Bezár

Hírarchívum

pal_jozsef_interju_kiemelt

Európa hullámhosszán az SZTE-ről

Európa hullámhosszán az SZTE-ről

2014. március 10.
2 perc

Eurorégiós műsort készítenek a szegedi, a temesvári és a szabadkai rádiósok. A magyar, román és szerb nyelvű műsor legutóbbi adásában beszámoltak a Szegedi Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem kapcsolatairól is. A DKMT Eurorégió életét három különböző, 3-4 nyelvű internetes hírportálon is nyomon követik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi és temesvári rádiósok 1997-től készítik együtt az Európa hullámhosszán című, eurorégiós műsort magyar és román nyelven. 2001-től közösen a Szabadkai Rádióval, illetve a pécsi szerb nemzetiségi szerkesztőséggel, elindították az Európa hullámhosszán harmadik, szerb nyelvű adásait is. A kéthetente jelentkező, 55 perces magazinokat saját FM, illetve középhullámú frekvenciáikon sugározzák a Dél-Alföld, a Bánság és a Vajdaság területén.


A Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió területén mintegy 5,5 millióan élnek, nagyjából egyenlő arányban magyar, román és szerb anyanyelvű emberek. A cél, hogy a hármashatár térségében lévő eurorégió polgárai a saját nyelvükön jussanak az európai és regionális együttműködésről szóló információkhoz.


A műsorkészítők európai ügyekben jártas magyar, román és szerb újságírók-szerkesztők, akik képzettségüket nemzetközi továbbképzéseken – Budapesten, Párizsban és Brüsszelben – szerezték meg. 2000-ben a műsor különdíjat kapott az Ungváron rendezett „Szülőföldem” elnevezésű, nemzetközi rádiós versenyen, 2002-ben Romániában „Herkules-díjjal” tüntették ki, a régió értékeinek képviseletéért.


Az adások a határtérség közéleti, gazdasági, kulturális és civil kapcsolatairól, a határon átnyúló együttműködésekről adnak hírt. A műsorok egyik fontos és gyakran visszatérő témája a régió egyetemeinek, felsőfokú intézményeinek kapcsolata, a kutatás és oktatás terén elért közös eredmények.


A műsor legutóbbi adásai a Szabadkai Rádió honlapján is elérhetők.


A legutóbbi adásban a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, Pál József is megszólalt abból az alkalomból, hogy a Temesvári Nyugati Egyetemen tett látogatást. Az interjú itt külön is meghallgatható:



*


A DKMT Eurorégió életéről rendre beszámol az SZTE MédiaCentrum három eurégiós médiapartnere – a Triplex Regio Net, az ERIC (EuroRegional Information Cenre of DKMT), az ERNA (Euro-Regional News Aggregator) – is.


A Triplex Regio Net-ről elérhető a szabadkai, temesvári és a Magyar Rádió élő (részben szegedi) adása, sőt: a magyar, román és szerb nyelvű online lap külön Tudomány és Egyetem rovattal is rendelkezik.


A 3 (szabadkai, szegedi, temesvári) város rádiósainak műsorai ugyancsak elérhetőek a magyar, román, szerb és angol nyelven híreket közlő ERIC-ről. Az itteni cikkek közül külön rovattal rendelkezik – többek között – az Egyetem, az Ifjúság, a Tudomány.


Az ugyancsak 4 nyelven hírfolyamot közlő ERNA szintén külön rovatot szán az Egyetemnek, a Tudománynak.


A 3 eurorégiós médium örömmel fogadja az SZTE híreit, gyakornoki lehetőséget biztosít a szegedi egyetemistáknak.

További részletek az alábbi linken.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek