Bezár

Hírarchívum

A vállalkozói lét ösztönzését támogató kurzus indul az SZTE-n

A vállalkozói lét ösztönzését támogató kurzus indul az SZTE-n

2017. május 18.
2 perc

Sikeres vállalkozók ösztönzik és mentorálják a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit ötleteik megvalósításában 2017 szeptemberétől. Az SZTE Gazdaságtudományi Karán induló új kurzus célja a vállalkozói lét ösztönzése és a hallgatói ötletek megvalósításának elősegítése.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kurzus célja azon SZTE-s hallgatók vállalkozói kedvének erősítése, akik nem gazdasági képzésben vesznek részt, és jellemzően kevés gazdasági ismeretanyag tartozik a képzési programjukba. A képzés során a hallgatók testközelből ismerhetik meg a vállalkozói létet: előadások, csapatban kidolgozott vállalkozói ötletek és gyakorlati problémák megoldása által.

 

A heti 1x90 perces kurzuson valós problémákon, 4-6 fős csapatokban dolgoznak a hallgatók, akiket helyi vállalkozók, gazdasági és marketing oktatók és vállalkozásfejlesztés mesterszakon tanuló hallgatók mentorálnak. A félév során egy adott probléma gyakorlati kérdéseit kell megoldani, és a félév végén szakmai közönség előtt prezentálni. A féléves programon való részvétel ingyenes a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára.

 

A 2017 szeptemberében induló programba közel 40 vállalkozó jelezte részvételi szándékát. A mentorok között sikeres informatikai cégek vezetőitől gyakorlott „startupper”-eken át jogászból, illetve fizikusból lett vállalkozókig igen változatos háttérrel és tapasztalattal rendelkező szakembereket találunk.

 

A kurzus témái között szerepel – többek között – a vállalkozói léttel kapcsolatos tények és tévhitek, a vállalkozás indításával kapcsolatos pénzügyi és adminisztrációs feladatok, az üzleti tervezés és modellezés, a hatékony marketing és a sikeres munkavégzés is. A kurzus az Embedding Entrepreneurship Education Erasmus+ projekt keretében nemzetközi konzorciumi partnerek közreműködésével a legújabb oktatási módszerek alkalmazásával valósul meg.


A kurzusról további információ itt olvasható.


erasmus1

EEE_composite_small







Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek