SZTE Info

Pályázattal emlékezünk Madách Imrére

Jubileumra, Madách Imre halálának 150. évfordulójára emlékeztet a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak szóló pályázat - műalkotásokra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tudta, hogy Madách Imre a 13. századig tudta visszavezetni őseinek listáját, fölállítani családfáját? Tudta, hogy törökverő hős, kuruc főtiszt és költő utóda Az ember tragédiája című mű szerzője? Tudta, hogy Madách Imrétől veszik a sorokat a régi emlékkönyvekbe és a közösségi portálok üzenő falára idézetet írók, mikor másolják a két sort: „Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet.”? Ilyen és ehhez hasonló érdekességek is inspirációt adhatnak azoknak, akik jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára hirdetett pályázatra.

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti, művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégiuma pályázati felhívása alább itt olvasható:

 

AZ SZTE JGYPK MŰVÉSZETI, MŰVÉSZETPEDAGÓGIAI ÉS MŰVÉSZETKÖZVETÍTŐ SZAKKOLLÉGIUMA

az SZTE valamennyi hallgatója számára

pályázatot hirdet a 150 éve meghalt Madách Imrére emlékezve

 

A pályázat témája:

Műalkotások - Madách Imre: Az ember tragédiája című művének vonzáskörében


A pályázat két kategória valamelyikében nyújtható be:


1. Kategória

Az ember tragédiája illusztrációja


Pályázni lehet egyéni alkotással: művészeti igényű, maximum három illusztráció elkészítésével Az ember tragédiájáról, szabadon választott technikával, méretben, kiállítható állapotban.

Az alkotások leadása: személyesen 2014. október 7-én (kedden) 9 órától 15 óráig.

 Az alkotások leadásának helyszíne: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténet Tanszék, Szeged, Brüsszeli krt. 37. II. emelet, Iroda.

A beérkezett illusztrációkat a Rajz-Művészettörténet Tanszék Fischer-Galériájában állítjuk ki.


2. Kategória

Műalkotás(ok) Madách Az ember tragédiája művének vonzáskörében témájú tanulmány


készítése, bármely szabadon választott, Az ember tragédiája hatására született képzőművészeti (illusztráció-sorozat), vagy zenei vagy szépirodalmi vagy színház-, illetve filmművészeti műalkotás(ok) - művészetelméleti illetve esztétikai, vagy irodalomelméleti, vagy alkalmazott szempontú vizsgálatáról.

A tanulmány terjedelme: minimum 15 ezer karakter.

A tanulmányok leadása: 2014. október 7-én (kedden) 9 órától 15 óráig nyomtatott formában, személyesen és elektronikusan is, a rajztanszek@jgypk.u-szeged.hu e-mail címre.

 A tanulmányok leadásának helyszíne: SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténet Tanszék, Szeged, Brüsszeli krt. 37. II. emelet, Iroda.

A Szakkollégium Műhely-Védnökei és Műhely-Titkárai döntése alapján a legjobb tanulmányok szakmai díja: az SZTE Tudományos és Információs Központjában a Klebelsberg Könyvtár és a Madách Irodalmi Társaság által, 2014. október 15-én rendezett Madách-konferencián való előadói részvétel és írásának megjelentetése konferenciakötetben.

A Szakkollégium Műhely-Védnökei és Műhely-Titkárai döntése alapján a legjobb illusztrációk szakmai díja: az SZTE Tudományos és Információs Központjában, 2014. október 15-én megnyitott, a Madách-konferenciát kísérő csoportos kiállításon való részvétel és ezen legjobb alkotásokról műismertetés megjelentetése a konferenciakötetben.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *