Bezár

Hírarchívum

sztetehetseg_kiemelt

Számos ösztöndíj az SZTE Tehetségpontnál

Számos ösztöndíj az SZTE Tehetségpontnál

2014. március 26.
4 perc

Idén is többféle ösztöndíjat hirdet az SZTE Tehetségpont, a pályázati felhívások már elérhetőek a Tehetségpont oldalán. A tehetséggondozó szervezet egyetemi egységekkel, Szeged városával és nagyvállalatokkal együttműködve ösztöndíjaival támogatja az egyetem legtehetségesebb hallgatóit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

25 arany-, 37 ezüst- és 74 bronzfokozatú hallgató – ezek a számai az SZTE Tehetségpont 2013-as Kiválósági listájának. Több más egyetemi, alapítványi és vállalati ösztöndíjjal együtt összesen 150 tehetség kapott elismerést 2013-ban.

 

2014. március 31-én 12 óráig várja az SZTE Tehetségpont a jó képességű, szorgalmas hallgatók pályázatait a Kiválósági lista ösztöndíjprogramjára. A Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Tehetségpont Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával, az SZTE Doktori Iskolával, a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont tagjai számára. A szervezet 2012 áprilisában hirdette ki először a Tehetségpont Kiválósági listáját és a hozzá kapcsolódóTalent-ösztöndíjakat. A lista lényege, hogy külön rangsorban értékeli a jó tanulmányi, illetve kutatási eredményekkel rendelkező alap-, mester-, illetve osztatlan szakos hallgatókat, a sportolókat és művészeket, valamint a doktoranduszokat. A hallgatói teljesítmények függvényében bronz-, ezüst- és aranyfokozatú tagság érhető el. Az egyes szintekhez megfelelő kedvezmények is társulnak, az ingyenes vagy kedvezményes színház-, sportbelépőkön vagy például az aranyfokozatúaknak járó JATE Klub-bérletektől a Tehetségpont-könyvtáron át az olyan szolgáltatásokig, mint a mentorálás vagy a banki tanácsadás. Az egyes fokozatokhoz a különböző kedvezmények mellett a teljesítmény függvényében 25 és 150 ezer forint közötti egyszeri támogatás, úgynevezett Talent-ösztöndíj társul.

 

A tehetséggondozó szervezet a korábbi évek hagyományainak megfelelően a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, kutatási, művészeti illetve sporttevékenységet folytató speciális képzési igényű, hátrányos helyzetű és roma származású hallgatók számára meghirdeti a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Tehetségpont, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ és az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága támogatása alapján az SZTE Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíjpályázatot.

 

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói publikációs támogatásért, külföldi folyóiratban tanulmány megjelentetésére, illetve nemzetközi konferencián tartott előadás költségeire támogatásért is folyamodhatnak a tanácshoz.

 

A Mérnöki Kar élelmiszermérnök szakos hallgatói számára a Pro Talentis Universitatis Alapítvány pályázatot hirdet a Pro Talentis-Halbritter Mátyás Díj elnyerésére a 2013-2014-es tanévben, 200 ezer forint összegű egyszeri ösztöndíj formájában. A pályázat célja a kimagasló tanulmányi és szakmai eredményeket elért élelmiszermérnök szakos hallgatók elismerése, további szakmai munkájuk támogatása.

 

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány a Magyar Nemzeti Bank támogatásával hallgatói ösztöndíjpályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára. Az ösztöndíjra pályázhatnak az SZTE azon hallgatói, akik a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében kutatásokat, szakdolgozói vagy tudományos diákköri tevékenységet, illetve közösségi fejlesztői tevékenységet szerveznek, folytatnak, illetve szerveznének a 2014-es évben. Az elnyerhető ösztöndíjak értéke egyszeri 200 ezer forint.

A pályázatok benyújtási határideje: 2014. március 31. 12:00.

 

2013-hoz hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem Médiacentrum és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány 2014-ben is pályázatot hirdet az SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis ösztöndíj elnyerésére, amely alapján egy hallgató részére 50 000 forint összegű egyszeri ösztöndíj-támogatást nyújt. A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem kimagasló tanulmányi és szakmai eredményeket elért, az SZTE Médiacentrumához kötődő szerkesztőségek valamelyikében gyakorlati munkát végző hallgató elismerése, további szakmai munkájának támogatása.

 

A tehetséggondozó alapítvány a Contitech Rubber Industrial Kft.-vel együttműködve Contitech–Pro Talentis vállalati ösztöndíjat hirdet az SZTE Mérnöki Kar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnök BSc és gépészmérnök BSc szakos, nappali tagozatos hallgatói számára. Az ösztöndíj összege 250 000 forint. Az SZTE Gazdaságtudományi Karának gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing, illetve a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar andragógia szakos, nappali tagozatos hallgatói két ösztöndíjra is pályázhatnak. Egyrészt a DIPOL Csoport−Pro Talentis vállalati ösztöndíjra melynek összege 100 000 forint, valamint az Euromenedzser–Pro Talentis vállalati ösztöndíjra, melynek összege szintén 100 000 forint. A Szegedi Tudományegyetem bármely szakos, nappali tagozatos hallgatója pályázhat az OTP Travel Zrt. és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány együttműködéseként meghirdetett vállalati ösztöndíjra, melynek összege 250 000 forint.

 

A tehetséggondozó szervezet a korábbi évek hagyományainak megfelelően a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.-vel és a Sole-MiZo Zrt.-vel együttműködve vállalati ösztöndíjat hirdet. A Pick Szeged−Pro Talentis ösztöndíjra pályázatot nyújthat be a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc szakos, legalább II. évfolyamos hallgatója. Az ösztöndíjban két hallgató részesül, összege fejenként 150 000 forint. A Sole MiZo−Pro Talentis vállalati ösztöndíjra a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc szakos, nappali tagozatos hallgatói adhatnak be pályázatot. Az ösztöndíj összege 150 000 forint.

A pályázatok benyújtási határideje: 2014. április 10. 12 óra.

 

Az ösztöndíjakról további információ és a részletes pályázati felhívás az SZTE Tehetségpont oldalán érhető el.

SZTE Talent Ösztöndíj és Kiválósági Lista

SZTE Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíj

SZTE Publikációs és Külföldi Előadás Támogatás

Halbritter Mátyás – Pro Talentis Díj

MNB – Pro Talentis Díj

Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíj

Vállalati ösztöndíjak

 

Korábban írtuk: Új ösztöndíjakkal támogatja a hallgatókat az SZTE Tehetségpont

  

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek