SZTE Info

Sikeres nemzetközi együttműködési konferenciát zárt az SZTE

A Tempus Közalapítvány mintegy száz résztvevővel megrendezett nemzetközi konferenciáján a nyugat-balkáni és magyar felsőoktatási intézmények közötti jövőbeli lehetőségek felvázolására és a partnerkeresésre helyezték a hangsúlyt. Az intézmények között számos területen születhetnek új együttműködések.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nyugat-balkáni régió és a magyarországi felsőoktatási intézmények Európán belüli helyzetéről, együttműködési lehetőségeiről tanácskoztak 2015. március 10-11. között a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületében.



Közel 100 résztvevő a régió országaiból


A tanácskozáson 29 felsőoktatási intézmény képviselői vettek részt, Magyarországon kívül Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Koszovóból, Montenegróból, Szlovéniából és Szerbiából érkeztek résztvevők. A két napos tanácskozáson az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége (EACEA), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, több külföldi minisztérium, CEEPUS, illetve Erasmus+ Iroda is képviseltette magát.



Ösztöndíjas lehetőségek


A rendezvény jelentősége hazai szempontból abban állt, hogy Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a nyugat-balkáni országokkal folyó együttműködéseknek, amelyekhez jelenleg megemelt források állnak rendelkezésre. A 2014-ben indult Erasmus+ program számos pályázati formában ad lehetőséget az Európai Unión kívüli országokkal megvalósítandó projektekre, mobilitási tevékenységekre- fogalmazott Beke Márton. A konferencia szakmai koordinátora kiemelte: a közép-európai CEEPUS mobilitási programban felhasználható magyar kvótát a kormány a közelmúltban csaknem megduplázta és számos új lehetőséget kínál a Stipendium Hungaricum ösztöndíj is.



Új együttműködések születhetnek


A konferencia résztvevői megismerkedhettek a nyugat-balkáni országok felsőoktatásának szerkezetével és helyzetével, jó gyakorlatokkal, de az előadók és a kerekasztal-beszélgetés résztvevői rámutattak a hiányosságokra és a beavatkozási lehetőségekre is. A Market Place-nek nevezett fórumon a résztvevők részletesebben is megismerkedhettek egymás intézményeivel és megbeszéléseket folytathattak a közösen tervezett projektekről. A sikeres pályázás elősegítése érdekében a szervezők kiscsoportos beszélgetésekben vitattak meg különböző témákat. A visszajelzések alapján szinte bizonyos, hogy számos téren születnek majd új együttműködések, amelyhez Magyarországon a Tempus Közalapítvány, a partnerországokban a helyi Erasmus+ Irodák, illetve a minisztériumok minden lehetséges támogatást megadnak”- mondta Beke Márton.


SZTEinfo

 

Korábban írtuk:

Újabb nyugat-balkáni intézményekkel működhet együtt az SZTE

Nyugat-balkáni és magyar felsőoktatási konferencia az SZTE-n

Konferencia a magyar és nyugat-balkáni együttműködés jegyében

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • július 16.
    09:00 - 19:00
    Tizennyolcadik alkalommal rendez nyári egyetemet a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieknek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológia Központja 2018. július 16-tól augusztus 10-ig.
  • augusztus 26. 08:00 - 30. 16:00
  • augusztus 27.
    11:00 - 19:00
    A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány 2018. augusztus 27-29. között rendezi meg „Az Újszövetség hellén és júdaista háttere” című konferenciáját, mely az újszövetségi szerzők szövegeiben fellelhető különböző ókori témák és műfajok a Biblia szövegére gyakorolt hatását vizsgálja. Ebben a tárgyban átfogó konferenciát eddig nem rendeztek Magyarországon úgy, hogy arra egyszerre hívtak volna meg biblikusokat és hellenizmus szakértőket. Az előadások célja a keresztény és a nem keresztény szövegek viszonyának elemzése, nyelve pedig magyar, német és angol.
  • szeptember 10.
    18:00 - 20:00
    A folyamat: a nyolcezresek csúcsára vezető út - Klein Dávid előadása
  • szeptember 18.
    18:00 - 19:00
    Velünk élő robotok - a technológia hatása mindennapjainkra