SZTE Info

Több mint 300 millió forintot nyert laborfejlesztésre az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem 326,08 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében. Az SZTE a támogatásból műszereket vásárol, kialakítja a Funkcionális Sejtbiológiai és Immunológiai Laboratóriumot. A végső cél: az SZTE konzorciumi partnereivel együtt létrehozza és közösen használja azt a „Fejlett Központi Szolgáltató Laboratórium-hálózatot”, amely a legmagasabb technikai színvonalon szolgálja a kutatást és oktatást.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) összesen 326,08 millió forint, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert el a „GINOP-2.3.3-15 - Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” című Felhívásra benyújtott, GINOP-2.3.3-15-2016-00007 azonosító számú, „Funkcionális omikák kiválósági központ (MOLMEDEX FUN-OMICS)” című pályázat megvalósítására. A projekt e részében nagy értékű műszereket – a sejtek tulajdonságainak a vizsgálatára alkalmas áramlási citométert (flow cytometry), továbbá a biológiai mintákról háromdimenziós képalkotásra is képes pásztázó elektronmikroszkópot (PEM) – szerezhet be az SZTE. A szegedi egyetemi program eredményeként létrejön az SZTE Funkcionális Sejtbiológiai és Immunológiai Laboratórium.

 

E projektrész szakmai vezetője Prof. Dr. Kemény Lajos, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára.

 

Az SZTE programja része annak az összesen 979.697.379 forint támogatási összegű projektnek, amelyet a 3 konzorciumi partner közösen valósít meg. Az SZTE, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), valamint a Debreceni Egyetem (DE) közös célja, hogy a 3 partner intézményben már létező laboratóriumi rendszerre épülő, Fejlett Központi Szolgáltató Laboratórium-hálózat (network of Advanced Core Facilities, ACF-hálózat) alakuljon ki. A létrehozandó ACF-hálózat 3 részből áll. Ezek közül a Funkcionális Sejtbiológiai és Immunológiai ACF az SZTE, az Egysejt-omikai ACF az MTA SZBK, a Funkcionális Transzkriptomikai ACF a DE intézményén belül kap helyet.

 

A létrehozandó ACF-hálózat a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM-MOLMEDEX) része lesz. A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ Fejlett Központi Szolgáltató Laboratórium-hálózatát a konzorciumi partnerek közösen használják.


arculati_elem_regionalis_fejlesztesi_alapA 2019 első felében záruló projekt eredményeként létrejövő Fejlett Központi Szolgáltató Laboratórium-hálózat új perspektívákat nyit a betegségek tanulmányozásában és lefolyásuk megértésében, a kutatási szolgáltatás terén. Ez a kimagaslóan korszerű technikai színvonalú tudományos infrastruktúra a kutatási szolgáltatásra és az oktatásra egyaránt alkalmas.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 26.
    18:00 - 19:00
    Prof. Dr. habil. Szakály Sándor történész (VERITAS Történetkutató Intézet) előadása: Magyarország a második világháborúban: A kezdetek
  • szeptember 28.
    14:00 - 23:00
    A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján szeptember utolsó péntekén. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor rejtett helyek nyílnak meg a látogatók előtt. A szegedi egyetemen több mint 350 oktató, kutató és hallgató mutatja be tudományterületét. Laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, játékos programok, bemutatók, kísérletek, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig! Az SZTE programjai elérhetők az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazáson keresztül. Az alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információ mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető. Az SZTE szegedi és vásárhelyi programjai megtekinthetők a www.kutatokejszakaja.hu honlapon is. Találkozzunk a Kutatók Éjszakáján 2018. szeptember 28-án, pénteken!
  • szeptember 28.
    18:00 - 19:00
    Az előadássorozat következő vendége Dux László, az SZTE professzora. Előadásának címe: Szent-Györgyi Albert és intézete.
  • október 3.
    10:00 - 18:00
  • október 3.
    18:00 - 19:00
    Dr. Fizel Natasa főiskolai adjunktus (SZTE JGYPK) előadása: Együttműködés vagy versengés? – A szegedi tanárképző főiskola és az egyetem kapcsolata a tanárképzés területén