SZTE Info

mac_oktatoterem_kiemelt

Kreatív médiaműhelyt kaptak az SZTE kommunikáció szakos hallgatói

Új Médiakultúra Kreatív Műhelyt adtak át 2014. december 19-én az SZTE Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. A 12 millió forintos beruházás az NMHH ajándéka.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A csúcstechnológiás számítógépekkel felszerelt médialaboratóriumban a Szegedi Tudományegyetem kommunikció szakos hallgatói - többek között - audiovizuális anyagok vágásával, szerkesztésével foglalkozhatnak, médiainformatikai és közösségi médiás ismereteiket is fejleszthetik. A 12 millió forintos beruházással Magyarországon az ötödik ilyen műhelyt az SZTE hallgatóinak és oktatóinak adományozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).


"Specialitásunk a gyakorlatorienált képzés"

"1994, a szegedi kommunikáció szakos képzés megalapítása óta gyakorlatorientált képzésre törekedtünk, miközben az elméleti ismeretek megalapozására is ügyeltünk. Ez az egyik specialitása az SZTE kommunikáció szakjának" - mondta köszöntőjében Szajbély Mihály. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője hangsúlyozta: rendelkeznek ugyan rádió- és televízió-stúdióval és médiainformatika laboratóriummal, de az utóbbi négy-öt évben ezeknek a fejlesztésére nem volt forrásunk a felsőoktatást érintő elvonások miatt.

Megköszönte tanszékvezetőként és dékánként is az NMHH segítségét, amelynek révén egy rendkívül korszerű, 21. századi médiaműhelyt tudnak a hallgatóik rendelkezésére bocsátani – "karácsonyi ajándékként". Az eddigi PC-k helyett ugyanis ezentúl Macintosh és Apple gépeket használhatnak. Mindez lehetővé teszi, hogy a szegedi kommunikció szakos hallgatók olyan tudás birtokába jussanak, amely jelentősen segíti elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon.


Mac_oktatoterem_BTK_atadas_2014._december_19
Kreatív médiaműhelyt kaptak az SZTE kommunikáció szakos hallgatói - GALÉRIA


"A bárorítás egy modern hatóság feladata"

Egyetemi éveinek emlékét is fölidézte és összevetette az egykori és a mai hallgatók lehetőségeit az átadó ünnepségen a NMHH elnöke, Karas Monika.

"Az a célunk, hogy a jövő média- és hírközlési szakembereinek a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk" - mondta az NMHH vezetője. Szerinte ezek az eszközök a jelen és a jövő kihívásainak egyaránt megfelelnek. Így a fiatalok a legjobb lehetőségeket kapják meg ahhoz, hogy a digitális világ nagy médiaműveltségű mestereivé váljanak. Az NMHH elnöke úgy véli, hogy a 21. század modern hatóságának feladata az ifjú szakemberek bátorítása, hogy felkészülten alkothassanak és dolgozhassanak álmaik megvalósításáért.

Az SZTE előtt négy egyetemi képzőhelyen már kialakítottak egy-egy Új Médiakultúra Kreatív Műhelyt.


"Birtokban" a hallgatók és oktatók

A Szegedi Tudományegyetemen 12 millió forintból létrehozott, élenjáró technológiával felszerelt műhely kivitelezésében szerepet vállalt az SZTE munkatársai közül Dombos Kálmán és Duránszkai Zsolt.

A megnyitó napján a vizsgaidőszak ellenére több hallgató - így például Pataki Dorina, Bökfi Ádám - is megjelent az ünnepségen. A berendezésekkel ismerkedő Králik Kata elmondta: a nyomtatott és online médiával, a rádióval és a televíziózással, illetve a médiainformatikával foglalkozó hallgatótársai egyaránt használják majd e labort. A műhely számítógépei és szoftverei a grafikus tervezéstől a videoszerkesztésen és a webfejlesztésen át a kiadványszerkesztésig a legösszetettebb kreatív feladatok, utómunkák elvégzésére is alkalmasak. Végre dolgozataik, verseny- és diplomamunkáik elkészítéséhez olyan eszközöket használhatnak, amilyenekkel a világ vezető médiastúdióiban dolgoznak a szakemberek. Klucsik Edit, a televíziós szakirány vezetője pedig hozzátette: a legmodernebb programok egy része az oktatók számára is újdonságot jelent, ugyanakkor új lehetőségeket nyit a gyakorlati képzésben.

Az NMHH három MacPro és három iMac 27-inch számítógépet, három Apple Thunderbolt kijelzőt, hat Adobe CS6 Master Collection kreatívszoftver-csomagot üzemelt be, valamint gondoskodott a műhely teljes kialakításáról és bútorzatáról is.

SZTEinfo - Ú. I.

Fotó: Ú. I. - H. D.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.