Bezár

Hírarchívum

Pedagógusnapi ünnepségen tartott helyzetértékelőt a BTK leköszönő dékánja

Pedagógusnapi ünnepségen tartott helyzetértékelőt a BTK leköszönő dékánja

2014. június 09.
2 perc

Rendhagyó értekezletet rendeztek az SZTE Bölcsészettudományi Karán, ahol a kari pedagógusnap megünneplése mellett Csernus Sándor dékán értékelte hivatalának második ciklusát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Összdolgozói értekezlettel egybekötött kari pedagógusnapot tartottak 2014. június 4-én az SZTE Bölcsészettudományi Karán. Az Auditorium Maximumban összegyűlt oktatókat Csernus Sándor dékán köszöntötte, akinek idén fejeződött be a dékáni hivatalban betöltött második ciklusa. Ennek apropóján a dékán összefoglaló előadást tartott, melyben értékelte a szegedi bölcsészkar elmúlt három évének teljesítményét. Csernus Sándor különböző statisztikák segítségével rámutatott, a fakultás mind a nemzetközi rangsorokban, mind hazai viszonylatokban előkelő helyen áll. Ezt követően méltatta a különböző szakok szerkezeti felépítésében bekövetkezett változásokat és a frissen született szakokat. A továbbiakban szót ejtett a felvett hallgatók arányainak változásáról, a költségvetésről, fejlesztésekről és az oktatók szakmai előrelépéséről is. Ugyan nem tagadta a nehézségeket, de kiemelte, hogy a kar nem termel veszteséget, és több szempontból is sikeresnek mondható.

Az értékelő után Csernus Sándor személyesen is köszönetet mondott mindazoknak, akik a dékánként eltöltött hat éve alatt segítették a munkáját. Beszédét követően a szintén hivatalától megváló Forgács Tamás általános és oktatási dékánhelyettes és Szász Géza ifjúsági és gazdasági dékánhelyettes is rövid köszönetnyilvánítással búcsúzott. A beszédek után pedig kezdetét vette a kar saját pedagógusnapi rendezvénye. Székely Anna, az SZTE BTK HÖK elnöke a hallgatók nevében méltatta az oktatók elhivatottságát és munkáját, továbbá köszönetet mondott Csernus Sándor dékán erőfeszítéseiért is. Az ünnepség keretein belül továbbá átadták az oktatói tevékenységet elismerő emlékérmeket is. Az esemény verses-zenés műsorokkal zárult.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek