SZTE Info

_MG_2207

Díszdiplomásait köszöntötte az Állam- és Jogtudományi Kar

Ötven és hatvan évvel ezelőtt diplomázott hallgatóit köszöntötte szeptember 29-én az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A Rektori Épület dísztermében megtartott ünnepségen kilencen gyémántdiplomájukat, harminchárman aranydiplomájukat vehették át.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A díszdiplomák átadásának ünnepi ülését Prof. Dr. Kemény Lajos, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese nyitott meg.


_MG_2181


Az ünnepelteket Prof. Dr. Balogh Elemér, az Állam-és Jogtudományi Kar dékánja köszöntötte. – Az egyetemi életen belüli folyamatosság során mesterről mesterre száll a tudás. Nagyszerű elődeink példáját próbáljuk követni azt gondolva, hogy valamit mindig hozzáadunk ahhoz, amit tőlük kaptunk. Ha valami tudományos vagy pedagógia sikert olykor elkönyvelhetünk, annak legfőbb magyarázat, hogy óriások vállain állunk. A tiszta erkölcs és a kimagasló tudás kapcsolatára épülő társadalmi intézmények más példáját nem ismerem napjainkban. Drága kincs az egyetem a mai világban, jobban meg kellene becsülni. Nekünk, akiknek megadatott, hogy az egyetem falain belül élhetjük életünket, könnyű messzire látnunk, hiszen mestereinktől mindent megtanulhattunk. Úgy gondolom, hogy Önök is most valami hasonlót éreznek, csak mindezt még mélyebben megélve. Amit annak idején itt a szegedi jogi karon tanáraiktól tanultak azt magukban őrizték és talán sokszor erőt is merítettek belőle. Ötven, hatvan év távlatából gondolom mindent sokkal élesebb fényben lát az ember. Önök közül mindenki megállta a helyét az életben, többen kiemelkedő közszereplést is vállaltak – méltatta a díszdiplomásokat.


Hozzátette: a kar oktatói ma is komolyan veszik feladatukat. Egy olyan életpályára készítik fel a hallgatókat, amely a legősibb szakmák egyike. Óriási felelősség a jogász szakma, amire csak maximális felkészültséggel szabad lépni. A szegedi jogi kar kiemelkedő a hazai jogászképzésben. Az intézményben prioritást élvez a nemzetköziesítés, még Kínából érkező hallgatókat is tanítanak a hazai és európai jogi kultúra alapjaira. Az angol képzés mellett, francia és német nyelven is kínálnak kiegészítő jogász képzést.


AJTK_gyemantdiploma_atado_2017_0929
Képgaléria a rendezvényről.


Az ünnepségen aranydiplomáját vehette át: Ábrahám Istvánné dr. dr. Kiss Judit, Dr. Ács Katalin, Dr. Ágoston Katalin Terézia, Dr. Bagi Mária Sára, Bajcsiné dr. Kéry Ildikó, Dr. Balla György, Dr. Bozó István, Dr. Csoma Lajos, Dr. Dienes Veronika Mária, Dr. Dobozy Leventéné (Dr. Balázs Mária), Dr. Fantoly István, Hévizi Miklósné dr. dr. Brunner Katalin Erzsébet, Dr. Juhász Endre, Dr. Juhász Endréné dr. Balogh Éva, Dr. Katona János, Kónyáné dr. Kovalovszki Julianna, Dr. Korompay Zsolt, Dr. Kovács Ferenc Béla, Lehoczkyné dr. Farkas Judit Katalin, Dr. Ligethy Lea, Dr. Lippai Pál, Dr. Martonyi János, Dr. Mezei János László, Nyíri Ádámné, Dr. Isaszegi Ilona, Dr. Pataki Mária, Dr. Somogyi Ferenc, Dr. Sveda Béla, Dr. Szabó Erzsébet, Dr. Szegedi Károly, Dr. Szendrei László, Dr. Törzsy Károly, Dr. Vincze István és Dr. Zauner Katalin.


Gyémántdiplomáját vehette át: Dr. Berki Ambrus, Dr. Fedor Attila, Gombos László, Dr. Hodossy Lajosné (Dr. Bazsika Márta), Madarász Vladimirné Dr. Gottlieb Mária, Dr. Mihálffy Lajos, Dr. Pacsika István, Dr. Szabó Benedek és dr. Tóthné Dr. Fábián Eszter Anna.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 07.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 24.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 24.
    18:00 - 19:30
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is.
    „A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme" - írja Tari Annamária.
    Tari Annamária nagyszerű, "fejbevágó" előadása szorongásról, online térről - szerintünk nagy kár lenne lemaradni róla...
  • szeptember 25.
    09:00 - 20:00
    Az online jogi szaklap, az Arsboni csapata meglátogatja Szeged jogász közösségét is, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Milyenek lesznek a “jövő jogászai”? Milyen jövő vár a jogászokra? A robot ügyvédeké, vagy a robotoló ügyvédeké a jövő? Érdemes szoftvert fejleszteni a jogászoknak? Milyen innovatív megoldások alakítják a jogászok munkáját? Milyen lesz a 21. század a munkajoga? Hogyan tudod megtalálni álmaid munkáját? Mit várnak el a jelen munkáltatói egy kezdő jogásztól? Milyen trendek vannak jelenleg a magyar jogi piacon? Regisztráció: https://karrier.arsboni.hu/szegeden-az-arsboni/#kavezz
  • szeptember 25.
    18:00 - 19:00
    Napóleontól a szabadságharcig
    Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:00
    Tájékoztató előadás a FLEX Hungary programról, mely az USA Kormánya által biztosított teljeskörű ösztöndíj középiskolások számára. A program keretében a diákok egy évet tölthetnek az USA-ban egy középiskola tanulójaként, miközben önkéntes vendéglátó családoknál élnek.
    Pályázati feltételek:
    • Magyar állampolgárság
    • 2002. július 15. és 2005. július 15. között született
    • A pályázat beadásakor középfokú oktatásban vesz részt a 9. vagy 10. évfolyamon
    • Iskolai eredménye legalább jó (4)
    Jelentkezési határidő a FLEX-ösztöndíjra: 2019. október 17. Jelentkezni 2019. szeptember 1-től lehetséges az alábbi linken: https://ais.americancouncils.org/flex