontroll a filmvásznon - Szél Borbála (SZTE SZAKK Kórházhigiénés Osztály); Ápolói tanácsadás napjainkban, avagy Gondolatok a hozzátartozók ápolásban való részvételéről - Blanárné Terjéki Ilona (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza KórházRendelőintézet); Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban? - Boros Edit, Dr. Balogh Zoltán (SZTE ETSZK Ápolási Tanszék – SE-ETK Ápolástudományi Tanszék); Izületvédelem szakdolgozóknak- Hogy ne mi legyünk a páciensek? - Sunyál Anna (SZTE SZAKK Ortopédiai Klinika Központi Fizioterápiás Oktatási Csoport); Koraszülöttek szüleinek véleménye a hazaadással kapcsolatos információkról és lelki támogatásról - Adamik Ágnes (SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ); A dietetikus munkája a diabéteszes gyerekek táboroztatása során - Zsilák Katalin (SZTE SZAKK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatás Dietetikai Szolgálat); Érzelmi, lelki valamint egzisztenciális tényezők és a stroke kialakulása közötti kapcsolat vizsgálata - Dr. Molnárné Kertész Mária (SZTE SZAKK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatás Szociális Munkás Szolgálat); Ambuláns művészetterápiás csoport tapasztalatai képekben - Higyisánné Magyar Anikó (SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika); Hangulatfokozók ünnepi köntösben Halmainé Kiss Ilona, SZTE SZAKK Laboratóriumi Medicina Intézet; Minden perc és kéz számít - Buresch Györgyi (SZTE SZAKK Sürgősségi betegellátó Önálló Osztály).
  • november 25.
    09:00 - 12:30
    A SzeReTeD és partnerintézményei által szervezett program legfőbb célja, hogy a gyermekek és szüleik minél sokszínűbb formában átélhessék a kísérletezés és a felfedezés élményét. A rendezvényen diákok vezetésével kísérletezhetnek a résztvevők. Ezen a délelőttön az érdeklődők bepillanthatnak a diáklabor életébe, ezzel hozzájárulva a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítéséhez.
  • november 25.
    15:00 - 20:00
    A Borok tudósai - tudósok borai című programsorozatot - az SZTE és az MTA SZAB védnökségével - hetedik alkalommal rendezi meg a Válogatás borszaküzlet, 22 borászat részvételével. A belépő díjas borkóstolós programra a szervezőnél lehet jelentkezni.