SZTE Info

1956 előtt tiszteleg a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

Az SZTE ötödik alkalommal hirdette meg az egykori rektorának nevét viselő Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, melyhez idén is szorosan kapcsolódik a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója. A 60 éves évfordulóra való tekintettel az idei téma: Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Negyvenöt csapat versenghet 2016. november 24-25. között a Szegedi Tudományegyetem által ötödik alkalommal meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen (SZGYTV). Annak ellenére, hogy a nevezési határidő majd csak 2016. október 15-én jár le, a versenyhelyek már közel kétharmada elkelt: eddig közel 30 csapat adta le nevezését az ország minden pontjáról, Győrtől Budapesten és Kisvárdán át Orosházáig. Ez is bizonyítja, hogy óriási az érdeklődés a középiskolások számára évről évre megrendezett színvonalas vetélkedő és a Szegedi Tudós Akadémia programjai iránt.


Az SZGYTV több tudományterületet érintve a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít. A tanulmányi verseny feladatai fizika, kémia és biológia tárgyú kérdéseket tartalmaznak, kapcsolódva a Nobel-díjas kutató munkájához és a C-vitaminhoz. Emellett Szent-Györgyi Albert életművével, korának tudománytörténeti vonatkozásaival kapcsolatos feladatokat is kapnak a diákok. A verseny 2016-os fordulója a Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban címet kapta. A verseny szakmaiságát és tisztaságát az SZTE elismert professzoraiból álló zsűri biztosítja és felügyeli. A döntőbe a legjobb 6 csapat jut be, a szaktárgyi vetélkedő első három helyezett csapatának diákjai és felkészítő tanárai értékes jutalmakban részesülnek.

 

A versenyen résztvevők a hagyományoknak megfelelően november 25-én és 26-án részt vehetnek a Szegedi Tudós Akadémia programjain, melyek tudományos előadásokból és emelt szintű élettudományi laboratóriumi gyakorlatokból állnak. A Nobel-díjasok és tehetséges diákok VIII. találkozóján a diákok több Nobel-díjas előadását is meghallgathatják, itt lesz például Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója is.


A szaktárgyi verseny és a Nobel-díjas találkozó mellett az SZGYTV 2016-ra nevezett csapatok kreatív kategóriában is beadhatják pályamunkáikat. Készíthetnek kisfilmet, és/vagy pályázhatnak mém kategóriában is. A kisfilm kategória témája: Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban, a filmeket bíráló szakmai grémium 3-5 perces alkotásokat vár. A mém kategória témája: Magyar Nobel-díjasok. A feladat internetes mém gyártása a magyar Nobel-díjasokhoz kapcsolódóan. Mindkét feladat szabadon választható, de csak a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre nevezett csapatok indulhatnak a kreatív pályázaton. Ezeket a munkákat a zsűri a tantárgyi verseny eredményétől függetlenül értékeli. A legjobbnak ítélt pályamunkák alkotói különdíjban részesülnek.

 

A Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről és a Szegedi Tudós Akadémia programjairól további információt a verseny és az SZTA honlapján találhatnak az érdeklődők. Nevezni 2016. október 15-ig lehet.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.