Bezár

Hírarchívum

kiemelt_perbeszedverseny

Perbeszédverseny a jogi karon

Perbeszédverseny a jogi karon

2016. március 16.
3 perc

Ügyvédként és ügyészként tehették próbára tudásukat a hallgatók az SZTE ÁJTK-n, március 10-én rendezett perbeszédversenyen. A megmérettetésen Fülöp Ágnes Kata, negyedéves jogászhallgató és Sztoján Krisztina harmadéves hallgató bizonyult a legjobbnak, ők képviselheti egyetemünket május elején a debreceni országos versenyen.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Penge Béla vádlott, Öklös Géza sértett, Észlelő Jenő tanú – ők voltak a március 10-én tartott perbeszédverseny vádiratának főszereplői. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 12 hallgató mérte össze tudását ügyvéd és ügyész szerepben. Sorsolás útján dőlt el, ki melyik oldalon áll. A bírák Kertész József, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke, Mezőlaki Erik Ákos, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnök bírája és Vida Mihály nyugalmazott ügyész voltak. A hallgatóknak két óra alatt kellett felkészülniük: elolvasni és értelmezni a tényállást, a felsorakoztatott bizonyítékokat és megírni a perbeszédet.


_MG_6061

A tényállás szerint a vádlott és a sértett a helyi italbolt előtt, az utcán találkozott össze. Egy korábbi lakásfelújítás kapcsán vitázni kezdtek. A sértett ököllel megütötte a vádlott arcát, aki a földre esett. Ekkor a sértett elindult hazafelé, azonban két lépést követően visszafordult – azért, hogy segítsen - a felállni igyekvő vádlott felé lépett, azonban a vádlott úgy vélte, hogy a sértett újból bántalmazni akarja. Ezért bal kezével ellökte a sértettet, jobb kezével előkapta a 14 cm pengehosszúságú tőrkését, s azzal – közepes erővel - a sértettet hasba szúrta.


- Az ügy valóban megtörtént. Jogos védelem körében, olyan életelleni cselekmény tényállását választottuk, ami kellő érvelési lehetőséget ad a diákoknak – tudtuk meg Ragány Zoltántól. Az SZTE ÁJTK tudományos segédmunkatársa, a verseny szervezője elmondta: a versenyszituáció némileg eltért attól, ahogyan a törvény a valóságban előírja a perbeszédek megtartását. A hallgatóknak ugyanis mindössze 10 perc állt a rendelkezésükre és a viszontválasz lehetősége sem volt adott. Tanárukkal több alkalommal is gyakorolhattak, többek között retorikai érvelési szempontokat tanultak meg.

 

- A szaktudás, a szakmai anyagok átadása mellett kifejezetten törekszünk a gyakorlatorientált képzésre – emelte ki Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, akitől megtudtuk, hogy a lehetőségek széles tárházát kínálják a hallgatóknak. Vetélkedő-szerű tantárgyi versenyeken tehetik próbára tudásukat minden főtantárgyból és a perbeszédversenyhez hasonló szimulációkon is részt vehetnek: többek között büntető tárgyaláson, gyanúsítottak kihallgatásán. Az egyetemisták körében rendkívül népszerűek ezek a programok, azzal együtt is, hogy ezekre sokkal többet kell készülniük, mint egy vizsgára.

Perbeszedverseny
A perbeszédversenyen készült képek itt megtekinthetőek.


A perbeszédverseny ügyészi számát Fülöp Ágnes Kata, negyedéves jogászhallgató nyerte, aki elárulta, hogy ez volt az első ilyen megmérettetése. – Azért indultam, mert abban bízom, hogy amikor kikerülök a munkaerőpiacra, egy ilyen elismeréssel az önéletrajzomban hamarabb tudok majd állást találni. Bár ügyvéd szeretnék lenni, érdekes volt képviselni most a másik oldalt, és egyben nehéz feladat szellemileg átállni – summázta az egyetemista, aki május elején Debrecenben képviselheti az SZTE-t az Országos Perbeszédversenyen vádlói kategóriában.


SZTEInfo - Szöveg és fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek