SZTE Info

kemeny_lajos_labor_kiemelt

Molekuláris kiválósági központ alakulhat az SZTE részvételével

Első körben több mint 150 millió forint uniós támogatást nyert el a Horizont 2020 program úgynevezett Teaming akciója keretében a Szegedi Tudományegyetem részvételével megalakult konzorcium. E csoport célja: egy magyar molekuláris medicina kiválósági központ létrehozása, illetve az alapkutatási eredmények klinikai alkalmazásának elősegítése.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egy hazai molekuláris orvostudományi kiválósági központot fogunk létrehozni. E virtuális centrum a Magyarországon molekuláris orvostudománnyal foglalkozó legkiválóbb kutatócsoportokat egy hálózatba köti. A Szegedi Biológiai Központ és az European Molecular Biology Labolatory (EMBL) által közösen beadott pályázatban közreműködő partnerek – közte a Szegedi Tudományegyetem kutatói is – egymást erősítve, egymással szoros együttműködésben dolgoznak – adja hátterét a Horizon 2020 Teaming programjában elért magyar – és részben szegedi – sikernek Kemény Lajos, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Hozzáteszi: a pályázat előkészítése 2014 nyarán, vagyis akkor kezdődött, amikor megbízták az SZTE rektorhelyettesi feladataival.

 

  A kiválóság terjesztése


A H2020 Teaming programjára benyújtott élvonalbeli magyar projekt közül az egyikben konzorciális partner az SZTE-t is. E nyertes intézményi együttműködésben részt vett – Szegedi Tudományegyetemen kívül – a Debreceni Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Semmelweis Egyetem és a német European Molecular Biology Laboratory (EMBL).

A „Kiválóság terjesztése, a részvétel szélesítése” alprogram keretében elkészített, „A molekuláris medicina magyar kiválósági központjának létrehozása” („Creating The Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine”, HU-MOLMEDEX) pályázatot a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) koordinálásával nyújtotta be a konzorcium.

 


  Az SZTE 69 ezer eurója


Az első szakaszban nyertes konzorciumok egyenként 200-500 euró közötti támogatást kaphatnak egy évre, hogy kidolgozzák a kiválósági központok felállítását előkészítő stratégiai tervet.

A HU-MOLMEDEX projekt csaknem a maximálisan adható támogatási összeget nyerte el, összesen 496 860 eurót. Ebből az SZTE mint konzorciumi tag 69 ezer eurót kap anélkül, hogy ez saját költségvetési forrást érintene.

Nagyságrendjében és jelentőségében a Horizont 2020 program úgynevezett Teaming akciója keretében elnyerhető uniós és kormányzati támogatást Nemzeti Agykutatási Programhoz hasonlította Kemény professzor. Ugyanis a Teaming akció második fázisában az elkészült részletes stratégiai terveket értékelik, és a legjobb pályázók további, 20-30 millió euró (körülbelül 6 milliárd forint) közötti támogatást nyerhetnek el terveik tényleges megvalósítására. Így az uniós és a kormányzati támogatással együtt 12 milliárd forintos programmá nőhet a molekuláris medicinát támogató projekt.

 


  Német segítség, (nem csak) magyar haszon


Tehát vadonatúj, molekuláris medicinával foglalkozó kiválósági központ kiépítésében segíti a magyar partnereket a német EMBL. E laboratórium az első helyen áll a kutatói teljesítmények alapján összeállított ranglistákon a nem amerikai intézmények közül, illetve a világ hét legjobbja között is ott az EMBL

A legkorszerűbb eszközöket használhatják majd a magyar kutatók is! Erre ad lehetőséget a német kutatóintézet bevonása a konzorciumba. A közös PhD kézés pedig a fiatal kutatóknak kínál esélyt arra, hogy nemzetközi kutatócsoportokba integrálódjanak – sorolja az előnyöket Kemény Lajos.

Transzlációs projekt előkészítésére kaptak lehetőséget az e konzorciumban résztvevők, ami az alapkutatási eredmények klinikai alkalmazásának ad teret a molekuláris medicina területén. Itt az SZTE erőssége például a gyulladásos és az immunológiai betegségekkel való foglalkozás – tudtuk meg Kemény professzortól.

További célja a HU-MOLMEDEX programnak: a tudományos hálózatok kialakítása, az esetleges piaci lehetőségek kiaknázása, az intenzív technológiatranszfer, a klinikai kutatói tréningek. Az SZTE rektorhelyettese kiemelte: az orvosbiológiai kutatásokban nagy a jelentősége a betegből, illetve betegségekből származó biológiai minták kontrollált összegyűjtése, az úgynevezett biobankok elkészítése, vizsgálata.

 


  Magyar sikerkovácsok


A H2020 Teaming programjára összesen 169 pályázat – közte 9 magyar terv – érkezett. Ezek közül 31-et választottak ki, közte 3 magyar konzorciumot. A magyar intézmények közül három összesen több mint 1,3 millió eurós támogatást nyert el, így 33,3%-os sikerarányával Magyarország az egyik legeredményesebb szereplője a Teaming programnak – olvasható a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal közleményében.

A hazai tudósok, köztük az SZTE kutatóinak pályázati sikerességének mértékét jelzi, hogy a 31 támogatást nyert projektjavaslat közül mindössze 8 kötődik az orvos- és élettudományhoz.

 

SZTEinfo

 

Korábban írtuk:

Az SZTE is sikert ért el a H2020 Teaming pályázatán

Az uniós Horizon 2020 programról tájékoztattak az SZTE-n

 

Híradás a „hármas magyar sikerről”:

Magyar siker a Teaming programban
Magyar siker a Horizont 2020-ban

Jelentős magyar siker a H2020 Teaming pályázatokon

Hármas magyar siker a H2020 programban
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.