SZTE Info

Martonyi János előadása a gazdaságról és a jogról

Martonyi János professor emeritus, volt külügyminiszter a Globális gazdaság – univerzális jog? című előadását 2014. november 28-án (pénteken) 11 órakor az SZTE Rektori Hivatal épületének 5. termében tartja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Két előadással örvendezteti meg az érdeklődőket Martonyi János professor emeritus (Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék), volt külügyminiszter a Szegedi Tudományegyetemen.

2014. november 28-án (pénteken) 11 órakor az SZTE Rektori Hivatal épületének (Szeged, Dugonics tér 13.) földszinti 5-ös termében tart székfoglaló előadást Martonyi János. A „Globális gazdaság – Univerzális jog?” című előadás előtt Paczolay Péter, az SZTE Állam és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az Alkotmánybíróság elnöke mond köszöntőt.

 

Sajtónyilvános előadást is tartott Martonyi János november 27-én az SZTE ÁJTK Kari Társalgójában az Integrációs Klub keretein belül. Akkor arról beszélt, hogy milyen növekvő kihívásokkal kell szembenéznie Európa megújult intézményeinek.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 5. 17:00 - 15. 20:00
    Az SZTE 2017-es Szent-Györgyi emlékév programjaként az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda Minden, ami C-vitamin címmel fotópályázatot hirdetett. A felhívására érkező fényképeket tekinthetik meg a kiállításon. A kiállítást megnyitja: Dr. Datki Zsolt neurobiológus (SZTE ÁOK). Közreműködik: Dr. Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet). A fotókiállítás 2017. december 15-ig, munkanapokon 8-20 óra között tekinthető meg.
  • december 11.
    06:28 - 06:28
    Az SZTE Mentor(h)áló projektjének Pedagógiai esték sorozatában Kozma-Vízkeleti Dániel család- és pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus az alábbi kérdésekre keresi a választ: Valóban papír-e a papír? Mit várunk egy ünneptől? Mi a lélektani jelentősége a hétköznapi rutin megtörésének? Van-e lelki jelentősége az ünnepi viseletnek? Hogyan őrizzük meg hagyományainkat a megváltozó rítusok során? Jobb-e a Halloween és a Valentin-nap a hagyományos ünnepeknél – mit adnak nekünk az újonnan divatossá vált események? És tényleg, miért fontosak azok a hétköznapi apróságok…?
  • december 11.
    17:00 - 18:30
    Dudás Csilla, kétszeres Sófi-ösztöndíjas PhD vegyészhallgatóval (SZTE, TTIK) Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) beszélget.
  • december 12.
    17:30 - 18:00
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Szent-Györgyi Albert Agóra „vetítős” sorozatának témája: Irán és Burma. Kalauzunk: Németh György, aki sokáig pedagógus-technikus a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd az MTI újságíró-fotóriportere volt 24 évig, most szabadúszó, illetve nyugdíjas fotográfus. Ez a két különleges és a hétköznapi utazó számára kevésbé elérhető úticél gyönyörűséges fotói lesznek láthatók, megspékelve azzal a témával, hogy "Hogyan készüljön egy fotós, ha ismeretlen tájakon, ismeretlen kultúrát szándékozik megörökíteni?".
  • december 15.
    06:16 - 06:16
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Somogyi-könyvtár közös, Pedagógiai esték című sorozatának advent váró programjának vendége: Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa, akinek az ifjúságért végzett munkáját Pro Urbe Szeged-díjjal és Csongrád megye díszpolgári címével is elismerték már.