SZTE Info

Gyógypedagógiai konferencia harmadszor

A SZAB-székházban harmadik alkalommal rendezett szakmai konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógusképző Intézete „Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira” 2014. május 15-én.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

gyogyped konf01Harmadik alkalommal rendezett szakmai konferenciát „Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira” címmel a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógusképző Intézete a SZAB-székházban május 15-én. Az egész napos rendezvényt Pukánszky Béla intézményvezető nyitotta meg. A vendégeknek megköszönte, hogy a zord időjárás ellenére nagyon sokan eljöttek a rendezvényre, és rámutatott arra, hogy ez a gyakorlati konferencia egy sorozat immár harmadik eseménye. Kiemelt fontosságú, mert a TÁMOP-program támogatásával rendezhetik meg. Elmondta azt is, hogy a gyógypedagógiai oktatás során olyan elméleti tudást és ismereteket kell közvetíteni a hallgatóknak, amelyeknek van gyakorlati relevanciájuk. A gyógypedagógus-képzés magasan kiemelkedik a pedagógusképzés egyéb szegmensei közül, tette hozzá a professzor, és ennek a képzésnek a motorja a kollégákkal való kerekasztal-beszélgetések sora, az együtt gondolkodás. Az intézményvezető arra kérte a kollégákat, hogy továbbra is segítsék őket abban, hogy a szegedi gyógypedagógus-képzés a legjobb vidéki képzőhely lehessen.

A professzor beszédét követően a szegedi Klúg Péter Óvoda és Általános Iskola diákjai léptek fel, műsorukban elsőként a Valahol Európában című musical egyik népszerű betétdalát, A zene az kell címűt adták elő – felvételről énekelt Kulka János, a gyerekek és felkészítő tanáruk jeleléssel mesélte el a dalszöveget. Műsorukat Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával zárták, nagy sikert aratva.

gyogyped konf02A konferenciát ezt követően szakmai, illetve szakirányú blokkokban folytatták, szó esett egyebek mellett a diagnosztikai, valamint gyógypedagógiai protokollokról, a diagnosztikai módszerekről, bemutatták a pedagógia szakszolgálati ellátásban működő jó gyakorlatokat egy kutatás tapasztalataira épülve, előadás hangzott el arról, hogyan kell közölni a családtagokkal a sérült gyermek diagnózisát, és milyen gyógypedagógiai segítséget kaphatnak az érintettek a Down-szindrómás kisgyermekek esetében. A gyógypedagógusok beszámoltak a diagnosztikai módszerekről. Előadás hangzott el a halmozottan hátrányos helyzetű diákok nyelvi kompetenciamérésének tanulságairól is.

A konferencia résztvevői az előadások közötti szünetekben fejlesztő játékokkal és eszközökkel ismerkedhettek meg, valamint szakmai könyvek között is tájékozódhattak.

A programot a TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0008 MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 program keretében rendezték meg. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

 

Nyemcsok Éva Eső

Fotó: Üllei Kovács László

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.