Bezár

Hírarchívum

kinevezes_rektor_kiemelt_nagy
Megbízásokat, kinevezéseket, kitüntetéseket adtak át a szegedi egyetemen

Megbízásokat, kinevezéseket, kitüntetéseket adtak át a szegedi egyetemen

2015. július 10.
17 perc

Átadó ünnepségnek nevezik a Szegedi Tudományegyetemen azt a különleges alkalmat, amikor vezetői megbízásokat és kinevezéseket, kitüntetéseket nyújt át a Szegedi Tudományegyetem rektora az arra érdemeseknek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Az egyetem jövőjét mutatja a mai ünnepség: itt azokat köszöntjük, akik pályázat eredményeként, megbízással vagy kinevezéssel nyertek el vezetői tisztet, ezzel karrierjükben továbbléptek, miközben őrzik és továbbviszik a Szegedi Tudományegyetem legjobb hagyományait – fogalmazott Szabó Gábor akadémikus. Az SZTE rektora köszöntötte mindazokat, akik részt vettek a 2015. július 9-én a szegedi egyetem központi épülete dísztermében tartott átadó ünnepségen.

 

A tudományok határterületein


Az idő múlásáról is szólt köszöntőjében a rektor. Ezt a visszafordíthatatlan folyamatot személyesen előbb a gyermekei növekedésén, majd az unoka fejlődésén is érzékelte. Most érkezett el az idő rohanását mutató harmadik fázishoz, amikor első főnökének nyújtja majd át az professor emeritus kitüntetést. – Örülök, nem az öregedés jeleként fogadom mindezt, hanem olyan természetes folyamatnak, ami az egyetemet jellemzi: itt a tanár örül a tanítvány sikereinek, itt a hagyományokat továbbviszik a frissen kinevezett vezetők – mondta Szabó Gábor.

– Csapatként tud együttműködni az egyetem – jelentette ki a rektor. Szabó Gábor szerint nem az a baj, hogy a 2000-beli integráció eredményeként létrejött a szegedi univeritás, hanem az a gond, hogy nem használjuk ki ennek előnyeit. Az akadémikus úgy véli, a tudományok határterületein születnek a legújabb eredmények. Hasonlóképpen a különböző tudományterületeken sikeres és együttműködő, a hagyományokat őrző és továbbfejlesztő egyének, tanszékek, intézetek és karok együtteseként lehet sikeres a Szegedi Tudományegyetem.

 

Megbízások a vezetőknek


A Szegedi Tudományegyetemet jellemző kék színű hengerekbe és dossziékba zárt dokumentumok sokaságát nyújtotta át Szabó Gábor rektor az arra kiválasztottaknak.

2015. július 1-től közkapcsolati rektorhelyettes tisztség betöltésére szóló, magasabb vezetői megbízás kapott Dr. Martinek Tamás, a Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszeranalitikai Intézet intézetvezető egyetemi tanára.

2015. július 1-től a Fogorvostudományi Karra szóló dékáni (magasabb vezetői) megbízást kapott Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga, az Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék egyetemi docense, a Parodontológiai Tanszék megbízott tanszékvezetője.

2015. július 1-től dékáni (magasabb vezetői) megbízást kapott a Gyógyszerésztudományi Karra Dr. Hohmann Judit, a Kar jelenlegi dékánja, a Farmakognóziai Intézet intézetvezető egyetemi tanára.


kinevezes01-2015
Az eseményen készült képek itt megtekinthetők.

 

Intézetvezetők sora


Intézetvezetői megbízást kapott 2015. július 1-től a Bölcsészettudományi Karon a Társadalomtudományi Intézetbe Dr. Feleky Gábor, a Szociológia Tanszék egyetemi docense, a Történeti Intézetbe Dr. Szántó Richárd, a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi docense. A Romanisztika Intézetbe szóló intézetvezetői megbízását Dr. Gécseg Zsuzsanna, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi docense egyéb elfoglaltsága miatt, a Szláv Intézetbe szóló intézetvezetői megbízását Dr. Kocsis Mihály, a Szláv Filológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára külföldi útja miatt későbbi időpontban veszi át.

2015. július 1-től Intézetvezetői megbízást kapott a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a Felnőttképzési Intézetbe Tőkéné Dr. Molnár Gizella főiskolai tanár, az intézet jelenlegi vezetője, a Művészeti Intézetbe Dr. Maczelka Noémi egyetemi tanár, az intézet jelenlegi vezetője. Elfoglaltsága miatt Dr. Drahota-Szabó Erzsébet főiskolai tanár a Nemzetiségi Intézet vezetésére szóló intézetvezetői megbízását, valamint a Német és Német Nemzetiségi Tanszék vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását, Dr. Kakuszi Béla Péter főiskolai tanár a Tanító- és Óvóképző Intézet vezetésére szóló intézetvezetői megbízását, Dr. Pukánszky Béla egyetemi tanár a Gyógypedagógus-képző Intézetbe szóló intézetvezetői megbízását, Dr. Tóth Szergej főiskolai tanár, az Alkalmazott Humántudományi Intézetbe szóló intézetvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.

 

Régi-új tanszékvezetők


Tanszékvezetői megbízást kapott 2015. július 1-től az Állam- és Jogtudományi Karra, Dr. Tóth Judit egyetemi docens, a tanszék jelenlegi vezetője az Alkotmányjogi Tanszékre, Dr. Balogh Elemér egyetemi tanár a Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékre. Elfoglaltsága miatt Dr. Paczolay Péter egyetemi tanár, a tanszék jelenlegi vezetője a Politológiai Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását más időpontban veszi át.

Az Általános Orvostudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást vett át Dr. Iványi Béla egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője - a Pathológiai Intézetbe, Dr. Tóth Gábor egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője - az Orvosi Vegytani Intézetbe, Dr. Bajory Zoltán egyetemi docens az Urológiai Klinikára, Dr. Kelemen Oguz a Magatartástudományi Intézetbe, aki egyúttal egyetemi docens kinevezését és habilitációs oklevelét is átvette.

2015. július 23-tól tanszékvezetői megbízást kap Dr. Varga Albert egyetemi tanár a Családorvosi Intézet és Rendelőbe. 2015. november 21-től tanszékvezetői megbízást kap Dr. Németh Gábor egyetemi docens a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára.

Elfoglaltsága miatt Dr. Barzó Pál egyetemi tanár az Idegsebészeti Klinika vezetésére, Dr. Szabó Gyula egyetemi tanár a Kórélettani Intézet vezetésére, valamint Dr. Burián Katalin egyetemi docens az Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.

A Bölcsészettudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott 2015. július 1-től, Dr. Cristian Réka Mónika egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – az Amerikanisztika Tanszékre, Dombováriné Dr. Korom Erzsébet egyetemi docens az Oktatáselmélet Tanszékre, Dr. Ravaszné Dr. Zsolnai Anikó egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Neveléselmélet Tanszékre, Dr. Vidákovich Tibor egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Pedagógiai Értékelés és Tervezés Tanszékre, Dr. Zimonyi István egyetemi tanár, az Altajisztika Tanszékre.

Külföldi tartózkodása miatt Dr. Horváth Géza egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Német Irodalomtudományi Tanszékre, Dr. Peckham Donald William egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – az Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását, elfoglaltsága miatt Dr. Sipőcz Katalin egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Finnugor Nyelvtudományi Tanszékre, Dr. Füzi Izabella a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását más időpontban veszi át.

2015. július 1-től tanszékvezetői megbízást kapott az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra Dr. Tobak Orsolya főiskolai docens a Preventív Egészségügyi Gondozás Tanszékre. Elfoglaltsága miatt az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének vezetésére szóló megbízását Dr. Piczil Márta főiskolai docens későbbi időpontban veszi át.

Tanszékvezetői megbízást kapott 2015. július 1-től a Természettudományi és Informatikai Karon az Algebra és Számelmélet Tanszékre Bálintné Dr. Szendrei Mária egyetemi tanár, a tanszék jelenlegi vezetője, Dr. Csendes Tibor egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Számítógépes Optimalizálás Tanszékre, Dr. Fehér Attila egyetemi docens a Növénybiológiai Tanszékre, aki egyúttal az egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését és habilitációs oklevelét is átvette, Dr. Gingl Zoltán egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Műszaki Informatika Tanszékre, Dr. Pálfi György egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – az Embertani Tanszékre, Dr. Pénzes Zsolt egyetemi docens az Ökológiai Tanszékre, Dr. Varga Csaba egyetemi docens az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékre.


kinevezes02-2015
Az eseményen készült további képek itt megtekinthetők.

 

Egyetemi és főiskolai tanárok


Dr. Molnár Lajos egyetemi tanár az Analízis Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízása mellett a Szegedi Tudományegyetemre, egyetemi tanár munkakör betöltésére szóló kinevezését is átvette. Molnár professzor úrnak a Magyar Köztársaság elnöke 2007. szeptember 1-jei kezdettel adományozott egyetemi tanár munkaköri címet.

2015. július 1-jétől a Szegedi Tudományegyetem Felnőttképzési Központ élére szóló igazgatói, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ vezetésére szóló igazgatói megbízását Döbör András, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ adjunktusa más irányú elfoglaltsága miatt későbbi időpontban veszi át.

Magyarország miniszterelnöke 2015. május 1-től főiskolai tanár munkaköri címet adományozott a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézetébe Dr. Tarkó Klára számára. Kérem Tanárnőt, hogy kinevezését szíveskedjen átvenni.

 

Egyetemi docensek és főiskolai docensek


Egyetemi docens kinevezést kapott 2015. július 1-től az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Antal Tamás adjunktus, az Európai Jogtörténeti Tanszékre. Adjunktus Úr egyúttal habilitációs oklevelét is átveszi.

2015. július 1-től egyetemi docens kinevezést kapott az Általános Orvostudományi Karon Dr. Rakonczay Zoltán tudományos főmunkatárs a Kórélettani Intézetbe, aki egyúttal az Általános Orvostudományi Kar I.sz. Belgyógyászati Klinikájára, tudományos tanácsadó munkakörbe szóló kinevezését is átveszi. Dr. Szok Délia adjunktus a Neurológiai Klinikára, Dr. Jászberényi Miklós adjunktus a Kórélettani Intézetbe, Dr. Nagy Attila adjunktus az Élettani Intézetbe.

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Kincses Zsigmond Tamás adjunktus a Neurológiai Klinikára szóló kinevezését valamint habilitációs oklevelét, Dr. Farkas Eszter tudományos főmunkatárs az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetbe szóló kinevezését későbbi időpontban veszi át.

A Természettudományi és Informatikai Karon egyetemi docens kinevezést kapott 2015. július 1-től Dr. Balázs Péter adjunktus a Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszékre, Dr. Gácser Attila tudományos főmunkatárs a Mikrobiológiai Tanszékre, Dr. Geretovszky Zsolt adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – az Optika és Kvantumelektronika Tanszékre,  Dr. Sipos György adjunktus a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékre. Adjunktus Úr egyúttal habilitációs oklevelét is átveszi.

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Geretovszkyné Dr. Varjú Katalin az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékre szóló egyetemi docens kinevezését és habilitációs oklevelét későbbi időpontban veszi át.

Egyetemi docens kinevezést kapott 2015. szeptember 1-től a Bölcsészettudományi Karon Dr. Cserjés Katalin adjunktus a Magyar Irodalmi Tanszékre, Dr. Mayer Péter adjunktus a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékre, Dr. Sághy Miklós adjunktus a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékre, Dr. Simon József adjunktus a Filozófia Tanszékre, Dr. Zvara Edina adjunktus a Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékre.

Dr. Molnár Éva adjunktus, a Neveléselmélet Tanszékre szóló egyetemi docensi kinevezését és habilitációs oklevelét külföldi tartózkodása miatt más időpontban veszi át. Egyetemi docens kinevezést kapott 2015. szeptember 1-től a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon Dr. Keczer Gabriella főiskolai docens a Felnőttképzési Intézetbe.

2015. július 1-től főiskolai docens munkakörre szóló kinevezést kapott a Mérnöki Karon Dr. Beszédes Sándor tanársegéd a Folyamatmérnöki Intézetbe. A Zeneművészeti Karon Kecskés György DLA, meghívott oktatóként foglalkoztatott főiskolai docens a Rézfúvós Tanszékre, Kosztándi István DLA, adjunktus a Kamarazene Tanszékre, Dr. Nagy Enikő Márta, meghívott oktatóként foglalkoztatott főiskolai docens a Vonós Tanszékre. Dr. Gyivicsán György, meghívott oktatóként foglalkoztatott főiskolai docens a Rézfúvós Tanszékre, főiskolai docens munkakörre szóló kinevezését külföldi tartózkodása miatt későbbi időpontban veszi át.

Főiskolai docens kinevezést kapott 2015. szeptember 1-től a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon Dr. Nátyi Róbert adjunktus a Rajz-művészettörténet Tanszékre. Elfoglaltsága miatt Dr. Szalai Tünde adjunktus a Német és Német Nemzetiségi Tanszékre, Dr. Olasz Lajos adjunktus az Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék Társadalomtudományi Szakcsoportjába szóló kinevezését későbbi időpontban veszi át.

Tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezést kapott 2015. július 1-től

az Általános Orvostudományi Karon Dr. Datki Zsolt tudományos munkatárs a Pszichiátriai Klinikára.

 

kinevezes03-2015
Az eseményen készült további képek itt megtekinthetők.


Habilitálás után


Ebben a tanévben sikeresen habilitáltak egyetemünkön, egyetemünk oktatói közül: Dr. Almásiné Dr. Csoma Zsanett Renáta, a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa, Dr. Bajmócy Péter, a Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék egyetemi docense, Dr. Balázs Péter, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék adjunktusa, Dr. Csupor Dezső, a Farmakognóziai Intézet adjunktusa, Dr. Fantoly Zsanett, a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék egyetemi docense, Dr. Ferencz Rudolf, a Szoftverfejlesztési Tanszék adjunktusa, Dr. Füle Miklós Jenő, a Kísérleti Fizikai Tanszék egyetemi docense, Dr. Galbács Gábor, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék egyetemi docense, Dr. Hunyadi Attila, a Farmakognóziai Intézet adjunktusa, Dr. Juhász Zsuzsanna, a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék egyetemi docense, Dr. Kovács Lajos, az Orvosi Vegytani Intézet tudományos főmunkatársa, Dr. Nagy Csongor István, a Nemzetközi Magánjogi Tanszék egyetemi docense, Dr. Pósa Anikó, az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék tanársegéde, Dr. Rakonczai János, a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék egyetemi docense, Dr. Róka Richárd László, az I. sz. Belgyógyászati Klinika adjunktusa, Dr. Seprényi György, az Orvosi Biológiai Intézet adjunktusa, Dr. Simonné Dr. Gombos Katalin, a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék egyetemi docense, Dr. Soós Edit, a Politológiai Tanszék egyetemi docense, Dr. Szepes Zoltán Gábor, az I. sz. Belgyógyászati Klinika adjunktusa, Dr. Törőcsikné Dr. Görög Márta, a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék egyetemi docense, Dr. Varga Beáta, az Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék egyetemi docense.

Külföldön tartózkodása, illetve más irányú elfoglaltsága miatt oklevelét nem tudja személyesen átvenni Dr. Ducza Eszter, a Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet adjunktusa és Dr. Rosztóczy András, az I. sz. Belgyógyászati Klinika adjunktusa.

Egyetemünkön sikeresen habilitált más intézmény dolgozói: Dr. Molnár Angelika, a Nyugat-magyarországi Egyetem Szláv Filológiai Tanszékének egyetemi docense, Dr. Sárkány Péter, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai tanára, Dr. Szente-Varga Mónika, a Pannon Egyetem Társadalomtudományi Intézetének adjunktusa.

Elfoglaltsága miatt oklevelét nem tudja személyesen átvenni Dr. Lőrincz Csongor, a Humboldt-Universität zu Berlin egyetemi tanára.

 

Kitüntető címek birtokosai

A Szegedi Tudományegyetem Professor Emerita és Professor Emeritus kitüntető címet adományozott az oktatásban és kutatásban odaadó felelősségérzettel tevékenykedő oktatóinak, akik maradandó eredményeikkel, valamint a fiatal oktatók támogatásával és a tehetséggondozásban végzett tevékenységükkel nemzedékek számára szolgálnak példaként.

Professor Emerita oklevelét vehetett át: Szűcsné Dr. Péter Judit, a Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet egyetemi tanára.

Professor Emeritus oklevelét vette át: Dr. Bodnár László, az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. J. Nagy László, a Bölcsészettudományi Kar Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Gorzó István, a Fogorvostudományi Kar Parodontológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Szabó Tibor, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Tanács Lajos, a Mezőgazdasági Kar Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Matuz János, a Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Erdei László, a Természettudományi és Informatikai Kar Növénybiológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Rácz Béla, a Természettudományi és Informatikai Kar Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.

Akadályoztatása miatt Dr. Szörényi László, a Bölcsészettudományi Kar Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, elfoglaltsága miatt Dr. Gál György, az Általános Orvostudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára professor emeritus oklevelét későbbi időpontban veszi át.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa egyetemi magántanár kitüntető címet adományozott a Természettudományi Karon Dr. Gausz Jánosnak, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézet nyugalmazott tudományos tanácsadójának, a Természettudományi és Informatikai Kar óraadó oktatójának.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozott az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Zakar Andrásnak, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék nyugalmazott főiskolai tanárának, a Kar óraadó oktatójának.

Elfoglaltsága miatt címzetes egyetemi tanár kitüntető oklevelét későbbi időpontban veszi át Dr. Nagy István, az Imperial College London senior lecturer-je, az Általános Orvostudományi Kar óraadó oktatója.

Egyetemünk Szenátusa címzetes egyetemi tanár kitüntető cím elismerésben részesítette a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar óraadó oktatóját, Dr. Szalay Istvánt, a Tanító- és Óvóképző Intézet Matematika szakcsoport nyugalmazott főiskolai tanárát; a Természettudományi és Informatikai Kar óraadó oktatóit: Dr. Göndös Györgyöt, a Szerves Kémiai Tanszék nyugalmazott egyetemi docensét, Dr. Klukovits Lajost, az Algebra és Számelmélet Tanszék nyugalmazott egyetemi docensét, Dr. Zimányi Lászlót, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját.

Címzetes egyetemi docens kitüntető címet kapott az Egyetem Szenátusától, kérem, vegye át oklevelét az Általános Orvostudományi Karon Dr. Varga János Tamás, az Országos Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézet Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa. Elfoglaltsága miatt oklevelét későbbi időpontban veszi át Dr. Szepes Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gasztroenterológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

A Gyógyszerésztudományi Karon, kari diplomaosztó ünnepség keretében vette át címzetes egyetemi docens oklevelét Dr. Horányi Tamás a Béres Gyógyszergyár Zrt. osztályvezetője, és Vassné Dr. Csukonyi Katalin, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Központi Gyógyszertárának klinikai szakgyógyszerésze.

Címzetes egyetemi docens kitüntető cím elismerésben részesítette egyetemünk Szenátusa a Természettudományi és Informatikai Kar óraadó oktatóját, Csicsman Józsefet, az Új Calculus Számítógép-alkalmazási Bt. cégvezetőjét.

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon kari ünnepség keretében vette át címzetes főiskolai docens kitüntető címét Futó Gabriella az Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény intézményvezetője, és Túri Mihály az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mestertanár kitüntető címet adományozott Dr. Zsigmondné Dr. Pap Évának, a Zeneművészeti Kar Zongora Tanszék főiskolai docensének.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mesteroktató kitüntető címet adományozott óraadó oktatóinak: Dr. Balogh Ádámnak, a Deák Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanárának és Miletics Péternek, a Magyar Honvédség Geo-információs Szolgálat Katonaföldrajzi és Szakkiképzési Osztály főelőadójának, az Állam- és Jogtudományi Karon. A kitüntetettek oklevelüket elfoglaltságuk miatt későbbi időpontban veszik át.

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon kari ünnepség keretében vette át Mesteroktató kitüntető címét Baloghné Fűrész Veronika védőnő, Boldogné Árva Anna családgondozó, Dr. Szántainé Szilágyi Mária gyógytornász és Irinyi Tamás okleveles ápoló.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mesteroktató kitüntető cím elismerésben részesítette a Zeneművészeti Kar óraadó oktatóját, Csengery Adrienne művésznőt.

Kiemelkedően eredményes egyetemi közéleti, szakmai munkájuk elismeréséül Rektori Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek: az Állam és Jogtudományi Karon Dr. Mezei Péter egyetemi docens, a magas színvonalú egyetemi oktatás, kutatás érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül. A Bölcsészettudományi Karon dr. Csernik Antal Barnabás jogi előadó, a Bölcsészettudományi Kar köztiszteletben álló munkatársa, elhivatottsággal végzett, lelkiismeretes és magas szakmai színvonalú munkája elismeréseként. A Gyógyszerésztudományi Karon Bán Zoltánné pénzügyi előadó, a Kar köztiszteletben álló munkatársa, több éves magas szakmai színvonalú és lelkiismeretes munkája elismeréséül kapott Rektori Elismerő Oklevelét kari diplomaosztó ünnepség keretében vette át.

Rektori Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon Mihály Illésné tanulmányi osztályvezető, a Kar Tanulmányi Osztályának vezetőjeként végzett példaértékű, szakmai munkájának elismeréséül, valamint nyugdíjba vonulása alkalmából. A Természettudományi és Informatikai Karon Halasiné Varga Ilona vegyésztechnikus, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék munkatársaként az oktatás és kutatás területén több mint két évtizeden keresztül, nagy odaadással végzett, kiemelkedő munkájának elismeréséül. Veketyné Váradi Margit ügyvivő-szakértő a Biológus Tanszékcsoport munkatársaként az oktatást és kutatást segítő fáradhatatlan, lelkiismeretes és odaadó tevékenységének elismeréséül.

A Zeneművészeti Karon Dr. Lucz Ilona főiskolai docens, a közel négy évtizedes, igényes, a növendékei iránt elkötelezett oktatói és művészi munkája, elismeréseként. Lengyelné Stiebel Klára Laura, a Zeneművészeti Kar Dékáni Hivatalának vezetője, a Kar és a zenei felsőoktatás érdekében kifejtett több mint két évtizedes munkája elismeréseként.

Rektori Elismerő Oklevélben részesült az Idegennyelvi Kommunikációs Intézetben Várhelyi Flórián nyelvtanár, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet munkatársaként végzett, lelkiismeretes, magas színvonalú szakmai munkájának elismeréséül. Kiss Dezső Péter tanár úr, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium nyugalmazott munkatársa, hosszú évtizedeken át, mély hivatástudattal végzett tanári, szakvezetői és vezetői munkája elismeréséül kapott Rektori Elismerő Oklevelét Pedagógus Napi ünnepség keretében vette át.


kinevezes04-2015
Az eseményen készült további képek itt megtekinthetők.


Az 1848/49-es forradalom évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Dr. Sebőné Dr. Szenes Márta adjunktusnak, a Bölcsészettudományi Kar Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszék munkatársának, az egyetemi oktatásban, valamint a diáktanácsadó létrehozásában és működtetésében végzett áldozatos munkájáért, amelyet kezdetektől mély szakmai elhivatottsággal, fáradhatatlanul folytat.

Balog Zoltán miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Pedagógus Nap alkalmából Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klárának, az Állam- és Jogtudományi Kar oktatási dékánhelyettesének, a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék egyetemi docensének a magas színvonalú egyetemi oktatás, kutatás érdekében végzett kiemelkedő szakmai és közéleti munkájának elismeréséül.

Balog Zoltán miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Dr. Csíkos Csabának, a Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai Értékelés és Tervezés Tanszéke egyetemi docensének, a neveléstudomány területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, a magyar neveléstudomány eredményeinek nemzetközi megismertetésében játszott meghatározó szerepéért. Csíkos Csaba tanár úr kitüntetését külföldi tartózkodása miatt későbbi időpontban veszi át.

Balog Zoltán miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Dr. Vajda Róbertnek, a Természettudományi és Informatikai Kar Analízis Tanszék adjunktusának az algoritmikus és számítógéppel segített matematika oktatásában, kutatásában, közvetítésében végzett elévülhetetlen munkájának elismeréseként.

Végezetül Szabó Gábor rektor azokat az emberi erőforrások minisztere által adományozott kitüntetéseket adta át, amelyeket a kitüntetettek akadályoztatásuk miatt az országos szervezésű átadó ünnepségen nem tudtak átvenni.

Szent-Györgyi Albert-díjban részesült a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkája elismeréseként Dr. Blutman László, az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára iskolateremtő oktatói munkája, kiemelkedő oktatási valamint magas szintű tudományos tevékenysége elismeréseként.

Szent-Györgyi Albert-díjban részesült Professor Emeritus Dr. J. Nagy László, a Bölcsészettudományi Kar Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkája elismeréseként.

Balog Zoltán miniszter úr Apáczai Csere János-díjat adományozott Dr. Bobvos Pálnak, az Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensének, kiemelkedő oktatói, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő tudományos tevékenysége elismeréseként.

Az SZTE átadó ünnepsége a Himnusz hangjaival kezdődött és a Szózattal zárult.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek