SZTE Info

Szellemitulajdon-védelmi pályázat leendő diplomásoknak

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Újvári János diplomadíj pályázattal kívánja motiválni a hallgatókat, hogy szakdolgozatukban kitérjenek a téma behatóbb elemzésének. A legjobb munkák pénzdíjban részesülnek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázaton egy minimum 10 oldal terjedelmű dolgozattal lehet nevezni, amiben a végzős hallgató a választott diplomamunka-, illetve szakdolgozati témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel, illetve olyan szak/diploma dolgozattal, aminek fő témája a szellemitulajdon-védelem. A kétfajta pályázat értékelésnél a hivatal figyelembe veszi, hogy a dolgozat témája teljesen, vagy részlegesen szellemitulajdon-védelm, és indokolt esetben megosztott díjazást ítél oda a kategóriában.

 

A pályázat versenyeztetésen alapul. A hallgatók az alábbi négy kategóriában pályázhatnak:

1. szabadalom/használatiminta-oltalom,

2. védjegyoltalom,

3. formatervezésiminta-oltalom,

4. szerzői jog.

 

 

Az első díj kategóriánként: 150 000 Ft , a második díj kategóriánként: 125 000 Ft, a harmadik díj kategóriánként: 100 000 Ft. A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvajándékot vehetnek át.

 

A pályázati jelentkezés határideje: 2015. április 6. A pályázat leadási határideje: 2015. július 13.

 

További információ

SZTEinfo
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 22.
    09:00 - 10:00
    Project 833 címmel tekinthető meg a Csongrádi Művésztelep alkotóinak bemutatkozó kiállítása. A tárlat június 22-től július 14-ig látogatható, naponta 9 és 18 óra között.
  • június 22.
    18:00 - 19:00
    Orosz Andrea másfél évig élt Hanoiban és ott egy vietnámiak által működtetett japán iskolában tanított. Nem volt egyszerű a kihívás ebben az európaitól nagyon különböző kultúrában. Andrea arról beszél az előadásban, hogy a kezdeti nehézségek után hogyan ismerte ki magát egyre inkább ebben a környezetben, beszél a mindennapokról, de sok kirándulási és kulturális élménybeszámolóval is színesíti az előadást. szervezi: Közéleti Kávéház, SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szb. elérhetőség: Hekáné Dr. Szondi Ildikó – e-mail: szondi@juris.u-szeged.hu
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/