Bezár

Hírarchívum

Vérmintából analizáló tumor diagnosztikai prototípus KIT fejlesztésén dolgoznak az SZTE kutatói

Vérmintából analizáló tumor diagnosztikai prototípus KIT fejlesztésén dolgoznak az SZTE kutatói

2017. december 05.
3 perc

Az Enterprise Communications Magyarország Kft. a Szegedi Tudományegyetem több intézetének kutatóival együttműködve hozza létre azt az egyedülálló projektet, melynek keretén belül egy komplex tumor diagnosztikai rendszer fejlesztésébe kezdenek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A GINOP-2.2.1-15-2017-00052 azonosító számú pályázaton elnyert 1,498 milliárd forint támogatással megvalósuló projekt célja, hogy létrehozzon egy olyan költséghatékonyan működő rendszert, amely egyszerű vérminta alapján segíti a tumorok korai felismerését, valamint a megfelelő kezelési mód kiválasztását.

 

Hazánkban az újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos megbetegedések száma évente az 50 ezret is meghaladja, és 30-33 ezer beteg halálát okozza a rák. Magyarországon a tumorok kezelésének közvetlen költségei évi több mint félmilliárd euróra rúgnak, míg a közvetett költségek ennek többszörösét teszik ki a korai halál okán kieső termelés, a korai nyugdíjazás, a táppénz és a páciensek rokonainál jelentkező időkiesés miatt. Ezen jelentősen változtathatnak olyan modern és költséghatékony technológiák, amelyek a tumor korai felismerésére és személyre szabott kezelésére fókuszálnak.


Az Enterprise Communications Magyarország Kft. az innovatív informatikai és infokommunikációs szolgáltatások és megoldások egyik vezető hazai rendszerintegrátora. Többek közt a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve tűzte ki a pályázati projekt céljául a vérszérumból végzett molekuláris tumor diagnosztikai rendszer alapjainak létrehozását, amely a várható piaci bevezetés után jelentős társadalmi hasznot generál. A fejlesztésnek köszönhetően a diagnosztika szövettani vizsgálat nélkül nemcsak jelentősen gyorsabb és fájdalommentes lehet, hanem alkalmas lesz a tumor stádiumának meghatározására, valamint a kezelési stratégia kiválasztására is.

 

A konzorciumi tagok közül az SZTE ÁOK és TTIK, valamint az MTA SZBK évtizedes tapasztalattal rendelkezik tumorbank mintagyűjtés és azok európai szintű üzemeltetése terén. Továbbá a tumorbankra épülő diagnosztikai eljárások kutatásában és termékek előállításában – együttműködve a Delta Bio 2000 Kft-vel és a Hiperon Genetics Kutató és Tanácsadó Kft-vel – az SZTE és az SZBK számos kutatócsoportja is részt vesz, amelyek magába foglalnak szenior kutatókat és orvosokat, valamint fiatal kutatókat is. A tumorbanki adatok adatbázisba történő rendezése és kórházi/egészségügyi nyilvántartó rendszerekbe történő integrálása, valamint az arra épülő adathalász és képdiagnosztikai kihívások informatikai megoldása az Enterprise Communications Magyarország feladata. A vállalat közép-kelet-európai szinten is kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik az eHealth és a digitális adatfeldolgozás terén. A konzorcium tagok egyedi szakmai kiválósága és a tumordiagnosztika iránti elkötelezettsége biztosítja, hogy a rendelkezésre álló legmodernebb technológiai eljárások továbbfejlesztésével olyan eszközcsomagot biztosítsanak a magyar társadalom részére, amely lehetővé teszi a daganatok rutin diagnosztikai szűrését.

 

Az Enterprise Communications Magyarország Kft., mint konzorcium-vezető, nagy tapasztalattal és referenciákkal rendelkezik adatbázis kezelés és klinikai orvostámogató rendszerek építésében, eHealth üzletága a Szegedi Tudományegyetem intézeteivel együttműködésben elsőként egy képi és adattárolási lehetőségekkel felruházott tumorbanki adatbázist hoz létre. Ennek alapjaiból lehetséges meghatározott biomarkerek ismeretében fejleszteni a komplex diagnosztikai rendszert, amely a daganatos elváltozásokat egyszerű vérvétellel nyert mintából képes azonosítani. Az Enterprise Communications Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Orbán Előd kiemelkedő fontossággal kezeli a projektet. Hasonló költséghatékonyságú, korai diagnosztikai rendszer jelenleg nem áll rendelkezésre a klinikumban.

 

arculati_elem_regionalis_fejlesztesi_alapA négyéves pályázati projekt eredményei két nagy csoportra bonthatók. Az első nagy csoport az elméleti munka eredményeként létrejövő új ismeretek. A kutatási eredmények egy része oktatásban hasznosul, más része a projektbe épül be. A másik nagy csoport pedig az elméleti kutatási eredmények felhasználását követően létrejövő új eljárás(ok), új szoftveres megoldás(ok) és új diagnosztikai eszköz rendszer prototípusa.


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek