SZTE Info

golyaszam_kiemelt

Megjelent a Szegedi Egyetem Magazin „gólyaszáma”

Már több napja elérhető a SZEM 2014. szeptemberi száma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban, vagy töltsék le az SZTE hírportáljáról, ahol virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Immár hagyomány, hogy a szeptemberi lapszámban az universitas rektora értékeli a mögöttünk hagyott tanévet, és előretekint a következőre – a második rektori ciklusát kezdő Szabó Gábor akadémikus ezúttal futballmérkőzést jellemezte a felsőoktatási térben vállalt vezetői szerepét, ahol a második felvonásban sok fiatalnak kíván esélyt adni a bizonyításra. A SZEM szerkesztősége egyébiránt a tanév első magazinjában elsősorban a Szegedi Tudományegyetem elsőéves hallgatóinak kívánt kedvezni. A gólyáknak fogalmazták meg üzenetet a karok dékánjai, és emellett pedig nekik szolgálnak hasznos információkkal azok a színes összeállítások, melyek az egyetemi sport- és kulturális életet mutatják be, valamint arról tájékoztatnak, hogyan vehetik igénybe az SZTE-n tanuló diákok a szegedi betegellátó rendszert. Megismerhetnek az olvasók olyan tehetséges fiatalokat is, akik saját szakterületükön komoly sikert értek el, és a szegedi egyetem volt az alma materül (ilyen például Szabados Ágnes, az RTL Klub népszerű műsorvezetője). Betekintést nyerhetnek továbbá az SZTE egyedülálló, sokszínű tehetséggondozó tevékenységébe. Külön Szeged-térkép ábrázolja az egyetem legfontosabb épületeit, segítve az elsősöket, hogy mihamarabb eligazodjanak Szeged útvesztőiben. Újdonsággal is előrukkolt a SZEM: kétoldalas angol nyelvű híranyagot kínál a Szegeden tanuló külföldi hallgatók számára.


Mindezek a témák és egyéb érdekességek is megtalálhatóak a friss SZEM-ben!

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *