Bezár

Hírarchívum

Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n

Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n

2014. július 28.
2 perc

A gazdasági témájú tehetséggondozó tábor programjaiban 28 középiskolás fiatal vesz részt öt napon át.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a NAV Regionális Adó Főigazgatósága 2014. július 28. és augusztus 1. között harmadik alkalommal rendezi meg az EcoCamp nevű, középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborát. Az ország minden részéről érkezett 28 fiatal vesz részt a rendezvényen, többen már harmadszor táboroznak a szegedi gazdaságtudományi fakultás égisze alatt. A tábor megnyitóját 2014. július 28-án tartották az SZTE GTK Aulájában.

 

Kovács Péter tanszékvezető egyetemi docens, a tábor szervezője úgy fogalmazott, az előttük álló napokban a céljuk a részt vevő fiatalok játékos pénzügyi-gazdasági fejlesztése, természetesen nem a szokványos iskolai keretek között. Arra törekednek, hogy a táborozók összerázódjanak, egy csapattá kovácsolódjanak, interaktív, érdekes foglalkozások keretében bővítsék szakmai ismereteiket, emellett természetesen a kikapcsolódásra is jut majd idő. Lesz olyan nap, amikor a marketing és a menedzsment kerül a középpontba, más alkalommal családi költségvetést terveznek a résztvevők, de megismerkednek a Prezi szoftverrel, illetve speciális pénzügyi napon is fejleszthetik tudásukat. A tábort a NAV munkatársai, köztük pénzügyi nyomozók is ellepik majd, de ezúttal senkinek sem kell tőül tartania, sőt, sokat lehet majd tanulni az érintett szakemberektől. A hetet speciális játékos pénzügyi akadályverseny zárja majd Szeged városában. A megnyitón Sápi Ákos, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület elnöke több ismert személyiség példáját bemutatva arról beszélt a megjelent ifjaknak, miben rejlik a siker, a sikeresség titka, milyen teendők várnak arra, aki az élet bármilyen területén eredményeket, sikert akar elérni.


ECOCamp_tabor_a_GTK-n_2014._julius_28
Harmadszor rendeznek EcoCamp-tábort az SZTE GTK-n - GALÉRIA

 

A nagy sikerű középiskolás tehetséggondozó tábor, az EcoCamp komplex programjának megvalósításában a Gazdaságtudományi Kar kiemelt partnerei, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a NAV Regionális Adó Főigazgatósága is szerepet vállalnak. Az ismeretterjesztést és tehetséggondozást szolgáló, gyakorlatorientált szakmai programokat, tréningeket és szórakozást egyaránt kínáló eseménysorozat küldetése, hogy a középiskolások gazdasági ismereteit, pénzügyi intelligenciáját, kommunikációs és prezentációs készségét fejlessze játékos feladatok során, illetve népszerűsítse körükben a közgazdászi pályát. A tábor programja a tízezernél több középiskolás részvételével megvalósult Econventio Teszt segítségével szerzett tapasztalatokon alapul. A harmadik EcoCamp megvalósításában közreműködnek a Fundamenta ZRt. és az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium munkatársai mellett a foglalkozások vezetőiként a GTK oktatói, valamint mentorként a fakultás hallgatói is.

 

SZTEinfo

Fotók: Herner Donát

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek