SZTE Info

allami_kituntetesek

Állami kitüntetések az SZTE munkatársainak

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adtak át augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából. A Szegedi Tudományegyetem több munkatársa is elismerésben részesült.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban adott át állami kitüntetéseket. Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. Facskó Andrea, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke. Az ünnepségen magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Nagy Ferenc a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára.


Trócsányi László igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából, 2017. augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Dr. Blutman Lászlónak, az MTA doktorának, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanárának és Dr. Karsai Krisztinának, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanárának. A miniszter Moór Gyula-díjat adományozott Prof. Dr. Balogh Elemérnek, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánjának, egyetemi tanárának, korábbi alkotmánybírónak.


SZTEinfo

Fotó: Igazságügyi Minisztérium

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. január 19.

_MG_8971

Javított kiválósága számarányain a Szegedi Tudományegyetem: a 2016-os adatokhoz képest száznál is több, 2017-ben összesen 225 tehetséges egyetemista, doktorandusz és ifjú oktató nyerte el az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját. A sikeres ifjú kutatók közül az Újvidékről az SZTE doktori iskolájába érkező Kartali Tündét kértük villáminterjúra.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • február 21.
    17:55 - 19:00
    Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója "Megérteni Kínát – a kulturális különbségek kezelése a mindennapi élet során" című előadásában arra a kérdésre is válaszol, hogy Mindenki számára ismert, hogy Kína „más”, eltérő a kultúra, különböznek a szokások, de vajon mi ennek az oka? Honnan erednek a különbségek, mi a történelmi hátterük és hogyan hatnak a mindennapjainkra? Mai világunkban ezer szállal kötődünk Kínához, és a kapcsolódásunk során elengedhetetlen, hogy jobban megismerjük és ezáltal jobban elfogadjuk kulturális különbözőségünk okait. Az előadás a kínai és magyar gondolkodás hátterének elemzésén és különböző magyar-kínai együttműködések konkrét történetein keresztül mutat rá a kulturális különbségek okaira, ezáltal segítséget nyújt az eltérő viselkedés megértéséhez és elfogadásához.
  • február 21.
    18:00 - 19:30
    Jegyet vagy bérletet kell váltani az SZTE BTK AudMax Estekre. Vígh Éva irodalomtörténész professzor előadásának tartalma: Az olasz reneszánsz kor irodalom- és művelődéstörténetének nem szokványos megközelítésére vállalkozik az előadás, amikor az ember morális képét a szamár – irodalomban és festészetben megjelenő, szimbolikáját tekintve többértékű – alakján keresztül vázolja fel. Különböző műfajokban, Boccacciótól a barokk korig néhány érdekes példán keresztül láthatjuk az állatszimbolika szerepét a művelődésben. Az olasz reneszánsz egyik legismertebb képviselője, Niccolò Machiavelli kevéssé ismert, A szamár című szatirikus költeményének bemutatása az állatszimbolika szempontjából is igen tanulságosnak ígérkezik.
  • február 23.
    10:00 - 14:00
    A mindennapi oktató-nevelő munkában is hasznosítható, gyakorlatias témájú előadásokat és interaktív foglalkozásokat foglal magába az a pedagógus workshop, amelynek részletes programja itt olvasható: http://www.geosci.u-szeged.hu/hirek/2018/meghivo-pedagogus?objectParentFolderId=41274 A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni 2018. február 22-ig az alábbi linkről elérhető lapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-zUzsY7fp0T8R4zE3LV__Lr5-bN80GtjALDSOUZhjFKdu1Q/viewform
  • február 26.
    18:00 - 19:30
    Az SZTE Mentor(h)áló projekt Pedagógiai Esték sorozatának visszatérő vendége: dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeuta, aki előadásában a felnőtté válással kapcsolatos mesék tanulságait összegzi.
  • február 28.
    17:55 - 19:30
    Szalai Anikó, az SZTE ÁJTK adjunktusa Hétköznapi nemzetközi jog című előadásában kifejti: általában az emberek úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog egy elvont szelete a jognak, amely a külföldiekre, másokra vonatkozik, de a mi hétköznapjainkat biztosan nem érinti. A nemzetközi jog azóta létezik, amióta államok vannak. Ez a jogterület eredetileg az államok közötti kapcsolatok rendezését szolgálta, azonban a technikai és társadalmi fejlődés elvezetett a nemzetközi jog kiszélesedéséhez. Kibővült a nemzetközi jog alanyainak köre, így az államok és nemzetközi szervezetek mellett ide soroljuk az embereket, sőt mostanában már a gazdasági társaságokat is. A nemzetközi jog áthatja a mindennapi életünket, onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk reggel a telefonunkat, megesszük a banánunkat és munkába megyünk, odáig, hogy este megnézzük a híreket.