SZTE Info

Indonéz egyetemekkel működhet együtt az SZTE

Számos indonéz hallgató érkezhet a jövőben a szegedi egyetem mester- és PhD-képzéseire: az ázsiai ország célja, hogy állami támogatással magasan kvalifikált szakembergárdát képezzen ki Európában és az USA-ban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Több indonéz egyetem képviselővel folytattak hosszú és eredményes megbeszélést 2014. június 11-én a Szegedi Tudományegyetem vezetői, szakemberei. Mindkét részről mintegy tucatnyian vettek részt az Rektori Hivatal épületében tartott két és fél órás tárgyaláson, melynek végén a felek emlékeztetőt írtak alá, abban rögzítve együttműködési szándékukat. Majd a szenátus jóváhagyásával születhet meg később a konkrétumokat is megfogalmazó együttműködési megállapodás.


 

Középpontban az informatika, az egészség-, közgazdaság- és agrártudomány

 

Indonez_delegacio_ok_891025 Az egyeztetés a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Rektori Konferencia közös szervezésében valósult meg. Több egyetem képviselője érkezett Indonéziából Magyarországra, majd a tervek szerint idén ősszel kihelyezett ülést tart Indonézia fővárosában, Dzsakartában a Magyar Rektori Konferencia, így nem pusztán egy egyetemközi, hanem több magyar és indonéz egyetem felsőoktatási intézmény közötti jövőbeni kooperációnak volt fontos állomása a szegedi megbeszélés – árulta el az SZTE Médiacentrumnak Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. A professzor elmondta, szemben Magyarországgal, ahol az egyetemek többsége állami fenntartású, Indonéziában többnyire magánegyetemek működnek, az ő képviselőik látogattak el hazánkba, illetve most Szegedre. Hozzáfűzte, amikor értesült az indonéz delegáció összetételéről, már nagyjából fel tudta mérni, mely területeken kívánnak kooperálni az SZTE-vel, így azokat hívta meg szegedi részről, akiknek rögtön partnerük is akadt a tárgyaláson. A tudományterületek közül kiemelt érdeklődést mutattak az egészségtudományok, így elsősorban az ápolónő- és a szülésznőképzés iránt. Emellett rendkívül fontos számukra az informatika, valamint a közgazdaság-tudomány, illetve agrártudomány is. Ami a lehetséges együttműködési formákat illeti, kifejtették, az okozza számukra a legnagyobb nehézséget, hogy Indonéziában nem áll rendelkezésre magasan kvalifikált szakembergárda, e téren szeretnének előrelépni. Céljuk, hogy állami támogatással fiatalokat küldjenek Európába és az Egyesült Államokban, hogy elsajátítsák az ott felhalmozódott tudást, majd hazatérve világszínvonalon oktassanak. A Szegedi Tudományegyetem számos mester- és PhD-képzésére kívánnak hallgatókat küldeni, mert vonzó számukra az SZTE tudományos hírneve, és csábítóak az itteni megélhetés körülményei is. Tizenkilenc doktori iskolánk széles lehetőséget kínál számukra. Örömmel láttam, hogy kollégáink és a kompetens indonéz szakemberek azonnal külön tárgyalásokba is kezdtek – összegzett a rektorhelyettes.


 

Indonez_delegacio_galeria
Indonéz egyetemekkel működhet együtt az SZTE - GALÉRIA


Kiváló lehetőségeket biztosít az indonéz hallgatóknak az SZTE

 

Az indonéz felsőoktatási intézményeinek képviselőiből álló delegáció azzal a céllal látogatott el a Szegedi Tudományegyetemre, hogy együttműködési megállapodást kezdeményezzenek a Tisza-parti universitas és az érintett dzsakartai egyetemek között – mondta el az SZTE Médiacentrum érdeklődésére Kasiyarno Martosentono, a dzsakartai Ahmad Dahlan Egyetem rektora, aki az SZTE-t egy nagy hagyományokkal és sok fakultással rendelkező, innovatív és kiemelkedő eredményekkel rendelkező intézményként jellemezte. Hozzátette: hazájában a vidéki területeket általában az aluliskolázottság és a fejletlenség jellemzi, ám Szegeden az egyetemnek hála ennek ellenkezőjét tapasztalta. A Szegedi Tudományegyetem oktatási stratégiájából tanulva Indonéziában is fejleszteni lehetne a vidéki felsőoktatási intézményeket – mondta. Kasiyarno Martosentono továbbá reményét fejezte ki, hogy az egyetemek rektorai egy következő találkozás alkalmával, melyre Indonéziában kerülne sor, kidolgozhatják az együttműködés minden apró részletét.

 

Basyiruddin Ahmad Hidayat, a Budapesti Indonéz Nagykövetség információs, társadalmi és kulturális osztályának vezetője, a delegáció tagja hangsúlyozta: a nagykövetség fontos feladata a magyarországi és indonéz felsőoktatási intézmények közötti együttműködések elősegítése, a már meglévő kapcsolatok ápolása és bővítése. Ennek jegyében nagy hangsúlyt fektetnek a magyar és indonéz állami szervekkel és felsőoktatási intézményekkel való folyamatos kapcsolattartásra, valamint a magyar-indonéz oktatási bilaterális kapcsolatok fejlesztésére. A Szegedi Tudományegyetem az egyik legnagyobb magyarországi felsőoktatási intézmény, kitűnő idegen nyelvű képzési kínálattal világított rá Basyiruddin Ahmad Hidayat, miért keresik az együttműködést az SZTE-vel. Leszögezte: a szegedi egyetem angol és német nyelvű orvosi képzése, valamint a korszerű és modern klinikai épületek kitűnő lehetőséget biztosítanak az indonéz hallgatók számára, hogy egy elismert egyetemen szerezzék meg mesterszintű diplomájukat.

 

Gajzer Erzsébet – Pintér M. Lajos

Fotók: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.