SZTE Info

Elindult az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram

Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja külföldi egyetemeken már jól bevált módszer szerint nyújtja az SZTE hallgatóinak a pályakezdésre felkészítő és a munkaerő-piaci elhelyezkedést támogató szolgáltatását.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nyolcadik ciklus megnyitóját október 2-án, hétfőn tartották a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol a sikeresen pályázó hallgatók először találkozhattak mentoraikkal. A nyitórendezvényen megjelent mentorokat és mentoráltjaikat Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE Alumni ügyekért felelős rektori megbízottja köszöntötte.


Az SZTE Alma Mater vezetője nyitóbeszédében kiemelte azokat a fejlesztéseket és bővítéseket, amelyeknek köszönhetően sokkal szerteágazóbb lesz a szervezet tevékenysége. Ide tartozik a mentorprogram megnyitása külföldi, illetve a passzív féléves hallgatók számára, valamint a program egyetemi kurzusként való elismertetése. Az alumni mentor utánpótlás program révén pedig már a középiskolás korosztályt is be szeretnék vonni a kezdeményezésbe.


Alumni_nyito_GM


A mentorprogramban azok az SZTE-s öregdiákok térnek vissza, akik bizalommal és elköteleződéssel közelítenek a Szegedi Tudományegyetemhez. Azt a tudást, amit megszereztek itt, és a gyakorlati életben kamatoztatni tudtak, most visszaadják, és megosztják a jelenlegi szegedi egyetemistákkal.


Dr. Kovács Vilmos, a European-Cert DOO vezérigazgatója elkötelezett támogatója a programnak, hiszen már évek óta segít az SZTE hallgatóinak minél több tapasztalatot átadni. Karrierútja nem éppen klasszikusan alakult; elméleti és gyakorlati tudását folyamatosan bővíti, hogy minél magasabb szinten képzett szakember legyen. Pályafutása során ő is sok segítséget és támogatást kapott és mentorként ebből szeretne visszaadni, mivel tudja, hogy mennyire fontos lehet egy-egy szakmai vélemény vagy egy bátorító szó.


Alumni_nyito_KV


Jelenleg 28 mentor vesz részt a programban, és teremt lehetőséget arra, hogy az általa támogatott egyetemista megismerje a munkahelyi folyamatokat; hogy új nézőpontból lásson rá az eddig csak elméleti oldalról megismert szakmára, valamint  munkahelyi struktúrára. A piacvezető cégek mellett, mint például az NNG Kft., az EPAM, a Robert Bosch Kft., a General Electric, a PICK Szeged Zrt., több kisebb vállalkozás, a Szegedi Ítélőtábla és sok egyéni mentor is részt vesz a programban.

 

Alumni_nyito2

Gyimesi László, a Mystic Nails Hungary Bt. ügyvezető export menedzsere újdonsült mentor. Mottója: "Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul, a másokéból pedig karriert épít." Arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett mentornak, és hogy mit vár a programtól a következőket fogalmazta meg: - Sokat kaptam az egyetemtől; a tanáraimtól és hallgatótársaimtól. Úgy érzem itt az ideje, hogy visszaadjak. Remélem, ezzel hozzájárulhatok a program sikeréhez. Kifejezetten keresem a lehetőségét annak, hogy tapasztalataimat másokkal is megoszthassam, emiatt sok üzleti konferencián veszek részt. Külön motiváló erő számomra, ha a jövő generációja a célközönség, mivel úgy gondolom, hogy a fejlődés egyetlen útja az, ha a meglévő tapasztalatokat és a tudást átörökítjük számukra. Sajnos azt tapasztalom, hogy bár az egyetemről kikerülve nagyon ambiciózusak és lendületesek a fiatalok, de néhány kudarcélmény gyorsan eltéríti őket céljuktól. A szembejövő akadályokra a mentorprogram segítségével jobban fel tudnak készülni. Megtudhatják, hogy másképp ez nem megy, és ez a tanulási és fejlődési folyamat része. A sok-sok elméleti tudás végre gyakorlati vonatkozást is kap. Ez a legnagyobb erénye ennek a programnak véleményem szerint. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok én is tanulni a mentorprogram során, szélesedik a látóköröm és új élményekkel gazdagodom majd.

Alumni_nyito3

Egy-egy hallgató tanulmányi ideje alatt többször is bekapcsolódhat a programba. A jelenleg mentorált 32 hallgató között akad olyan is, aki már negyedik szemeszterben él a program által nyújtott lehetőséggel.

Bátor Gellért, az SZTE GTK pénzügy-számvitel szakos hallgatója, aki mentoráltként vett részt a nyitórendezvényen hangsúlyozta, hogy mind a Prof. Dr. Görög Márta által tartott tájékoztatás, mind a Dr. Kovács Vilmos által elmesélt sikeres pályakép ismertetése kellő motivációval töltötte el a jelenlévő diákokat, akik a rendezvény második felében közelebbről is megismerkedhettek mentoraikkal.


Alumni_nyito


Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram a munkaerő-piaci elhelyezkedést támogató SZTE-szolgáltatások első lépcsője: kötetlen formájú szemlélődést, ismerkedést jelent a munka világával. Az SZTE Alma Mater, együttműködve az SZTE Karrier Irodával, számos szolgáltatást nyújt a hallgatóknak és frissdiplomásoknak – a karriertervezési tréningtől kezdve az állásbörzéken át az állásinterjúkra való felkészítést jelentő motivációs levél és önéletrajz-írási tanácsadásig.

 

Az SZTE Alma Mater tavasszal újabb ciklust indít, amelynek mentori helyeiről már a következő félév elejétől tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve maradt még pár szabad hely, amire október végéig tudnak jelentkezni azok a hallgatók, akik nem szeretnének elhalasztani egy ilyen lehetőséget. Szabad helyek a 2017-es őszi félévi mentorprogramban.


Szöveg és fotó: SZTE Alma Mater

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 19.
    17:00 - 18:00
    A Trianonról közérthetően és a Trianon Nagy Háború alatti előzményeiről, az Osztrák-Magyar Monarchia bukása c. kötetekről beszélgetés Bencsik Péterrel (BTK Jelenkortörténeti Tanszék), Gulyás Lászlóval (JGYPK Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet) és Döbör Andrással (JGYPK dékán).
    Az esemény ingyenes, és nem kötött könyvtári tagsághoz.
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    „Szubjektív prezentációs elődás a Giotto-kápolnáról (Padova), a S. Vitalis, a St. Apollinaris templom, a Galla Pracidia mauzóleum (Ravenna) mozaik műalkotásairól, valamint az Aquileia padló mozaikjairól.”
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    Az SZTE JGYPK Művészeti Intézete és a SZÖG-ART Művészeti Egyesület szervezésében
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    FONTOS! A beszélgetésre ezúttal az American Corner helyiségében kerül sor, ezért kérjük, részvételi szándékod jelezd az alábbi linken: https://forms.gle/eoeGHb3zt2YcLG949
    ÚJ! A Fotósok Amerikában című előadások olyan vendégek meghívásával kerülnek “műsorra”, akik fényképeztek az Államokban vagy szakmai, elméleti munkát végeztek az Amerika - Magyarország tengelyen. Akik testközelből élték meg a természeti csodákat és a nyüzsgő (vagy épp szellemjárta) városokat, saját képeik segítségével kalauzolnak minket a távolba. Ezt kiegészítve olyan elméleti hátteret igyekszünk felépíteni a további előadásokkal (beleértve az Amerikai fotósok sorozatot is), amelybe a hallgatóság könnyedén beleillesztheti az ott járt alkotók élményeit, érzelmeit. Első vendégünk Kurucz Árpád, aki 2006-tól 2015-ig a Népszabadság, jelenleg a Getty Images, az Anadolu Images török hírügynökség és a Magyar Nemzet fotósa. Fontosabb díjai: 2010 Picure of the Year International első díj, Ringier International Photo Award, Magyar Sajtófotó pályázatokon különböző kategóriadíjak, Munkácsi Márton kollekció díjak. Képeit jelentette már meg a New York Times, a Time, a Getty Images és a Politico is.
  • szeptember 20.
    08:30 - 12:15
    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze legkésőbb 2019. szeptember 16. 12.00 óráig a szocmunka@etszk.u-szeged.hu email címen.
    Program:
    8.30-9.00 Regisztráció
    9.00-9.10 Köszöntő
    Héderné Dr. Berta Edina dékán; SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
    9.10-9.40 Hová is tettem? Demenciával járó kórállapotok felismerésének és ellátásának irányelvei
    Dr. Pákáski Magdolna tudományos főmunkatárs, osztályvezető; SZTE ÁOK Pszichiátria Klinika
    9.40-10.10 Ráncok – egy barátság története az Alzheimer-kór árnyékában
    Dr. Baginé Dr. Tóth Erika Hajnalka osztályvezető főorvos; SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika
    10.10-10.25 Kávészünet
    10.25-10.55 Demencia a beteg szemszögéből
    Kőműves Zsuzsanna Judit felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
    10.55-11.10 Én és a demencia
    Szabó Sándorné érintett családtag
    11.10-11.40 Tánccal a demencia ellen – mozgás, öröm, agytorna 50 év felett
    Tyukász Brigitta gyógytornász, szenior táncoktató; Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény, Szeged
    11.45-12.15 Séta az Erzsébet ligetben a Belvárosi híd újszegedi hídfőjéig