Bezár

Hírarchívum

14_egyetemi_tanar_kiemelt

SZTE: 14 új egyetemi tanár

SZTE: 14 új egyetemi tanár

2014. szeptember 18.
2 perc

„Egyetemi tanárnak lenni közügy” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, mikor egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át – többek között az SZTE oktatóinak is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarország köztársasági elnöke a Szegedi Tudományegyetem 14 oktatójának egyetemi tanár munkaköri címet adományozott, 2014. szeptember 1. napjával. Ez a határozat a 2014. augusztus 26. napján közzétett Magyar Közlöny 115. számában jelent meg. Az egyetemi tanári kinevezéseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. szeptember 17-én adta át Budapesten.

 

„Balog Zoltán köszöntőjében kiemelte: egyetemi tanárnak lenni közügy. Az egyetemi tanárok a közjó részei, ami közfelelősséggel is jár. A közfelelősség pedig azt jelenti, hogy el kell fogadni a közösség, a köz felől érkező kontrolt” – írja a kormany.hu:

„Az egyetemi tanárok alkotják Magyarország szellemi elitjét, és úgy kell tekinteniük saját munkájukra, mint ami része a nemzetstratégiának. Annak a stratégiának, amely a magyar nemzet felemelkedését szolgálja. Ez azonban lehetőséggel és felelősséggel is jár” – mondta a tárcavezető. A kormány.hu Balog Zoltánt idézi: a miniszter – többek között – hangsúlyozta: „Az egyetemi tanároknak felelőssége van a felsőoktatás sorsának alakításában, és abban is, hogy mi történik a felsőoktatás keretein belül, mert a lényeg ott dől el, hogy mit és hogyan adnak át a következő nemzedéknek, és ők ezt hogyan fogadják. Az egyetemi tanárok felelőssége továbbá megjelenik abban is, hogy a szó legnemesebb értelmében hogyan szolgálják a felsőoktatást, hallgatóikat, intézményeiket.”

 

A Szegedi Tudományegyetem oktatói közül az alábbi 14 személy kapott főállású egyetemi tanári kinevezést:

SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék: Dr. Karsai Krisztina egyetemi docens; SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR I. sz. Belgyógyászati Klinika: Dr. Czakó László egyetemi docens, Orvosi Vegytani Intézet: Dr. Janáky Tamás egyetemi docens, Neurológiai Klinika: Dr. Klivényi Péter egyetemi docens, I. sz. Belgyógyászati Klinika: Dr. Molnár Tamás egyetemi docens, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet: Dr. Nógrádi Antal egyetemi docens. SZTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék: Dr. Deák Ágnes egyetemi docens, Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék: Dr. Papp Sándor László egyetemi docens; SZTE GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézete: Dr. Farkas Beáta egyetemi docens, Üzleti Tudományok Intézete: Dr. Hetesi Erzsébet egyetemi docens. SZTE GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Gyógyszeranalitikai Intézet: Dr. Martinek Tamás egyetemi docens; SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék: Dr. Hopp Béla egyetemi docens, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék: Dr. Sipos Pál Miklós egyetemi docens, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék: Dr. Tóth Ágota egyetemi docens.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek