SZTE Info

Janáky Csaba, az SZTE vegyésze az Európai Unió legjobb kutatói között

Öt évre szóló, egyenként nagyjából másfél millió eurós támogatást nyert el három magyar kutató – közte a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, Janáky Csaba – az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant pályázatán. Érdemes figyelni az ERC fölhívásaira.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Janáky Csaba a Szegedi Tudományegyetemről, valamint Hangya Balázs a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéből (KOKI), illetve Kóspál Ágnes az MTA Csillagászati és Földttudományi Kutatóközpontból (CSFK) öt évre szóló, egyenként nagyjából másfél millió eurós támogatást nyert el az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant pályázatán.

 

Szegedi kutató a topon

Ipari széndioxid-forrásokat – például füstgázokat – felhasználva szeretne tüzelőanyagokat előállítani Janáky Csaba. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoport Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékén dolgozó adjunktus kutatási programjának alapját egy fotoelektrokémiai módszer adja. A félvezetőkön alapuló elektródokon a napfény által keltett elektron-lyuk párok segítségével hajtanak végre reakciókat – írja az mta.hu.


janaky

 

Janáky Csaba és munkatársai olyan bioinspirált összetett elektródokat állítanak elő, amelyekben minden komponensnek precízen meghatározott és szabályozott szerepe és feladata van. Ezáltal lehetőség nyílik a korábbiaknál jelentősen hatékonyabb és gazdaságosabb technológiák tudományos megalapozására. A végső cél olyan folyamatos üzemű reaktorok, azaz fotoelektrokémiai cellák készítése, amelyek segítségével ipari széndioxid-forrásokat, például füstgázokat felhasználva lehet tüzelőanyagokat előállítani – összegez az mta.hu. Ez a szegedi kutatási program is nyert az Európai Kutatási Tanács (ERC) Starting Grant pályázatán.

 

Ezzel Janáky Csabát – két budapesti akadémiai intézetbeli kutatótárásával egyetemben – a legsikeresebb magyar tudósok között tarthatjuk számon.

 

A Junior Prima-díjas, korábban SZTE Sófi-ösztöndíjas Janáky Csaba eredményeiről az SZTE Hírportálján is olvashat:

Nagy kockázat nagy haszon - a Nobel-díjas Oláh György kincepciójához is kapcsolódnak Janáky Csaba kutatásai

MTA Lendület kutatócsoportok a Szegedi Tudományegyetemen

Szabadegyetem - Szeged XVI. szemeszter: Tüzelőanyagok előállítása napenergia segítségével

Junior Prima díjat vett át Janáky Csaba, az SZTE kutatója

 

Újabb vasak a tűzben

Az idei ERC Starting Grant pályázat lezárult, azonban a már nemzetközi színtéren is sikeresen bizonyított kutatócsoport-vezetők számára kiírt Consolidator Grant – melyben öt évre maximum kétmillió eurós támogatás nyerhető el – elbírálása még folyamatban van – hangsúlyozza az mta.hu.

 

Az első bírálati kör lezárult, és a 2304 benyújtott pályázat közül 6 magyar jutott a második fordulóba – közülük négy az MTA kutatója. A második kör interjúi szeptemberben és októberben Brüsszelben zajlanak.

 

A régió élmezőnyében

A 2016. évi pályázati statisztikák még nem születtek meg, azonban a tavalyi adatok alapján kijelenthető, hogy Magyarország pályázati aktivitása jelentős az új EU-tagállamok (EU13) között. 2015-ben az EU13 összesen elnyert 21 grantjéből 4 kutatási projekt magyar befogadó intézménynél zajlik.

 

A pályázatok száma alapján tavaly Lengyelország vezetett 115 elbírált pályázattal, majd Csehország (59), Magyarország a 49 elbírált pályázattal a harmadik a régióban. A többi új tagállam aktivitása pedig jelentősen elmaradt a négy élen álló mögött.

 

Aki kimaradt, nem biztos, hogy lemarad

Az Európai Kutatási Tanács pályázatain a második bírálati körbe bekerülni önmagában is komoly teljesítmény. Aki idáig eljutott, annak nagy valószínűséggel ígéretes kutatási tervei vannak, melyek érdemesek lehetnek a támogatásra.

 

Az ilyen kutatási projektek felkarolására írt ki pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, azaz az NKFIH. E fölhívásra olyan pályázók jelentkezését várják, akik az ERC 2014. és 2015. évi felhívásaira adták be pályázatukat, projektjük az ERC StG vagy a CoG pályázat második körébe jutott, ott „B” minősítést kapott, és az ERC minősítés kiadásától számított egy éven belül nem tudnak új pályázatot benyújtani. De azok is jelentkezhetnek, akiknek a projekt vezetője korábban ERC pályázaton támogatást nyert, de a következő felhívásra adminisztratív okok miatt nem adhatta be elképzeléseit, mivel az adott időszakban ERC pályázati értékelőnek (Panel Member) kérték fel.

 

E pályázati fölhívásra a végső beadási határidő: 2016. december 31.

 

Az mti.hu összefoglalója itt olvasható.


 

SZTEinfo

Forrás: mta.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 23.
    10:00 - 16:00
    A látogatók megismerkedhetnek a Füvészkert új, rovarfogó növényeket bemutató gyűjteményével. A húsevő, vagy rovaremésztő növények a világ minden táján élnek, közös jellemzőjük, hogy tápanyagszükségletüket állati eredetű forrásból egészítik ki. A rovarok, vagy kisebb békák, gyíkok, esetleg kisemlősök elfogására a levelük módosult fondorlatos szerkezetű csapdákká. Ezekkel a különös lényekkel lehet testközelből is megismerkedni a tematikus napon.
  • szeptember 26.
    18:00 - 19:00
    Prof. Dr. habil. Szakály Sándor történész (VERITAS Történetkutató Intézet) előadása: Magyarország a második világháborúban: A kezdetek
  • szeptember 28.
    14:00 - 23:00
    A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján szeptember utolsó péntekén. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor rejtett helyek nyílnak meg a látogatók előtt. A szegedi egyetemen több mint 350 oktató, kutató és hallgató mutatja be tudományterületét. Laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, játékos programok, bemutatók, kísérletek, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig! Az SZTE programjai elérhetők az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazáson keresztül. Az alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információ mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető. Az SZTE szegedi és vásárhelyi programjai megtekinthetők a www.kutatokejszakaja.hu honlapon is. Találkozzunk a Kutatók Éjszakáján 2018. szeptember 28-án, pénteken!
  • szeptember 28.
    18:00 - 19:00
    Az előadássorozat következő vendége Dux László, az SZTE professzora. Előadásának címe: Szent-Györgyi Albert és intézete.
  • október 3.
    10:00 - 18:00