SZTE Info

_MG_7688

Székesfehérvári középiskolások nyerték az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

Hat csapat vívott döntőt, székesfehérvári, debreceni és budapesti diákok lettek dobogósok a több mint félszáz nevező csapat közül a Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyén. Jutalmat kaptak a legjobb film- és mém-készítők is. A 2 napos program összekapcsolódott a VIII. Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozójával.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Szent-Györgyi és 1956 – A magyar tudományosság kirajzása” – ez volt a Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének témaköre.

A megnyitó ünnepségen Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese, Dux László professzor, a zsűri elnöke, valamint Nagy Zsófia, a tavalyi Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny győztes csapatának tagja, az SZTE I. éves medikus hallgatója köszöntötte a mintegy húsz városból érkező 55 csapat tagjait és a felkészítő tanárokat.


SZGYTVmegnyito
A megnyitón készült képek itt megtekinthetők.

 

Két fordulóban


Az 1956-os forradalom és szabadságharc jubileumi évében 165 középiskolás diák készült föl a 60 évvel ezelőtti sorsfordító napok históriájából, annak történelmi, tudománytörténeti és művészeti hatásairól, valamint Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas rektora munkásságát érintő szaktantárgyakból.


A minden korábbinál több, vagyis az 55 nevező csapat közül a 2016. november 25-én megrendezett első, számítógépes „írásbeli” forduló után 6 jutott a 2016. november 26-i döntőbe.


SZGYTVelodonto
Az elődöntőn készült képek itt megtekinthetők.


A versenyzők teljesítményéről döntő zsűri elnöke: Dux László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára; tagjai: Hódi Klára, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézet egyetemi tanára, és Wölfling János, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Szerveskémiai Tanszékét vezető professzor.

 

SZGYTV_zsuri


Laboratóriumi kísérlet elvégzése, film- és hangfelvételek, valamint fotók alapján megfogalmazódó kérdések alapján biológiai, fizikai, kémiai, illetve történelmi, irodalmi ismereteikről és általános műveltségükről is számot adhattak a döntős diákok. A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium „B. M. V.” csapata, az ugyancsak budapesti Baár Madas Református Gimnázium „BMRG1” és „BMRG2” gárdája, továbbá a debreceni Tóth Árpád Gimnázium „TÁG1” diákjai, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium „Telekikelet”, valamint a veszprémi Lovassy László Gimnázium „Realisták” formációja 10 kérdéscsokor alapján mérte össze tudását a döntőben.

 

Hat döntős csapat


Értékes könyv- és ajándékcsomaggal gazdagodtak a 6 döntős csapat tagjai, a felkészítő tanárok – az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny szponzorai támogatásának köszönhetően.


SZGYTVdonto
A döntőn készült képek itt megtekinthetők.

Az I. helyezett, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola „Telekikelet” csapatának
további jutalma: 240 ezer forint összértékű ösztöndíj. A győztes csapat tagjai: Fizely-Kovács Fanni, Szenci Balázs, Varga Bertalan; felkésztő tanáruk: Kiss Ildikó.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium „TÁG1” diákjai a II. helyezettnek járó 180 ezer forint értékű ösztöndíjjal is gyarapodtak. Az „ezüstérmes” gárda: Hinnah Barbara, Bardi Csaba, Bereczki Erika; segítő tanáruk: Gőz József.


A III. helyezett: a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium „B. M. V.” gárdája 120 ezer forint ösztöndíjat kapott. A „bronzérmes” összeállítás: Bőzsöny András, Miskolczi Zsófia, Vikár Simon; pedagógus támogató: Vadlerné Győri Nicolette.


SZGYTVdijkioszto
A díjkiosztón készült képek itt megtekinthetők.

 

Kreatív feladatok


Az előzetes kreatív feladatra is vállalkozó csapatok film és „internetes mém” kategóriában is pályázhattak. A „Szent-Györgyi és 1956 – A magyar tudományosság kirajzása” témakörű filmek közül az I. helyezettnek járó 60 ezer forint ösztöndíjat és elismerést az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium „Boldog End Or Fin-ok” csapat „Az utolsó órák” című alkotásáért kapta. Az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny legjobb filmesei: Ianos Mária Katerina, Monostori tamás, Talpai János; tanár segítőjük: Gabnai Edit. E film itt megtekinthető.


A „Magyar Nobel-díjasok” témakörben a „legjobb mém” elismerés és ajándékcsomag a makói József Attila Gimnázium „A-003” csapaté, melynek tagjai: Erdei Renáta, Rónai Bendegúz, Trauer János; felkészítő tanáruk: Péczelyné Gerencsér Zsuzsanna.


SZGYTV_mem_gyoztes


A kreatív feladatok legjobbjai az SZTE honlapjának Szent-Györgyi Emlékoldalán megtekinthetőek lesznek.

 

A verseny támogatói


Az SZTE V. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny Arany fokozatú, kiemelt támogatói: a Richter Gedeon Nyrt., a Diákhitel Központ, a Goodwill Pharma Kft.


Ezüst fokozatú támogató: a Legrand Zrt., az Athenaeum Kiadó; Bronz fokozatú támogató: a Pharmahungary Kft., a Belvedere Meridionale Kiadó; további támogató: az Eli Attosecond.


A döntős és díjazott versenyzők és felkészítő tanáraik az SZTE-emblémás jutalmak között találták - többek között - az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Wisinger István: A Nobel-díjas kém című dokumentumregényét, illetve a Belvedere Meridionale Kiadó kiadványai közül Újszászi Ilona: A szabadság pillangója - 1956 Szegeden, az egyetemen című kötetét is.


A Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idén is összekapcsolódott a Szegedi Tudós Akadémia tehetséggondozó programjaival. A versenyzők és felkészítő tanáraik is meghallgathatták Bert Sakmann Nobel-díjas fiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatójának előadását, laboratóriumokba látogathattak, kísérletezhettek, konzultálhattak szegedi tudósokkal – részt vehettek a Nobel-díjasok és tehetséges diákok VIII. találkozóján.

 

SZTEinfo - Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 5. 17:00 - 15. 20:00
    Az SZTE 2017-es Szent-Györgyi emlékév programjaként az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda Minden, ami C-vitamin címmel fotópályázatot hirdetett. A felhívására érkező fényképeket tekinthetik meg a kiállításon. A kiállítást megnyitja: Dr. Datki Zsolt neurobiológus (SZTE ÁOK). Közreműködik: Dr. Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet). A fotókiállítás 2017. december 15-ig, munkanapokon 8-20 óra között tekinthető meg.
  • december 12.
    17:30 - 18:00
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Szent-Györgyi Albert Agóra „vetítős” sorozatának témája: Irán és Burma. Kalauzunk: Németh György, aki sokáig pedagógus-technikus a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd az MTI újságíró-fotóriportere volt 24 évig, most szabadúszó, illetve nyugdíjas fotográfus. Ez a két különleges és a hétköznapi utazó számára kevésbé elérhető úticél gyönyörűséges fotói lesznek láthatók, megspékelve azzal a témával, hogy "Hogyan készüljön egy fotós, ha ismeretlen tájakon, ismeretlen kultúrát szándékozik megörökíteni?".
  • december 15.
    06:16 - 06:16
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt és a Somogyi-könyvtár közös, Pedagógiai esték című sorozatának advent váró programjának vendége: Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa, akinek az ifjúságért végzett munkáját Pro Urbe Szeged-díjjal és Csongrád megye díszpolgári címével is elismerték már.