SZTE Info
orientacios_het_kiemelt

Folytatódik a külföldi hallgatók beilleszkedését segítő orientációs hét

A 2014/2015. tanév I. félévében 26 ország 233 hallgatója kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodája által szervezett orientációs héten Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszöntötte az új diákokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az orientációs hét célja, hogy az ERASMUS+, ERASMUS MUNDUS, CEEPUS nemzetközi mobilitási programok keretében, valamint a Magyar Ösztöndíj Bizottság ösztöndíjaiva és a West Virginia Egyetemmel fennálló csereprogram keretében érkező külföldi hallgatókat tájékoztassa a szegedi tanulmányaikhoz kapcsolódó információkról. 233 hallgató érkezett Európa és a világ minden részéről, az ERASMUS MUNDUS programmal 18 hallgató 15 országból a BTK Néprajzi Tanszék együttműködésének keretében – tudtuk meg Pál József rektorhelyettestől. Hozzátette: évek óta Törökországból érkeznek a legtöbben, őket a franciák, spanyolok és olaszok követik. ERASMUS-ösztöndíjjal főleg Európából érkeznek diákok, de az ERASMUS+ már kinyitja ezeket a kapukat, és az ERASMUS MUNDUS sem szűkül a kontinensre. A Szegedi Tudományegyetem minden kara fogad külföldi diákokat, a legtöbb hallgató a bölcsészkarra érkezik (54 fő), de nagyon szép számmal jönnek diákok a gazdaságtudományi, a jogtudományi, az orvosi és a pedagógusképző területekre is – mondta. Az ERASMUS MUNDUS programmal az Egyesült Államokból, a Fülöp-szigetekről, Ghánából, Kazahsztánból, Kolumbiából, Macedóniából érkeznek diákok, de maláj, nigériai és ugandai hallgatók is megkezdik tanulmányaikat a Tisza-parti universitason. Pál József rámutatott arra is, hogy az orientációs hétnek ugyan nem vendégei azok a hallgatók, akik más ösztöndíjakkal, így a Stipendium Hungaricummal vagy a brazil programmal tanulnak az egyetemen, ám ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy Szegeden pezsgő a hallgató élet a külföldi diákokat illetően is. Hangsúlyozta: a brazil hallgatók magyar nyelvű előkészítő kurzusokon is részt vettek, ami jól mutatja, hogy nagy az érdeklődés a magyar nyelv és kultúra, a magyar civilizáció iránt is.


Orientacios_het_masodik_nap_VK_kepei
Folytatódik a külföldi hallgatók beilleszkedését segítő orientációs hét - GALÉRIA

 

Az orientációs hét 2014. szeptember 3-i rendezvényén Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszöntötte a megjelent erasmusos hallgatókat, az amerikai vendéghallgatókat, az EHÖK Külügyi Bizottságának mentorait és az Erasmus Student Network Szeged önkénteseit. A Szegedi Tudományegyetem 16 éve tagja az Erasmus programnak, mely idő alatt több mint 400 partneregyetemmel épített ki kapcsolatot. Az Erasmus program 1998-ban kezdődött meg az egyetemen, amikor is 8 hallgatót fogadott az intézmény. A 2014/2015-ös tanév első szemeszterében 209 erasmusos hallgató tanul a Tisza-parti universitason, akik 13 ország 70 város 87 egyeteméről érkeztek. Az ERASMUS MUNDUS program keretében a BTK Néprajzi Tanszékén 18 hallgató 15 országból folytatja majd tanulmányait, míg a West Virginia Egyetemmel fennálló kétoldalú szerződésnek köszönhetően 1 hallgató kezdi meg a tanulmányait a BTK vallástudomány szakán. A legtöbb hallgató Törökországból, Franciaországból, Spanyolországból és Olaszországból jött, de érkeztek hallgatók többek között Romániából, Lengyelországból, Németországból, Bulgáriából, Csehországból, Litvániából, Ausztriából és Szlovákiából is – tudtuk meg rektorhelyettes köszöntőjéből, aki biztosította a hallgatókat, hogy jól döntöttek, amikor a Szegedi Tudományegyetemet választották, hiszen ez Magyarország egyik legjobb egyeteme, mely kiemelkedően szerepel az egyetemi világranglistákon. Köszöntője végén az új hallgatóknak sok sikert és élményekben gazdag tanévet kívánt a napfény városában.

 


SZTEinfo - Gajzer Erzsébet

Fotók: Varga Kristóf


Korábban írtuk:

Megkezdődött a külföldi gólyákat segítő orientációs hét

Orientációs héttel várja külföldi hallgatóit az SZTE

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 2. 08:00 - 31. 19:00
    Az SZTE Klebelsberg Könyvtár rendezvénye a Prof. Dr. Németh András (SZTE ÁOK) emlékére rendezett tárlat. További információ az SZTE Hírportálján: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-november/kiallitas-dr-nemeth
  • január 17.
    13:00 - 16:30
    Az új évben is folytatódik a Mentor(h)áló Klub – ismét vadonatúj programmal várják az érdeklődőket! A klubfoglalkozás alkalmával a vendégek részt vehetnek a Lehet egy lappal több? c. játékos matematikai program bemutatásán – a foglalkozás szervezője a Mentor(h)áló egyik legaktívabb köznevelési partnerintézménye, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola! A foglalkozáson való részvétel továbbra is ingyenes. További információ:http://www.jgypk.hu/mentorhalo/lehet-egy-lappal-tobb/
  • január 17.
    17:00 - 18:30
    Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségeket bemutató sorozat főszereplője: Paluch-Kujáni Yvett. Az SZTE Bölcsészettudományi Kar régészhallgatójának érdeklődése igen szerteágazó: az ásatásokon és a kutatómunkában az ókori barbár népek hitvilágát és gazdálkodását kutatja a Kárpát-medencében és a keleti területeken egyaránt. A Sófi-ösztöndíjas fiatallal Szalay István matematikus (SZTE JGYPK), a Közéleti Kávéház Egyesület kuratóriumi elnöke beszélget.
  • január 18. 10:00 - 20. 17:00
  • január 18. 10:00 - 19. 18:00
    A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát. A konferencia a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. Fõ célja az elvégzett vagy folyamatban lévõ kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetõség nyílik hallgatói projektek, ill. a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is. További információ: http://rgai.inf.u-szeged.hu/index.php?lang=hu&page=mszny2018