SZTE Info

nyito

Tudományterületi rangsorokban is a világ legjobb 500 egyeteme között az SZTE

Hét területen került a világ legjobb 500 egyeteme közé a Szegedi Tudományegyetem a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb tudományterületi listáin.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2017. március 8-án hozta nyilvánosságra a brit QS legfrissebb tematikus felsőoktatási rangsorait (QS World University Rankings by Subject). Az öt tudományterületi – bölcsészettudományi, műszaki, orvos- és élettudományi, társadalomtudományi valamint természettudományi – lista összeállításához több mint 4400 intézményt értékeltek, melyből idén a legjobb 1117-et rangsorolták.


A QS 2017-ben az öt képzési terület 46 oktatási programját vizsgálta. A rangsorok elkészítéséhez az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelését, a tudományos munkák idézettségét, valamint az idézettségre utaló bibliográfiai indikátort (Hirsch-index) vették figyelembe.


A Szegedi Tudományegyetem képzései három tudományterületi listán is helyet kaptak. A bölcsészettudományi listán az SZTE BTK nyelvészeti képzése a 201-250. helyen végzett.


A szegedi egyetem az élet- és orvostudomány területeken a 451-500. helyre került. A mezőgazdasághoz kapcsolódó képzések listáján a 151-200., a biológia tudományágban a 401-450. az SZTE. A szegedi gyógyszerészképzés a 201-250., az orvosképzés a 301-350. helyen szerepel.


A természettudományi területen belül a kémia szakok rangsorán is jól szerepelt a Szegedi Tudományegyetem: 2017-ben a 401-450. helyen végzett.


Összegyetemi szinten is előkelő helyen áll az SZTE a hazai egyetemek között: a brit QS World University Rankings 2016/2017 rangsorában az 501-550. helyezést érte el. A rangsorba hat magyarországi intézmény került, közülük a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.