SZTE Info

Megjelent a SZEM Tudáskapu hetedik száma

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin hetedik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A lapból többek között kiderül, hogyan függ össze a szépség és a matematika. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke nemcsak erről vall, hanem arról is, melyek a tudomány legfontosabb feladatai a 21. században. Bemutatkozik a L’Oréal–UNESCO-díjas szegedi kutatónő, Enyedy Éva Anna, aki komoly eredményeket ért el a rákos sejtek elleni harcban, hasznos információkat szolgáltatva a gyógyszerfejlesztéshez. Az érdeklődők azt is megtudhatják, mivel érdemelte ki Varró András, az SZTE professzora a Carmeliet–Coraboeuf–Weidman-díjat, az Egyesült Államokból a Lendület-program támogatásával az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontba hazatért Nagy G. László pedig gombaevolúciós kutatásairól szól. Egy magyar fejlesztésű, magyar gyártású napkollektor érdemelte ki az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a régió három kereskedelmi és ipari kamarája, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület V. Dél-alföldi Innovációs Díj pályázatának fődíját, a Tudáskapu 7-et forgatva ennek a fejlesztésnek a különlegességéről is olvashatnak. Az élő sejten belüli folyamatokat lesz képes megmutatni háromdimenziós színes képpel az a mikroszkóp, amelyet az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének laboratóriumában fejlesztenek. A Nemzeti Agykutatási Program támogatásával vásárolt műszerről, a szuperrezolúciós fénymikroszkópról és a

2014-ben Nobel-díjjal jutalmazott módszerről Erdélyi Miklós fizikust kérdezték az SZTE Média Centrum munkatársai, akik arról is írnak, hogy Közép-Európában egyedülálló mérőállomás-rendszerrel vizsgálják Szeged hőterhelését.

 

Mindezek a témák és egyéb érdekességek is megtalálhatóak a SZEM Tudáskapu friss számában! Az újság az SZTE hírportáljáról is letölthető, a http://www.u-szeged.hu/sztemagazin oldalon virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak az érdeklődők.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *