SZTE Info

Kiemelt_Janaky_MTU

Ismeretterjesztés az egyetem főszereplésével a magyar tudomány ünnepi hónapjában

A napenergia hasznosításának és a fenntartható vegyiparnak a lehetőségeit taglaló plenáris előadás, két kiállítás, a Bolyai ösztöndíjasok és további több mint húsz workshop. Ez a magyar tudomány ünnepén, azaz 2017 novemberében az SZTE főszereplésével a SZAB-székházban szerveződő programkínálat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Emberközpontú tudomány. Ez a Magyar Tudomány Ünnepének 2017-es mottója. Az ismeretterjesztő programsorozat egyik szegedi jellemzője, hogy a tudományos eredményeket népszerűsítő és a kutatómunkát bemutató újságírók, fotósok, rádió- és tévériporterek, szerkesztők számára idén is médiapályázatot hirdet az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság.

 

 

Húszéves az MTÜ


1997 óta, azaz húsz éve emlékezik meg a Magyar Tudományos Akadémai a magyar tudomány ünnepéről. Ám 2003-ban lett „hivatalos” az MTÜ, mert azóta minden november 3-án megemlékezünk hazánkban arról, hogy 1825-ben e napon Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Társaság megalapítására. Mára a Magyar Tudomány Napja, azaz november 3. az ismeretterjesztést és a mecenatúrát középpontba állító program-sorozat kezdete.

 

Napjainkat a „tények utáni világnak” nevezik – állapítja meg Lovász László. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a hiteles információforrások jelentőségéről értekezik a Magyar Tudomány Ünnepét köszöntő dolgozatában, amely elérhető az mta.hu oldalon. Álláspontja szerint az MTA tudománynépszerűsítő rendezvényeinek csúcspontja minden évben a Magyar Tudomány Ünnepe című programsorozat.

 

Az MTÜ nyitányát idén is egyetemi környezetben tartják: a fennállása évfordulóját ünneplő PTE ad otthont a 2017. november 3-án 10 órakor kezdődő előadásnak: Az orvosi diagnosztika új lehetőségei életünk első óráiban: ahol az innováció találkozik az etikával címmel Kovács L. Gábor összegzi kutatásai eredményét.

 

„Az ismeretterjesztés klasszikus módszerei, a ’katedráról előadott’ érvelések egyre kevésbé hatékonyak. Nekünk is meg kell küzdenünk az emberek figyelméért, el kell érnünk a fiatalokat, a sztorik elmesélésénél a tiszta tudomány mellett tekintettel kell lennünk az érzelmekre, az emberi látószögre is” – fogalmaz az MTA elnöke. Hogy mindez mit jelent? A kérdésre választ adnak az MTA 2017 novemberi ismeretterjesztő programjai. Az MTÜ tárháza itt elérhető.

 

 

Stúdióbeszélgetés és plenáris előadás a napenergiáról


A szén-dioxidnak az alternatív energiahordozók segítségével történő hasznosítását célzó kutatásairól is kérdezik az M5 televízióban Janáky Csabát, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar adjunktusát (képünkön). A tévés csatorna 2017. november 3-án 20 órakor kezdődő műsora is kötődik a Magyar Tudomány Ünnepéhez, az igényes ismeretterjesztéshez.

 

Novemberben, a magyar tudomány ünnepi hónapjában Szegeden is számos program mutatja be a tudóst, a kutatómunkát és eredményeit. Az MTÜ időszakában több mint húsz előadásnak és workshopnak ad otthont az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza.

 

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2017. november 6-án 14 órától plenáris ülést tart az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság. Elnöki megnyitót mond Fülöp Ferenc, az MTA tagja, a SZAB elnöke. A köszöntők sorát Vékás Lajos, az MTA alelnöke kezdi, Szabó Gábor, az MTA tagja, az SZTE rektora folytatja; majd Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere zárja.

(Foto)elektrokémia a napenergia hasznosításának szolgálatában. útban egy fenntarthatóbb vegyipar felé címmel plenáris előadást tart Janáky Csaba, az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék adjunktusa, az MTA-SZTE,,Lendület" Fotoelektrokémiai Kutatócsoport vezetője.

Hagyomány Szegeden, hogy a Magyar Tudomány Ünnepét nyitó programon tartják, 2017-ben immár nyolcadik alkalommal, a Dél-alföldi Innovációs Díj - díjkiosztó ünnepségét. Ekkor bemutatják a nyertes pályázatokat is. Az egyetemista és ifjú kutatók számára a ,,Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön'' Alapívány és a Szegedi Akadémiai Bizottság által hirdetett közös pályázat díjkiosztó ünnepségére is várják a fiatalokat.

 

 

A tudománynépszerűsítés nem „locsi-fecsi”


A szegedi ismeretterjesztő programok közül a legnagyobb érdeklődésre számottartó rendezvényeket az SZTE Hírportál Esemény naptárában is megtalálhatják az érdeklődők. Itt és külön is a kutatók eredményeire kíváncsiak figyelmébe ajánljuk a tudománynépszerűsítésben új ötletettel vagy kiemelkedően izgalmas témával jelentkezőket.

 

Például: az úgynevezett Pecha-Kucha mószerrel készült prezentációkkal az egyetemisták is bemutatják ötleteiket a 2017. november 10-i Ember és gép workshopon. Ez azt jelenti, hogy egy-egy előadó maximum 6 perc 40 másodpercet kap arra, hogy elmondja elképzelését például a chatbot ügyvédekről vagy az önvezető autókról, miközben összesen húsz diaképet mutathat be. Egy-egy dia 20 másodpercig látható. „A kép automatikusan továbblép, nem lehet visszaléptetni” – olvasható a Pecha-kucha (magyarul: „locsi-fecsi”) prezentációs stílus egyik internetes ismertetőjében. Ezzel a 2003 óta hódító prezentációs módszerrel szeretnének a fiatalok véget vetni az egyes konferenciákat jellemző a „locsi-fecsinek”.

 

A Tudomány és parlament program keretében valósul meg a Bolyai ösztöndíjasok szegedi találkozójának MTÜ-programja, amely az mta.hu honlapon is kiemelt rendezvény. A Biztos alap a kutatói életpályán című tudományos program részletes ismertetője itt elérhető.

 

Az Emberközpontú tudomány mottó jegyében szervezett, a szegedi SZAB-székházban tartott programok ismertető füzetébe itt is érdemes „belelapozni”: 2017_Programfuzet

 

Az MTA SZAB Médiapályázata kapcsolódik az MTÜ rendezvény-sorozathoz: Mediapalyazat_2017 A dél-alföldi tudományos élethez kötődő pályaműveket – írott mű, rádióriport, mozgókép, fotó – kategóriában 2018. január 20-ig várják.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 04.

kiemelt_konyvhet

Több mint húsz, a szegedi egyetem munkatársai által jegyzett kiadvány ad alkalmat könyves beszélgetésre a 89. Ünnepi Könyvhét szegedi programjain. Az SZTE szervezésében 2018. június 5. és 11. között tudománynépszerűsítő programok és könyves utazások várják az érdeklődőket.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 20.
    14:00 - 15:00
    Prof. Dr. Erich Kleinpeter (University of Potsdam, Department of Chemistry) előadása Characterization and Quantification of Antiaromaticity, Aromaticity, „Quasi-„ and „Y-Aromaticity” on the magnetic criterion címmel szervezi: SZAB Gyógyszerésztudományi Szb. Gyógyszertechnológiai Mb., SZTE Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet, MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztály elérhetőség: Csiszárné Marka Erzsébet – tel.: 36 62 545562 – e-mail: makra@pharm.u-szeged.hu
  • június 21.
    15:00 - 16:00
    Köszöntőt mond: Balogh Elemér dékán A könyvet bemutatja: Nagy Csongor István egyetemi tanár szervezi: SZAB Jogtudományi Szb., SZTE ÁJTK elérhetőség: Mészáros Zsuzsanna – tel.: +36 62 544 197 – e-mail: ajtk.dekani@juris.u-szeged.hu A szervezők 2018. június 18-ig kérik a részvétel jelzését a fenti elérhetőségeken.
  • június 22.
    09:00 - 10:00
    SZÉKHÁZUNKBAN MEGTEKINTHETŐ a SZAB Művészeti Szakbizottság szervezésében PROJECT 833 első ízben 2017 őszén, a Csongrádi Művésztelepen megrendezésre kerülő alkotótelep szegedi bemutatkozó kiállítása. A kiállítás megtekinthető június 22-től július 14-ig naponta 900 órától 1800 óráig.
  • június 22.
    18:00 - 19:00
    Orosz Andrea másfél évig élt Hanoiban és ott egy vietnámiak által működtetett japán iskolában tanított. Nem volt egyszerű a kihívás ebben az európaitól nagyon különböző kultúrában. Andrea arról beszél az előadásban, hogy a kezdeti nehézségek után hogyan ismerte ki magát egyre inkább ebben a környezetben, beszél a mindennapokról, de sok kirándulási és kulturális élménybeszámolóval is színesíti az előadást. szervezi: Közéleti Kávéház, SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szb. elérhetőség: Hekáné Dr. Szondi Ildikó – e-mail: szondi@juris.u-szeged.hu
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00