SZTE Info

Kiemelt_PLC_verseny

Az SZTE MK mechatronikai- és gépészmérnök szakos hallgatói remekeltek az országos irányítástechnikai programozó versenyen

Összesítésben második és ötödik helyezett lett az SZTE Mérnöki Kar hallgatóiból álló csapat a Veszprémben megrendezett XXIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen. A kiemelkedő eredmény hátteréről, az egyetemistáknak hirdetett versenyeken való részvétel hasznáról az SZTE MK oktatóját, Sárosi József főiskolai docenst kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kiemelkedő eredményt értek el a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar mechatronikai mérnök és gépészmérnök szakos hallgatói a XXIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen. A 3 részből álló verseny egy-egy gyakorlati fordulóját is megnyerte a két csapat. Az összesítés alapján pedig az induló 22 gárda közül a „Gépfarkasok”, azaz a mechatronikai mérnök szakos Gyurkó Csilla, Kónya Csaba, Szőcs Krisztián a második helyen végzett, míg a szegedi gépészmérnök szakos hallgatókat képviselő Juhász Marcell, Tóth Tamás, Takács Ákos alkotta „WolfraMKarbid” csapat az ötödik helyet mondhatja magáénak.


SZTE_MK_PLC1


– Az idei, az immár a XXIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen elért siker nem az első a korábban PLC programozói verseny néven futó vetélkedésben. Például a 2000-ben Győrött rendezett megmérettetésen a 3., míg 2001-ben, mikor Szegeden az SZTE Mérnöki Kar adott otthont a vetélkedőnek, 2. helyezést értünk el – sorolta az SZTE Mérnöki Kar főiskolai docense, Sárosi József. – A 2017. évi eredmény mégis különleges. Ezen a versenyen a legtöbb műszaki és informatikai képzést indító hazai felsőoktatási intézmény képviselteti magát. Vagyis a műszaki képzésben több évtizedes hagyományok alapján oktató hazai intézmények között sikerült helyt állnunk, holott a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán például a mechatronika mérnök szakot másfél éve, 2015-ben indítottuk el – hangsúlyozta az e munkacsoportot vezető oktató.

 

Egy-egy intézmény két-két csapattal vehet részt e PLC-versenyen. Az SZTE MK kihasználta a lehetőséget, mert hallgatóik vállalták az egy éves felkészítő munkát. A vetélkedésben sikeres fiatalok ugyanis az előző hónapokban nem csupán az órarendbe illesztett PLC-programozás tárgyhoz kapcsolódó előadásokon és gyakorlatokon jeleskedtek, hanem részt vettek a kötelezőn túli, heti 4-6 órás rendkívüli képzésen is. A diákokat Csikós Sándor és Bálint Ádám készítette fel a veszprémi irányítástechnikai programozó versenyre, ahol a 22 csapatnak egy elméleti és két gyakorlati feladatot kellett megoldania.


SZTE_MK_PLC2


– Az elméleti „bemelegítést” követő napokon, a gyakorlati példákon, laborokban kellett dolgoznia mindenkinek az általa hozott PLC, vagyis programozható logikai vezérlő segítségével. A technológiáról, vagyis hogy mit kell majd „leprogramozniuk” a hallgatóknak, előzetes információt nyújtanak a szervezők, de valójában a teljes technológiával az adott helyszínen találkoznak a diákok, akiknek adott időkeretben kell megoldaniuk a feladatot – magyarázta Sárosi József. – Minden versenyfordulóban részt vesz minden csapat. Az 1. gyakorlati fordulót a „WolfraMKarbid”, míg a 2. gyakorlati fordulót a „Gépfarkasok” nevű SZTE MK-csapat nyerte meg. Ez önmagában is óriási siker, amit megkoronázott a szegedi mérnök szakos hallgatók összesítésbeli 2. és 5. helyezése.

 

Mit profitál egy fiatal az egyetemistáknak hirdetett versenyen elért eredményből? A kérdésre válaszolva az SZTE MK mechatronikai munkacsoportját vezető Sárosi József elmondta: a versenyre való felkészüléssel, a plusz ismeretekkel javul a fiatal elhelyezkedési esélye. Az oktató tapasztalata szerint a cégek, ahova a diplomások jelentkezhetnek, manapság elvárják, hogy a hallgató már egyetemi tanulmányai idején is nyújtson plusz teljesítményt, például TDK, OTDK-szereplés, vagy Erasmus Programban, vagy egy szakmai versenyen való részvétel formájában. A második helyezést elérő SZTE MK-csapat tagjai máris kaptak gyakorlati munkalehetőséget azoktól a cégektől, amelyek megjelentek a XXIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen: a vetélkedő szünetében interjúkat készítettek e cégek a szegedi diákokkal.

 

Egyébként egyre népszerűbbek az SZTE Mérnöki Kar új szakjai is. Az idei felvételi adatok szerint a szegedi gépészmérnök szak nappali alapképzésére 96 középiskolás, míg mechatronika mérnök szakra 43 diák jelentkezett, első helyként megjelölve az SZTE Mérnöki Kart.


SZTEinfo - Újszászi Ilona

Fotó: Csikós Sándor, Bálint Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.