Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_angol_tabor_201706

Két amerikai egyetem angol nyelvi tábora az SZTE pedagógusképző karán

Két amerikai egyetem angol nyelvi tábora az SZTE pedagógusképző karán

2017. július 03.
3 perc

Amerikai mintájú vezetői és kulturális ismeretek angolul tanulóknak, nem középiskolás fokon. Így összegezhető a 2017. június 26-30. között az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tartott angol nyelvi kurzus célja és eredménye. Az Otterbein University és a Lourdes University trénerei Szeged után Makó nevezetességeivel is megismerkedtek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Anyanyelvi szinten gyakorolhattam az angol nyelvet egy héten át!” „Új barátokat szereztem.” „Belekóstolhattam abba, milyen témákat és hogyan oktatnak az amerikai egyetemeken.” Ilyen és ehhez hasonló összegzést fogalmazott meg a 2017. június 26-30. között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, a Tudástárban rendezett angol nyelvű nyári kurzus 22 résztvevője. A zömében az SZTE hallgatói és gyakorló iskoláinak a diákjai közül verbuválódott táborozókkal két amerikai egyetem programja alapján három tréner foglalkozott.


Angol_tabor_1


– A Leadership és a Wellness, azaz a vezetés és a jólét kérdésköreit az oktatás, a gazdaság, az egészség és kultúra szemszögéből vizsgáltuk – összegzett Paul D. Longenecker, az American Summer Leadership Institute program vezetője. Az Otterbein University professzora és két mesterszakos hallgatója, az amerikaifoci-edzőként is dolgozó James Huddleston és az atlétikával foglalkozó Thomas Bambach tartotta a testmozgással induló foglalkozásokat. Így a sport közösségszervezésre gyakorolt jótékony hatását is megtapasztalhatták az angol nyelvű nyári kurzus résztvevői, akik a vezetési stílusok és módszerek mellett önismeretükhöz, saját kompetenciáik tágításához is kaptak ötleteket és segítséget.


Angol_tabor_0


Sport, előadás, csoportfoglalkozás, beszélgetés, közös szegedi városnézés és barátkozás alkotta egy-egy akciódús és jókedvűen eltöltött nap vázát az SZTE angol nyelvi táborában. Az egyre kötetlenebb angol nyelvű társalgásra alkalmat adott, hogy a 22 táborozó változatos csoportbontásban kapott feladatot: a diákok újságból tornyot építettek, társuk angolul mondott története alapján rajzoltak, csapatban prezentációt tartottak a délelőtti foglalkozásokon, míg délutánonként Szeged nevezetességeivel ismerkedve múzeumi vagy éppen vadasparki sétát vezettek.


Angol_tabor_3


– A 2011-es és a 2014-es angol nyelvi táborhoz hasonlóan az idei program is Szeged és az Ohio állambeli Toledo 27 éves testvérvárosi kapcsolatának az eredménye. Amerikai támogatásnak és szegedi, algyői, szőregi önkéntesek önzetlen felajánlásainak köszönhetően ingyenes lehetett ez az intenzív nyelvi kurzus – összegzett a Szeged-Toledo Baráti Társaság elnöke, Tóth Károly. Az SZTE JGYPK munkatársa kifejtette: a leadership ismeretek és készségek elsajátítása és gyakorlása réven kisebb-nagyobb közösségek irányításának örömeibe és nehézségeibe is bepillantást nyerhettek a szegedi egyetemisták és diákok. – Ugyanakkor az amerikai vendégek is megismerhették, miként élünk ma Magyarországon – köszönhetően a szegedi, algyői és szőregi vendéglátásnak, a közösségi és családi programoknak.


Amerikai_trenerek_foto
Az American Summer Leadership Institute programon készült fotók itt megtekinthetőek.
 

Az Amerikai Egyesült Államok Ohio államának Toledo városa és Szeged között 27, míg Lucas és Csongrád megye között 22 esztendeje szövődik kapcsolatháló. A megyei jogú város és a területi önkormányzat, a Szeged – Toledo Baráti Társaság, az ohiói egyetemek és a Toledóban élő, magyar származásukra büszke önkéntesek civil kezdeményezéseit támogató Great Lakes Consortium for International Training and Development együttműködésének az eredményeként létrejött American Summer Institute programot az Otterbein University és a Lourdes University trénerei irányították. A 2017. június 26-30. között Szegeden, majd 2017. július 3-7. között Makón összesen közel félszáz magyarországi fiatal részére szervezett angol nyelvi kurzus megkoronázza az Ohio államban élő amerikai és a Csongrád megyei magyar önkéntesek folyamatosan működő jótékonykodási és kulturális programjait.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Rocskár Zoltán

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek